Egotrip

Amikor Amerikába fejlesztettünk játékprogramokat, elõször is mindenféle terveket kellett készítenünk. Például meg kellett becsülni, hogy melyik munkafázis hány munkaórát igényel majd a programozóktól, a grafikusoktól, a zenészektõl, a teszterektõl és így tovább. Ha nem volt ilyen terv, vagy feltûnõen szakszerûtlen volt, eleve nem kaphattuk meg a munkát, akkor sem, ha sokkal olcsóbban elvállaltuk, mint más, és korábban már bebizonyítottuk, hogy kiváló minõségben meg tudunk csinálni ilyesfajta programokat.

A környezetvédelmi termékdíjról szóló vitában - úgy tûnik - elvérzik az a javaslat, mely szerint a szatyrokra és a nem visszaváltható mûanyag palackokra, valamint az alumíniumdobozokra egységalapú adót vetnének ki. A kérdésrõl "komoly társadalmi vita" is folyt. A környezetvédõk szerint az intézkedés jó, mert csökken a szemét mennyisége.

Kezdjük mindjárt az elején! A szakácsmûvészet azért is fantasztikus dolog, mert olyanokról is beszélhetünk benne, ami fizikailag hiteles körülmények között aligha kerülné el az irracionális szürrealisztikusság vádját. Íme. A mesés tokány elkészítésekor kétfelé indulhatunk, de mert mind a két út ugyanoda vezet, különbséget csak az egyik vagy másik út választása jelent. Ne keseredjünk el, az efféle gondolkodás nem jár késõbb rossz testtartással!

Az utolsó pofon megáll a levegõben, a nyomozó az órájára néz, visszagyûri az ingujját és leroskad a székbe. - Tudja, melyik állat hord faszt a hátán? - kérdezi fáradt kíváncsisággal, miközben a mennyezetre fordítja a vallatólámpát, és bekapcsolja a ventilátort. A szórt fényben megváltoznak a vonásai: az árnyékvetõ inkvizítor köpcös mókamesterré puhul.

Bizony isten, nem akartam a jegybanktörvény módosításával terhelni a Narancs olvasóit, úgy gondoltam, a véleményem jobb helyen van a HVG-ben. Ide magasztosabb témát szántam: általában az ellensúlyintézményekét, amelynek csak egy eleme a Magyar Nemzeti Bank. Kaptam is némi écát ehhez Sárközy Tamás gondolatébresztõ tanulmányából, amelynek szakmai vitája éppen a múlt héten folyt a Pénzügykutató falai közt. Az élet, jelesül a Narancs, azonban közbeszólt.

A kiváló Lõrincze Lajost, a magyar nyelv jó ismerõjét és mûvelõjét már emlegettem. Mindig érdemes volt odafigyelni arra, amit mond (pláne azt a jó zamatos beszédét volt élvezet hallgatni). De bármilyen sokat tudott a nyelvrõl, azon alighanem sose gondolkozott el komolyan: mire való a nyelv, és mire nem való. Ezt nem rovom föl neki (nem tetszelgett õ valami tudósi szerepben), meg aztán sokan vannak ezzel így.

Egy Duna-parti csónakházban csak a jó Duna-víz (mely simogat) az igaz: a csónak kielboot, kajak vagy kenu, de leginkább egyik sincs; K. Dezsõ kajakja évek óta porosodik a - lám, mégiscsak - csónakházban, vízre már soha. K. Dezsõ inkább a partról nézi a fiatal versenyzõ(nõ)ket, mint eveznek a Gubacsi híd s egy új világ felé. A ház pedig szerény szárazföldi kabin, hivatalosan üdülõszoba, öt négyzetméter az egész, asztal, szék, hûtõ nyárra a söröknek, teáskanna õszre, kávéfõzõ, emeletes ágy, ha jönne valaki.

Ácsmunkát ugyan nem vállalok, de szaladok elõre mindjárt leszögezni, hogy azért nevezem a címben a húslevest jó húslevesnek, mert nagyon sokféle húsleves létezik: rossz, közepes, ehetetlen, de itt a jó húsleves receptjét adjuk közre.

Petri György, a mélyen liberális gondolkodású költõ nem volt valami nagy véleménnyel arról, amit az elõzõ rendszerben liberalizmusnak neveztek: "Ha a seggünkbe nem csizmával rúgtak: / azt tiszteltük volt liberalizmusnak. / Ha virágnyelven küldtek el a francba: / a Repression átment Toleranz-ba."

A lelkizéses rossz-vicc itt ez lenne pl., alcímnek: "És más kontárkodások". Vagy "köz és magán". Stb. A régiek is fejlõdtek, nem vitás. Nem hideg vízzel slágozták már a pácienseket fakócsempés alagsorokban, kezet mostak mûtét elõtt, eleve érzéstelenítettek (hol épp hogyan), egyéb ipalm-napalm. De a felfogásuk, s ezt még az én mestereim emlékén is érzem (ne mesterkedjünk! ne családozzunk! én ezt nem gyõzöm mondani, tárjuk fel önmagunkat! erre az ellenérve salingeri: de meddig tárod fel, öcsi? hát ez az, mindenhogy rossz, még a gyönyör elvében és gyakorlatában úszva is, fõleg partokat érve), az a régies felfogás, hogy: "Fiacskám, na menjen már aztán, önmagában mindenki normális!", szóval szólóban, ott nem lenne baj, ott a legnagyobb dili is elfogadható, mert na és.

Az olimpia táján - mint az utóbbi idõben mindig - felmerültek a sportfinanszírozás kérdései, habár érdemi vita nem alakult ki - mint az utóbbi idõben soha.

Gyurcsány Ferenc igazán szép jelszót illesztett programjának zászlajára: több lehetõséget a nélkülözõknek, több felelõsséget a tehetõseknek. Ez a nemes eszme lengi át a program legtöbb fejezetét, ami rendjén is van egy szociáldemokrata kormányfõtõl, sõt még az sem meglepõ, hogy a liberális koalíciós partner is áldását adta a közös kormányprogram közös üzenetére. Hiszen ki vitatná, hogy "közös dolgunk adni annak, akinek erre valóban szüksége van"?

"Buzi-e vagy?" - kérdezi Sickratman új lemezén. Nos, a válaszadás elõl most kitérnék, de szívesen elmélkedem az -e szócska helyérõl a mai magyar nyelvben. Az említett mûvész ugyanis - nyilván tudatosan - szokatlan helyre teszi az -e szócskát. Ezt így tudomásom szerint senki se mondja, se mûvelt, se mûveletlen. Hogy egy semlegesebb szóval példálózzunk, azt alighanem senki sem mondja, hogy Zenész-e vagy?, csak azt, hogy Zenész vagy-e?

Ez idõ szerint õsz van, papucsunk és kisgatyánk reszketve fekszik a hideg kövön. A hõmérséklet akaratunktól függetlenül csökken, s immár nemcsak a fizikai igénybevétellel, de a fokozott hõleadással is számolnunk kell a tápanyagok kiválasztása során.