A menny küldöttei
Az előző évezred utolsó belgazdasági jelentőségű személyi híre az új pénzügyminiszter kinevezése volt. Az aktus attól vált érdekessé, hogy Varga Mihály - Kossuth után - az ország legfiatalabb pénzügyminisztere lesz. Ezt sokan rosszallóan tették szóvá, miként azt is, hogy a 35 éves miniszter szinte egész felnőtt életét a Parlamentben töltötte, a minisztériumi munkával csak jó két éve ismerkedik.
Hogy ez miért volna baj, nem tudom. Volt már pénzügyminiszterünk, aki még ennyi időt sem töltött a mikroszféránál magasabb lovon, mégsem tette szóvá senki. Gondolom, azért, mert nem lett volna illendő egy meglett korú úrtól megkérdőjelezni alkalmasságát a pénzügypolitika-alkotó posztra. Aztán voltak különféle korú, felkészült pénzügyminisztereink, és vagy meg tudták valósítani, amit akartak, vagy nem. Nem az életkorukon és addigi pályafutásukon múlott.
Ha valami, hát a parlament költségvetési meg gazdasági bizottsága jó iskola: jobb, mint egy kisszövetkezet, és nem rosszabb, mint az egykori tervhivatal. A 35 év pedig direkt a legjobb életkor az államférfiúvá váláshoz. Ha csak ezen múlna, Varga a legjobb pénzügyminiszterünk is lehetne a következő másfél évben.
Csak Orbán Ottó tartotta volna magában nehezen felejthető sorait, ahelyett, hogy már a Fidesz-kormányzás második évében papírra vetette: "A fiatalság mindig a menny küldötte / kivéve azt, amikor nem." Csak ne kürtölte volna világgá csalódását: "Az a legleverőbb, hogy lehetett volna belőlük akár egy jó kezdőcsapat is / jó időben született újszülöttek / egy új történet első mondatai / egy tiszta lap, amelyen nem dereng föl a diktatúra vízjele / nem lettek sem azok sem ezek" (A dán királyi főszámvevő jelentése a Fortinbras & Fortinbras cég átvilágításáról).
H
Az előző évezred utolsó belgazdasági jelentőségű önfeltárulkozását olvashattuk a karácsonyi HVG-ben. "Már mint kisgyerek is vezérigazgató akartam lenni, mert Esztergomban, ahol felnőttem, a legnagyobb gyár vezetőjének Chevrolet autója volt, ami akkoriban csodaszámba ment" - vallotta meg Hernádi Zsolt magyarázatul arra, miért lett még krisztusi kora előtt az ország legifjabb bankvezetője a kilencvenes évek elején. Az ő karrierjével indult be a Fidesz körüli szakértelmiség ígéretes szárnyalása.
Az Újlipótvárosban, ahol Hernádinál valamivel korábban felnőttem, egy Losó nevú ifjú cigányzenésznek volt először Chevrolet-je. A hatvanas évek derekán ott is csodaszámba ment ez a meseautó, minden gyerek és felnőtt áhítattal bámulta meg, amint ott pöffeszkedett a környék (azóta lebontott) legromosabb épülete, a Bagolyvárnak elkeresztelt bérház előtt. Mégsem emlékszem rá, hogy iskolatársaim közül bárki is cigányzenész akart volna lenni. És nemcsak azért, mert arra születni kell.
H
Varga Mihály nem vallott gyermekkori vágyairól. Nem tudhatjuk, akkor is gondolt-e már a pénzügyminiszterségre, hogy a hetvenes években kinek volt Karcagon Chevrolet-je vagy Audija. Ilyen intimitásokat Surányi Györgytől sem tudhattunk meg, pedig ő is ennyi idősen lett (először) a jegybank elnöke, és vívott ki gyorsan tekintélyt magának. Vargával nem az a baj, hogy fiatal, még csak nem is az, hogy nem húzott le néhány évtizedet valami becsületes munkahelyen, ahelyett, hogy a parlamentben bizottságosdizott meg törvényt alkotott volna. A baj az, ha hiszi is, amit mond: hogy az államháztartás reformja pusztán a költségvetési intézmények működésének standardizálásából áll, abból, hogy minden minisztérium ugyanannyit költsön például az autói szervizelésére. Meg abból, hogy átálljanak a feladatfinanszírozásra (Népszabadság, 2000. december 22.). Fontos persze a kincstár átlátható, pazarlásmentes működése, de azért egy gazdaságpolitikusi ambícióval megáldott pénzügyminiszter többre is érdemesíthetné magát.
Lehet, hogy tenné is, csak már nem tudja. Elődje - no persze a Fidesz-alelnök és egyben politikai államtitkár Varga akaratával egyezően - keresztülnyomta a kétéves költségvetést, és abba ágyazottan a nagy elosztó rendszerek keretszámait, amelyek (legalább) két évre jegelik az államháztartás valódi reformját, így például a többpilléres nyugdíjbiztosítási rendszer kialakítását. Hasonlóan kéz a kézben nyomták át az adótörvényt, benne a tőkeszámlán elhelyezett értékpapírok árfolyamnyereségének megadóztatásával, ami végleg hazavághatja a már úgyis padlóra került tőzsdét. Aminek felfuttatását, immár pénzügyminiszterként, egyébként ambicionálná Varga. Bár kétlem, hogy pusztán az új miniszter két szép szeméért akarnak majd a magyar vállalatok részvényt kibocsátani az egyre kevésbé likvid hazai tőzsdén. Nem véletlen, hogy az Egotrip egykori szerzője, Jaksity György néhány hete már virtuálisan eltemette a hét csapással sújtott magyar tőkepiacot (A magyar beteg, Népszabadság, 2000. december 2.). Nem neki kéne inkább pénzügyminiszternek lennie?
