Tartozni valahová
Elkelne már minálunk is egy kis infrastrukturális fejlesztés, emelt szintű dologi és eszközberuházások foganatosítása.
Hogy mást ne mondjak, a fészer beázik, a vályút féltéglákkal támasztottam alá, a tyúkketrec rozsdállik, a disznóól deszkái vészesen korhadnak, a vasvillának kijár a nyele, a lószerszámok foszladoznak; ilyen esős időben háromszor süllyedek derékig a sárba, amíg elballagok az istállóig, a kocsibeállóra murva kéne, a kútba másik szivattyú.
Nincs más hátra, kérem felvételemet a Miniszterelnöki Hivatalba.
Ahhoz, mint hallom, már ezer intézmény tartozik, egy új már nem oszt, nem szoroz. Az én kis gazdaságom színesítené a képet, választékbővítés, egy más, tiszta hang a palettán.
A minap három és fél milliárdot osztott szét a Hivatal bútorbeszerzésre, ami intézményenként három és fél milka, abból azért már lehet elég jó lócát meg stelázsit venni. Mert az tényleg nem járja, hogy jönnek a külföldi tárgyalópartnerek, amerikaiak, eusok meg egyéb, aztán látják, hogy inog a könyvespolc, az asztalba bele van vésve, hogy "Hüje Feri" meg "Szeretlek Amál", és ha leülnek, billeg alattuk a szék. Ahogyan a miniszterelnök az ország legfőbb képviselője, az ő Hivatala szintúgy, egyikük sem lehet lerongyolódott és pitiáner, Boss öltöny és neobarokk ónémet Lajos-korabeli stílbútor a minimum. Tudomisén, ellátogat hozzánk az ománi sportminisztérium államtitkára, és nincs a közlekedési tárca egyik háttérintézményénél egy nyavalyás kárpitozott ülőgarnitúra dohányzóasztallal, hogy le lehessen ültetni szegényt. Ott toporogna, aztán vinné rossz hírünket a baráti arab világba.
A Terikénél szoktunk összejönni estefelé, elég jó pálinkája van, maga sem veti meg, na, ott mondta erre a Sanyi bácsi azt - de akkor már azért sokadik bögrénél tartott, ennyit mentségére -, hogy adnák a három és fél milliárdot inkább az egészségügynek, alkoholistaellátásra, ilyesmire. Ez merő szociális demagógia, meg is mondtam a Sanyi bácsinak, ennyi semmire nem volna elég, plusz járulékok, gondoljon már bele. Mink is, ugye, itt iszogatunk, mert amit a Terikének adunk, abból úgyse jön ki egy tisztességes tyúklétra se. Máshonnan kell megközelíteni ezt a dolgot. Mert még csak nem is az a kérdés, hogy hát hova növekszik ez a Miniszterelnöki Hivatal, hogy már ezer intézmény tartozik őalája, gondolja csak meg, Sanyi bácsi - mondom neki -, a Lujza malacot is vakargatni szoktam, lágyan duruzsolok a fülébe, hogy nőjön csak szép nagyra a szentem, az az egészséges, ha fejlődik, egyen csak, amennyi belefér, a libákat meg egyenesen megtömöm. (Nem olyan értelemben, tetszik érteni.) Ha nő, hát nőjön, ez a természete neki, így is van jól. És jól is járnak, akik őhozzá tartoznak, biztosan van mit aprítaniuk, és lám, lesz szép bútoruk is.
Inkább tehát azon kellene elgondolkozni, hogy ha közhasznú társaság vagy valami országimázsos izé vagy háttér-tanulmány-intézet-központ lehetnénk, nem volna-e mód ezeregyedikként csatlakozni, e cél érdekében én még a Sanyi bácsival is összefognék - mondom neki -, Terikét is bevesszük. Zászló van, közintézményként ki tudnánk akasztani, céges papír nem probléma, tanulmányt írni tudok, reprezentálni ott a Mariska.
Sokáig nézett maga elé a Sanyi bácsi, aztán valami olyasmit motyogott, hogy megnézné ő azért annak az ezer intézménynek a listáját, de aligha gondolta komolyan, mert felállni is alig tudott. Amíg hazatámogattam, iskolák, egyetemek meg kórházi osztályok bútorzatáról hablatyolt összevissza, buta paraszt, semmit nem értett meg abból, amit mondtam neki.
Milyen szép gondolat pedig: tartozni valahová, részese lenni az ország irányításának és képviseletének, ahelyett, hogy a koncon marakodnánk, irigykednénk.
Holnap kérvényt fogalmazok.
