Senkim sincs Párkányban
(Stourovo)
Mert tavasz van, azért. Mert kedvenc lapomban megszűnt?, szünetel? a gájd rovat. Mert a múltkor lemaradtak a cseh mellékjelek. És mert cseh sörnek neveztem az Aranyfácánt, főleg azért. Írom ezt itt.
A csapat változatlan, egyedül E. Kornélt hagytuk otthon egyedül. Magad vagy, mondták; bár velük voltam volna én boldogan!, ordította, míg futott a HÉV után, zihálva a Filatori-gáton. Aztán elindult gyalog. Mi biciklivel mentünk, Pestről Pomázra a mondott HÉV-vel, onnan föl, Pililisszentkeresztre. Nyár vége volt, délelőtt, a kánikulaasztfaltban macskadög, meleg, besorolok utolsónak, nem vagyok egy hegyi menő, ám sík terepen is masszívan tartom helyezésemet. Illetve, Árpi mögöttem, még Pomázon, a HÉV-állomáson beakadt a hátsó kereke valami szemetesrácsba, nézek vissza, tán még kalapálják a nyolcast a műhelyben, Esztergomig tartanom kell az előnyt. Komám és Attila már Pilisszentkereszt (Mlynky) kocsmájában (Kislugas) már a második sörnél (Dreher) ülnek, amikor jó biciklim (Dual Mounty) betámogat a kocsmaudvarra. Behozom a lemaradásom, sörben, elégedetten nézek vissza, Árpi még sehol. Dél, harangoznak. A neheze most jön, kajánkodnak. Mit nekem, te, zordon Pilisnek, azért se szállok le. Megelőz egy vidám cserkészcsapat, gyalogosan, de nem szállok le. Kerülgetem a hangyákat, s hogy eltereljem figyelmemet a bicikliről, szenvedésemről, gyönyörködöm a tájban. Gyönyörű. Felérek, dühöngenek, már rég odaát söröznének, ha nem lennék ilyen tetű. Pihenni se hagynak, indulás, elmegy a komp, én pedig E. Kornélra gondolok, ki "budán egy reluxa hűvösében könnyű kis nyári könyvet lapoz, Coomaraswamy: Akimcanna: Önmegsemmisítés. Ám az út, a tetőről az erdőn át Esztergomig, már megérte. Szerpentin, lefelé, fékezni kéne, hát nem, szenvedtem eleget, jutalmam a száguldás, a szabadság renyhe mámora. Már látszik a bazilika, amikor megint meg kell nyomni a pedált. Komám elém kerekezik, mozognék kicsinyt, a komp azonnal indul. Egyből fölhajtok, mint majd túlnan egy borovicskát, a kompra, visszanézek, lassan távolodik a bazilika. Árpi még sehol. Szégyen, üveges sörrel (Pilsner Urquell) kezdünk, rögvest a kompnál, egy bodegában (Bodega). Aztán csapolt Staropramen (20 SK) és Borovicka (20 SK) a Litovel sörözőben, hol egy fára kirajzszölgelve a hétvégi Bajnoki (Majstrovsky´), a Dukla Juhcelpap Stúrovo és Dolné Vestenice csapatai között. Érdeklődve figyelünk egy helybéli nyugdíjast, ki sörét melegíti valaminő szerkentyűvel, mely leginkább ahhoz az eszközhöz hasonlít, mellyel bort töltögetnek a fröccshöz (borkiönt›?). Itt ülök Párkányban, és se szlovákul, se magyarul se tudok. Ez egy fuldokló, mutatja a bácsi, visszahelyezvén a (tehát:) fuldoklót a korsó peremére. Tizenöt korona, a fuldokló, mondja a kocsmáros, nem veszünk. Megyünk kolbászt enni (pecená pomáca klobása - házi sült kolbász), már vártam magukat, régi ismerősünk a pecsenyés, a barátjuk már elment. Itt járt Árpi. Komám és Attila befalják a kolbászt, én kibírom a knédliig, mely, Árpival, a Miratti Restaurantban vár. Sült sertéstarja, knédli, dinsztelt káposzta (Bravcová krkovicka pecená, knedle, dusená kapusta), mellettünk hosszú ebédszünetet tartó munkaerők isszák munkaruhában a helyi kőbányait, 10-es Aranyfácánt (Zlaty Bazant). Irány a híd, útközben kihagyjuk a Ring Bart, a Jedalen Restaurantot, nagy lelkierőről téve tanúbizonyságot a Magyar Kultúra Házát (Dom Madárskej Kultury), meg se állunk a Horgász- és Állattenyésztési Cikkek (Rybárske a chovatel´ské potreby, EU-ul: ZOO SHOP) becsali kirakata előtt, fütyörészve kerekezünk el a TEMET´ NYITVA (CINTORIN JE OTVORENY) tábla mellett. A Sport Espresso a híd feljáratánál (volt: az épülő Mária Valéria híd felvonulási területe, azóta eltűnt, de akkor, nyáron még:) csapolt Pilsner Urquell és borovicskák, sűrű látogatások az alagsori vécében, van idő a falfirkák betűzésére: Piros, fehér, zöld, Ez a magyar föld! Alatta: Szőrös talpuk a picsába!, vajon kinek a, KURVA MAGYAR! KURVA SLOVAK!, majd, a megbékélés jegyében, magyarul és (gondolom) szlovákul: Szeretem, ha leszopok! Dunának, Dunának egy a felkiáltójele. Búcsú a csonka híd kocsmájától (hol, ki más, Ondrej Csonka a tulaj), sietni kell, indul a komp. (Az utolsó: 18.30.) Gyors bevásárlás, sörök a hátizsákba, két üveg borovicska, egy az útra. A Bridge Pressóban 39 SK a Gazdovská Slivovica, 20 SK a Karpatské Brandy, maradunk a fenyőpálinkánál, sörre már nincs idő. Árpi még sehol. Keresi a kerékpárt.
Közelít lassan a Bazilika, most jön a neheze, nem ám a hegymenet, a súlyos hátizsákkal az esztergomi estében, komám eldől, estében elkapja a söröket, tolja a biciklit, én nem szállok le, megelőz. Mutasd az utat a vasútállomásig. A vonatig, magyarok, tarisznyánkban Velkopovicky kozel, Gambrinus, Prazdroj, Budvar, Pilsner Urquell, és mi aranyászokot iszunk a restiben. Mert úgy kell nekünk. Amióta anya rászokott, imádja az aranyászokot, csujogat Árpi, verjük hozzá a korsót, rigmust. A vonaton kinyitjuk a borovicskát, a söröket és a büfékocsit, a Nyugatiig meg se állunk, a lábunkon. A körúton még bemegyek egy telefonfülkébe, nem akartam, jön velem a bicikli is. A Podmaniczkyn háromszor megyek a falnak, nem szállok le. A földszinten is csak hosszas rábeszélésemre, így érek a harmadikra.
Másnap látom, a nagy sietségben bepakoltam öt üveg alkoholmentes sört. Majd azt mondom, a gyereknek hoztam. Ha már nem vettem neki a Nyugatiban szlovák Milky Wayt.
Idén megint megyünk, sietni kell, nem lesz komp, megépül a híd.
Már fényesítem, naponta egyet, a küllőket.
Tavasz van!, ordítja odabenn(em) E. Kornél, és tesz egy kört a szobabiciklin.
