Maradjunk még egy kicsit Karinthy társaságában!
Szenvedélyes játékos volt, utolérhetetlen rébuszok kiötlésében, rejtvényfejtésben, kitalálósdiban. Különösen szerette a "kicsi a világ" játékot. Ennek lényege, hogy a játékosnak egy öt láncszemnél nem hosszabb ismeretségi láncolattal össze kell kötnie magát egy híres emberrel (ez a feladvány). Például legyek én a játékos, a feladvány pedig legyen maga Karinthy Frigyes. Túl könnyű: ismertem Karinthy Ferencet, aki - fia lévén - közeli ismeretségben volt az íróval, azaz elég volt egyetlen láncszem.
Vagy vegyük Karinthy eredeti példáját, abból a cikkéből, ahol leírást ad a játékról. Ott a svéd király volt a feladvány. A cikkben említett játékosnak két láncszem kellett a megoldáshoz. Nekem elég egy is: ismerem a Nobel-díjas Kertész Imrét, ő pedig a díj átadási ceremóniáján nyilván megismerkedett az uralkodóval.
Különös jelképiséget hordoz ez a játék. Az emberiséget atomizálódott egyedek halmazának tudjuk, "magányos tömegnek" (ahogy annak idején David Riesman nevezte 1950-es könyve címében), de a "kicsi a világ" játék ennek az ellenkezőjét sugallja: mindenkinek mindenkihez köze van, az érintkezés mágiája vagy - irodalmiasabban fogalmazva - a metonímia költészete tudtán kívül valamiféle misztikus egységbe fűzi földünk minden hajdani, mai és majdani lakóját. Ami persze igazi karinthys eszme, a "minden másképpen van" egyszerre zavarba ejtő és felemelő példája.
De a dolog még ennél is érdekesebb, ugyanis - évtizedekkel azután, hogy Karinthy leírta a játékot (a Pesti Napló egy 1927-es cikkében, Kicsi a világ címmel, majd Láncszemek cím alatt, a - lám, lám! - Minden másképpen van c. 1929-es kötetében) - pszichológusok, szociológusok és informatikusok felfedezték ugyanezt, és small-world phenomenon néven tudományos teóriát, "hálózatelméletet" kreáltak belőle. Braun Tibor professzor, munkahelyem (ELTE) Szervetlen és Analitikai Kémiai Tanszékének a tanára figyelt fel S. Milgram (1967), I. de Sola Pool-M. Kochen (1978) és E. Garfield (1981) publikációira, amelyek a jelenséget teljes tudományos komolysággal tárgyalják. S ő volt az, aki néhány évvel ezelőtt a tekintélyes Science hasábjain közleményben rögzítette Karinthy "prioritását", tudománytörténeti elsőbbségét a jelenség leírása terén (Science, Vol 304, Issue 5678, 1745, 18 June 2004). Karinthy nagyon szerette volna, ha tudományos gondolkodóként is komolyan veszik. Most teljesült ez a vágya.
De játsszunk - illetve játszassunk - le magával Karinthyval egy posztumusz "kicsi a világ" játszmát! Adjuk fel neki célszemélynek Bertolt Brechtet, s nehezítsük meg a dolgát avval, hogy a helyet és az időt is megkötjük: hány láncszem kell neki ahhoz, hogy eljusson Bertolt Brechthez, aki éppen a Koldusopera premierjén ül a berlini Theater am Schiffbauerdamm nézőterén, 1928. augusztus 31-én este?
Nos, egyetlenegyre. Női láncszem (volt) az illető, eredetileg Feldmesser Ibolyának hívták. Karinthy életének krónikáiból (Németh Andor, Kosztolányi Dezsőné, Devecseriné Guthi Erzsébet, Karinthy Ferenc és Karinthy Márton írásaiból) történetének egyik - Karinthyhez kötődő - fele viszonylag jól ismert, könnyen egybekapirgálható. Máramarosszigetről szökött fel Budapestre, Karinthy-rajongása, illetve a maga költői ambíciói hozták fel a fővárosba. Karinthy név szerint, Iby vagy Ibi néven emlegeti. 1926-ban lett Karinthy szeretője. A viszonyt titokban tartották, Ibit Karinthy titkárának, Grätzer Józsefnek (a Sicc szerzőjének) a menyasszonyaként mutatták be Karinthy társaságának. De Karinthy felesége, a férjét ütni, rúgni, karmolni se rest Böhm Aranka, akinek fehérizzású automitomániája legfeljebb csak Alma Mahleréhez volt mérhető, kiszagolta a dolgot: véres-verekedős botrányt rendezett, Grätzert kidobta, Ibit elüldözte. Karinthy Bécsbe menekítette szeretőjét, egyik ottani barátja felügyelete alá helyezte, s ki-kijárt hozzá. Majd Ibi Berlinbe távozott, s evvel viszonyuk véget is ért. Igaz, néhány Berlinben töltött év után visszatért Budapestre, és ismét találkozgatott Karinthyval, de ekkor már - mint Kosztolányi Dezsőné írja - "legföllebb csak némi anyagi támogatásért kereste fel a kávéházban" az írót. Karinthy halálával pedig végképp eltűnik a képből.
Azt viszont kevesen tudják, hogy Ibi története másik - bécsi és berlini - felének is támadt krónikása. Nem is akármilyen: Elias Canetti, a Káprázat és a Tömeg és hatalom 1981-ben Nobel-díjjal kitüntetett szerzője önéletírása második kötetében, A hallás iskolájá-ban írja le, hogy 1927-ben, még egyetemistaként miként ismerkedett meg Bécsben egy Ibi nevű fiatal magyar hölgygyel, akit eredetileg Feldmessernek hívtak, de költőként a Gordon nevet használta. Ibi - mint Canetti írja - "Budapesten találkozott Karinthy Frigyessel, egy szatirikus íróval, aki hazájában hírességnek számított. (...) Ibi az író barátnője lett, verseket írt, amelyek tetszettek Karinthynak, állítólag épp úgy rabul ejtették az írót, mint Ibi szépsége".
Canetti érzékletes és árnyalt portrét fest Ibiről. Mély intellektuális barátság szövődött kettőjük között, sőt munkatársi viszony is, mivel Canetti segített Ibi verseit németre fordítani. Ibi közben a bécsi aranyifjúság középpontjába került, fejeket csavart el, udvarlókat kényszerített szerelmi versengésre. Majd megunta a dolgot, 1928-ban Berlinbe költözött, ahonnan levélben hívta Canettit, jöjjön utána. Mire odaért, Ibi már rangos folyóiratokban publikáló költő és a Weimar-korszak művészelitjének üdvöskéje volt. Canettit bemutatta újdonsült barátainak, Bertolt Brechtnek, Alfred Döblinnek, Gottfried Benn-nek, Georg (később: George) Grosznak és a többieknek. Ujja köré csavarta mindegyiket - Grosztól ugyan tartott egy kicsit, mert a kiváló grafikus igen otromba módon udvarolt neki, "sonkácskámnak" becézte, s nyálát csorgatva lihegett a nyomában.
S aztán eljött a Koldusopera premierjének a napja. Gordon Ibi és Elias Canetti elsétáltak a Schiffbauerdammra, és beültek a nézőtérre. Brecht már ott volt, blazírtan és közönyösen meredt maga elé.
Hát igen, Karinthy kihozta egyetlen láncszemből. S Canettinek köszönhetjük, hogy azt is tudjuk: nem akármilyen láncszem volt ez a láncszem.
