I. Kizárólag
Ma reggel, úgy fél tíz tájban avval keltem, hogy ezután én már kizárólag csakis avval foglalkozom, hogy jól érezzem magam. Bezár a bazár, az egyszemélyes brutállokál, kitessékelem az ajtón teljesen elázott becses személyemet. Stáblista a pszichothriller végén, jóccakát. Elég volt, készítik a tepsit, maholnap negyvenéves vagyok. Ez lesz a cél, a hivatás hátralevő életemben, s ennek a nagyszabású tervnek minden egyebet vasmarokkal alárendelek. Diktatúra lesz.
Igen, de amikor meghoztam a döntést, arra is rájöttem: ahhoz, hogy jól érezzem magam, írnom kell, mérhetetlen bánatomra, anélkül esélyem sincs, nem megy a dolog. Írni viszont arról tudok - naná, majd dalolok! keringőzök vascipőben! -, hogy nem érzem jól magam.
Dilemma.
Vissza a lokálba.
De azt meg bezártam, szádból segget nem csinálsz.
Voltam már könnyebb helyzetben is.
Megyünk a pincébe kitérdelt mackóban, drága olvasók, de aztán egy vödör szénnel, bízom, feljövünk. És tüzelünk és tüzelünk, mint a szuka holdtöltekor - fűtünk, mint az istenek.
