Kálmán C. György: Magánvalóság (Bűvös, bájos május)

  • 2001. május 10.

Egotrip

Hiába, érzi az ember a tavaszt. Hogy ki kellene mozdulni valahová, életes életet élni, átadni magunkat a nagy érzelmeknek, nagy kéjjel egyesülni, jóleső fáradtsággal végül megpihenni.

Bűvös, bájos május

Hiába, érzi az ember a tavaszt. Hogy ki kellene mozdulni valahová, életes életet élni, átadni magunkat a nagy érzelmeknek, nagy kéjjel egyesülni, jóleső fáradtsággal végül megpihenni.

Én (ezen írás fiktív elbeszélője, akitől a biografikus én ezennel elhatárolódik) rohamosan öregszem, elpuhultam, lusta vagyok, táncolni soha nem is tudtam, a pajkos ifjak kinéznének maguk közül; én a múlt héten kisgazda szerettem volna lenni, tábor vagy ellentábor, mindegy is az. Hogy - mint hajdanán egy jobb koncert előtt - összegyűltünk volna a parkban, régi ismerősök, haverok, rákészültünk volna a nagy eseményre. Aztán én is tülekedtem volna, kiabáltam volna a többiekkel, barátságosan lapogattuk volna egymás hátát, durvákat beszóltam volna a rendező fiúknak. Ha már bejutottam, átengedem magam a vadul előtörő érzelmeknek; éljen és vesszen, hurrá és pfúj, hajrá és ki vele. Haverok, buli, Torgyán. Ott áll a színpadon a szent vagy a sátán, és most itt az idő: félredobva minden álságos, a nyugati civilizáció által ránk kényszerített viselkedési korlátot nekivetkőzni, kiabálni, zokogni és ugrálni; érett, szőke kisgazda asszonyokat a túláradó öröm mámorának vagy a végső nekikeseredésnek örve alatt jól megpuszilgatni, könnyek között, a hazakísérés reményében; átélni közösségünkkel együtt az igazi, mélyről jövő eksztázist, befogadni és kiáradni, teleszívni magunkat mások őrjöngésével, szagával és nedveivel, vad ösztöneinket mintegy cserébe szertesugározni. Végre igazi önmagunkat adni, egyúttal beleolvadni a közösségbe.

Kisgazdának jó ilyenkor lenni.

Megtérve azután - átizzadtan, rekedten, támolyogva, mégis valahogyan megtisztulva, a megérdemelt győzelem vagy a felemelő, mert közösen átélt és igazságtalan vereség édes vagy keserédes érzésével - lehuppantam volna a tévé elé; s hogy a nap még szebben érjen véget, a Közös Örömszerzés Kormányának feje biztos mozdulattal tapintott volna amúgy is felajzott libidóm legérzékenyebb pontjára: a Nagy Egyesülésről beszélt ő, míg csaknem eszméletemet vesztvén dőlök hanyatt a szófán, testem merő latyak. A tavasz, szerelemnek áldott ideje, lám, a magamfajta elhanyagolt öregembernek is tartogat még szépségeket.

Mert eddig csak a voyeur borzongó irigységével szemlélhettem, ahogyan a polgári erők összefognak és egyesülnek, ahogyan a fickós fiatalok maguk alá gyűrik, hevesen magukévá teszik és különféle úr-szolga játékokkal alázzák meg polgári partnereiket; ahogyan egyszerre jutnak el a csúcsra, ahol a beteljesülés és a megsemmisülés oly furcsán fonódik össze. E fergeteges nászban az öröm és a megelégedés lesz az osztályrészük azoknak, akik a hihetetlenül potens polgári erő karjaiba hanyatlanak, egyúttal az aktusban vele össze is olvadnak, összetöppednek, már-már elveszítik magukat.

Most pedig... Nos, most pedig itt a végső, teljes egyesülés ígérete, s ennek már én is részese leszek, meg te is, olvasó: mert immár nem a polgári erők egyesülése, hanem az egész nemzeté a cél, a fiatal polgárok már neki is vetkőztek, délcegen feszül a férFidísz, a tekintetek elhomályosulnak, készüljünk a mindent elsöprő, káprázatos együttlétre. Tébolyító orgiában válik eggyé az egész nemzet; a polgáriak most már beengednek másokat is maguk közé, helyet szorítanak az ágyon, gyere, te kis nemzet, hadd látom, mit tudsz. Hát ilyen a te kicsiny szavazócédulád? Na, dugd az urnámba, így. Változatosak a gyönyör útjai. Legyen végre minden egy, önkívületben forrjon össze (immár nemcsak a polgári erők, hanem vele együtt) a nemzet.

Nemzetnek jó ilyenkor lenni.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.