Para

Kovács Imre: A horror vakui

  • 2001. május 10.

Egotrip

Farol, ahogy farolni csak a taxisok tudnak, megy a Semmelweis utcán hátra, így előtte a halott nyúl, meg a szétgurult hímes tojások, meg a féllábú házmesterkislány, akiről öreg patkányok álmodoznak, meg a Kossuth Lajos utca, annak minden zajával, aztán lassan a Semmelweis utca is. Ebből már nem lehet jól kijönni, innen már örökre tolatni kell, de nem veri le a lábáról a dolog, nem lesz boldogtalanabb, mint az a hegedűs a ház előtt, aki ujjatlan pólóban igyekszik korrekten bevenni a kanyart, ami őt elválasztja a háztól, a másiktól, ahová indult, hogy hegedüljön. Nem lesz egyáltalán szomorú, csak a kesztyűtartó kibaszott ajtaját vágja úgy vissza, hogy megint kinyílik, aztán már hagyja úgy, nem figyel a rádióra sem, ahol Marylin Manson épp arról énekel, mit fog majd tenni a mellette ülő száraz és vékony nővel, ha végre kiürül az asztal, ha végre elfogy az utolsó sör, és nem kell tovább rejtegetni lába közé dugva a műanyag nyelű finn filézőkést, ha végre, végre, de erre sem figyel, nem néz a visszapillantó tükörbe, ami most nem pillant vissza, hanem helyzeténél fogva előre, de erre sem gondol, erre sem figyel, nem szomorú, nem dühös egyáltalán, csak a bowden hangja, meg a kuplungtárcsa, meg az ékszíj, meg a gumi a padkán, meg a rohadt, fényes bogarak a testen, ahogy mászkálnak le és fel, különös tekintettel a testnyílásokra és környékükre, a kényes és érzékeny helyekre, és ahogy az apró lábak egyre erősödő zaja elnyomja a bowden, a kuplungtárcsa, az ékszíj meg a padkán elégő gumi hangját, ez az alattomos kis nesz, ami mellett persze hogy nem megy a szomorúság, nem megy semmi, csak ezekre a tetves kis lábakra és a belső zajokra figyelni, míg.
Farol, ahogy farolni csak a taxisok tudnak, megy a Semmelweis utcán hátra, így előtte a halott nyúl, meg a szétgurult hímes tojások, meg a féllábú házmesterkislány, akiről öreg patkányok álmodoznak, meg a Kossuth Lajos utca, annak minden zajával, aztán lassan a Semmelweis utca is. Ebből már nem lehet jól kijönni, innen már örökre tolatni kell, de nem veri le a lábáról a dolog, nem lesz boldogtalanabb, mint az a hegedűs a ház előtt, aki ujjatlan pólóban igyekszik korrekten bevenni a kanyart, ami őt elválasztja a háztól, a másiktól, ahová indult, hogy hegedüljön. Nem lesz egyáltalán szomorú, csak a kesztyűtartó kibaszott ajtaját vágja úgy vissza, hogy megint kinyílik, aztán már hagyja úgy, nem figyel a rádióra sem, ahol Marylin Manson épp arról énekel, mit fog majd tenni a mellette ülő száraz és vékony nővel, ha végre kiürül az asztal, ha végre elfogy az utolsó sör, és nem kell tovább rejtegetni lába közé dugva a műanyag nyelű finn filézőkést, ha végre, végre, de erre sem figyel, nem néz a visszapillantó tükörbe, ami most nem pillant vissza, hanem helyzeténél fogva előre, de erre sem gondol, erre sem figyel, nem szomorú, nem dühös egyáltalán, csak a bowden hangja, meg a kuplungtárcsa, meg az ékszíj, meg a gumi a padkán, meg a rohadt, fényes bogarak a testen, ahogy mászkálnak le és fel, különös tekintettel a testnyílásokra és környékükre, a kényes és érzékeny helyekre, és ahogy az apró lábak egyre erősödő zaja elnyomja a bowden, a kuplungtárcsa, az ékszíj meg a padkán elégő gumi hangját, ez az alattomos kis nesz, ami mellett persze hogy nem megy a szomorúság, nem megy semmi, csak ezekre a tetves kis lábakra és a belső zajokra figyelni, míg.

Végre a második számnál, ami nem volt több, mint egy pillanat, lazul a görcs, hatni kezd a No-Spa, látható lesz a hegedűs a kapualjban, ahogy ujjatlan pólójában bemegy a helyre, ahová hegedülni jött, meg a döglött nyúl a szétgurult hímes tojásokkal, nem beszélve a féllábú házmesterkislányról, aki patkány szeretne lenni, meg a Kossuth Lajos utcáról, annak minden zajával, szóval visszajön a világ, hogy végre szomorú lehessen, szomorú és dühös, hogy ebből már nem lehet jól kijönni, innen már tolatni kell. Egy könnycsepp a kereszteződésig.

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát.