Keszi bácsi haldoklása
Keszi bácsi haldoklása 1966-ban vette kezdetét: legalábbis akkor lett az udvar életének mindennapos része, ténye, jellegadó eseménye - onnantól nem lehetett tőle többé eltekinteni. Valószínű, hogy titokban már addig is csinálta - a tízes évektől kezdődően, amikor született, meglehet -, lévén, hogy a napvilágon eladdig sem látta senki, a bor sem csalta elő, világéletében feküdni szeretett, de a sajnálatos eseményt, tényt csupán akkor, ´66 pokolian meleg nyarán hozta nyilvánosságra a család. Hősöm egy horpadt vasfedővel a kezében rótta épp a köröket a porban - bő nyálat termelő, hangos berregéssel buszt vezetett: a Népkertnél járt, amikor Keszi néni a szabóság ajtajában nem sok jót ígérő, vészjóslóan riadt arckifejezéssel megjelent. Halkabban, rebegte alig hallhatóan, halkabban, kisfiam: Keszi bácsi haldoklik odabent. A 12-es csuklós sofőrjének korát meghazudtolóan volt fogalma róla, ez a szó mit jelent, ám ettől még - utasai testi épségének érdekében - hivatalból nem állt módjában az ajtózárás előtti csengetésről lemondani. Haldoklik, haldoklik... Én meg még a végén odazárok az ajtóval valakit. Tessék vigyázni: az SZTK következik.
Ez a szolid intermezzo aztán már a tapolcai elágazás ívelt kanyarjában a feledés homályába fúlt - ki ér rá a délutáni csúcsforgalom kellős közepén foglalkozni ilyesmivel -, ám Keszi néni gondoskodott róla, hogy Keszi bácsi haldoklása az udvar életében - enyhén szólva - ne csupán epizód, futó kis kaland legyen. A következő másfél évtizedben - ha fújt, ha esett - a szabóság ajtajában végzet- és menetrendszerűen óránként megjelent: jött, előállt, először még kisírt szemmel, aztán már csak megszokásból, ha kellett, ha nem, ha hangoskodott épp valaki, ha nem, hogy drámai bejelentését változatlan tartalommal megtegye. Az uram haldoklik. Csendesebben legyenek, ha kérhetem. Volt, hogy a nyomaték kedvéért a kezét is megtördelte hozzá, de ez az idő múlásával elmaradt, mint ahogy a gyorsan pergő évek során egyre közönyösebb, színtelenebb lett a bejelentés retorikailag: a hetvenes években már úgy tűnt, ő is unja, egyenesen őneki a legterhesebb, hogy ezt a gesztust az úri szabó utolsó órái nyugalmának érdekében hatvanperces sűrűséggel meg kell tennie. Ám azok még olyan idők voltak, amikor működött a házastársi hűség, szolidaritás, összetartás, szeretet meg minden ilyenek, úgyhogy fel sem merült, bárhogy unta, hogy e mégoly szerény repertoárt jelző haknit napi tízes szériában ne nyomja le. Előlépett, eldarálta, visszament.
A közösség az első bejelentés tízéves évfordulójához közeledvén mindazonáltal egyre nehezebben tolerálta, hogy Keszi bácsi elhúzódó haláltusájára a nap minden szakában tekintettel kell lennie. Skriba Barnáné Motoros Mária reggeli tisztálkodás közben - amint szokás szerint tágra nyitott ajtó mellett mosta, szappanozta, vakargatta, markolászta a lavór felett nagy terpeszben állva a sunát - fél szemmel már azt figyelte, mikor bújik elő első ízben aznap a leendő boldog özvegy, ahogy hívta, hogy a lavór tartalmát jó nagy ívben a lába elé löttyinthesse ki. Haldoklik, haldoklik - ordította, mikor kijött, s elmondta a szöveget -, nekem meg, képzeljék el, nincs borom, mert ez a senkiházi, aki még mindig döglik, hiába rugdosom, mind megitta az éjszaka, de ez persze nem haldoklik, verjem bele, nekem nincs olyan szerencsém, neeeem: ez él, úgyhogy ne integessen, Keszi néni, itt nekem, küldjön át egy fél litert az unokával, oszt´ akkor majd csendesebb leszek! Haldoklik... Én meg kiszáradok! De ez döglik, fetreng, fingik, nyögdécsel meg vakarózik, nem bír felébredni, olyan másnapos: nem is fog, ha majd a nyakát álmában kitekerem! Úgyhogy ehhez tartsa magát, Keszi néni, itt az udvarban mindenkinek megvan a saját problémája, nehogy má´ azt higgye, csak magának nehéz! Húzgálja meg a dunyha alatt a papának, attól ez is magához tér, ez az állat Barna mindig, amíg egyszer le nem csavarom neki, oszt´ onnantól visítva megy majd borért az Avasra, azt garantálom, és akkor majd pisszeghet meg integethet, mert akkor tényleg lesz itt hangzavar! Ébredj, szemét, mars kifelé, lódulj, hozzad, mert megőrjít a haldoklással Keszi néni teljesen!
Nevezett lassan lehajtotta a fejét, mintha meg akarná nézni azt a folyamatot, ahogy a vastag porréteg a lavór tartalmától, a lába elé öntött víztől sárrá változik. Haldoklik, mondta az egyre terjeszkedő sárnak, mint akinek per pillanat nem jut más az eszébe - mint aki minden körülmény dacára csupán önmagát ismételheti.
