Szatyoradó
A sörgyártók szerint az intézkedés helyes, mert a német sörgyárak - õk otthon már nem forgalmazhatják termékeiket alumíniumdobozban - túl erõs versenytársak, akiket így jól megadóztatnának. Az üdítõ- és ásványvízgyártók nem értenek egyet a javaslattal, mert nõnek a költségeik. Emellett nem szektorsemleges, mert az olajgyártók is mûanyag palackokat alkalmaznak, és õket nem sújtja ilyen szabályozás. A nagy üzletláncoknak szintén nem tetszik az ötlet, mert így csökkenhet a forgalmuk.
És mit szóljanak a többiek?
A szemetelés költséges a társadalomnak. A társadalmi költség kifejezésnél a költség szót tág értelemben használom. Nem csak arról beszélek, hogy mennyibe kerül az, hogy a szemetet beleöntsék a kukásautóba, majd valahol a városon kívül kiöntsék belõle. A szemetelés költségébe beleértjük a korszerû hulladékkezelési eljárások alkalmazásának és az új kapacitások kiépítésének költségét, a tájkép tönkretételének társadalmi költségét és sok mást is. A környezetvédelmi politika egyik fontos eleme, hogy ezeket a költsé-geket számba vegye. Mivel mértékükrõl a különféle szervezeteknek vagy a különbözõ embereknek eltérõ elképzeléseik lehetnek, fontos, hogy ebben a kérdésben valamilyen konszenzus alakuljon ki. Környezetszennyezõ technológiát ez alapján - a társadalom szempontjából - akkor érdemes alkalmazni, ha az abból adódó termelésiköltség-megtakarítás meg-haladja a több szemétbõl adódó társadalmi költséget. Ellenkezõ esetben a környezetkímélõbb technológiát kell alkalmazni, mert az társadalmi értelemben olcsóbb.
Amikor valamelyik ásványvízgyár vissza nem váltható palac-kokat forgalmaz, akkor ezzel tár-sadalmi költséget okoz, hiszen a szemét feldolgozása, elhelyezése sok költséggel jár. Ez önmagában nem baj; az viszont már igen, ha ez az extra költség nem jelenik meg az árakban. Ha a fogyasztók nem érzékelik azt, hogy a nem visszaváltható palackok és az eldobható, ám nehezen lebomló plasztikszatyrok vásárlása költségesebb a társadalom számára, mint ha visszaváltható palackokat vesznek, és a boltban táskába vagy olyan kis kerekes, húzható cekkerbe pakolnak, akkor a társadalom számára (a fenti értelemben) az optimálisnál több környezetszennyezõ megoldást fognak választani. Hasonló a helyzet a gyártókkal is: ha nem érzékelik, hogy az általuk választott környezetszennyezõ megoldások költségesebbek a társadalom számára, akkor olcsóbban és a környezetre károsabban fogják csomagolni a termékeiket.
A szatyoradó alkalmas lehet arra, hogy megfelelõ árjelzéseket biztosítson. Ha az állam megfelelõ nagyságú adót vet ki a nyilvánvalóan durván környezetszennyezõ termékekre, akkor a gyártók és a fogyasztók érzékelik, hogy az ilyen csomagolás komoly társadalmi költségeket okoz; e költségeket figyelembe veszik döntésükkor, és kifizetik õket.
Az adónak van azonban alternatívája is. A szemétdíj elvileg pontosan arra szolgál, hogy a szemetelés társadalmi költségét jelezze a fogyasztóknak. Ha õk tisztában vannak azzal, hogy a nem visszaváltható palackok kidobásakor jelentõs mennyiségû szemétdíjat kell fizetniük, akkor kevesebb ilyen üdítõt vásárolnak. Tehát elvileg az optimális mértékû szemétdíj is alkalmas lehet arra, hogy a fogyasztók érzékeljék a társadalmi költséget. Ez azonban a gyakorlatban nem igaz. Egyrészt a szemétdíj megállapításánál általában mindenféle szociá-lis szempontokat is figyelembe szoktak venni, aminek következtében mértéke a valós társadalmi költség alatt van. Másrészt a szemétdíjjal kapcsolatos tudatos-ság meglehetõsen alacsony. Ön mennyi szemétdíjat fizetett múlt hónapban? Mennyivel fizet több szemétdíjat, ha eggyel több nem visszaváltható üveget dob ki? A mi házunkban például a szemétdíj a közös költség része, így az általam kidobott szemét költsége 20 lakás között oszlik meg. Ezért egyáltalán nem érzékelem azt, hogy költséges lenne többet szemetelnem. Az emberek ennél jobban odafigyelnek arra, hogy mennyibe kerül az üdítõ, amikor megveszik. Ezért jó, ha az adó közvetlenül a vásárlásnál szemmel látható; vonatkozik ez a különbözõ csomagolású üdítõk árkülönbségére és a szatyrokért fizetett díjra is. Ezek miatt az érvek miatt a szatyoradó hatékonyabban ösztönzi az embereket a társadalmi költség figyelembevételére, mint a szemétdíj.
Egy ilyen, környezetvédelmi jellegû adó kivetésekor a politikai döntéshozónak nem szabad túl nagy súllyal figyelembe vennie az olyan típusú érveket, mint hogy az árak nõni fognak, a vállalatok költségei ugyancsak, sõt, egyes vállalatok csõdbe fognak menni. Hiszen pontosan az a cél, hogy nõjenek az árak, mégpedig pontosan azon termékek esetében, amelyekbõl a többletköltség adódik. Pontosan az a cél, hogy a vállalatok költségei megnõjenek, amikor környezetszennyezõ csomagolásokat alkalmaznak, és ezért optimális mennyiségben alkalmazzanak ilyen technológiát. A vállalat, amelyik ezért csõdbe megy, eddig abból élt, hogy a valós költségeit az adófizetõk állták: az ilyen cégek mûködése káros a társadalom számára, béke poraikra.
És mi a helyzet a szektorsemlegességgel? Mások is használnak mûanyag palackokat, s a következetes politika az lenne, ha õket is megadóztatnák. Mégis, érthetõ, ha elõször az olyan termelõket adóztatják meg, akik könnyen alkalmazhatnának környezetkímélõ technológiát is. Egyes vállalatoknak már van palackozó kapacitásuk, másoknak nincs, így az elõbbieket nagy elõnybe hozhatja a szabályozás. Ez indokolttá teszi azt, hogy csak fokozatosan lépjen életbe az új módi - ezen feltételnek a javaslat többé-kevésbé eleget is tesz. (Bár nem érzem fel-háborítónak, hogy a szabályozás megjutalmazza azokat, akik eddig is környzetkímélõ csomagolásokat alkalmaztak.) Sajnos a kisebb vállalatok sokkal rosszabb helyzetbe kerülhetnek, mint a nagyobbak, mert nem tudnak olyan könynyen finanszírozni egy ilyen beruházást. Ezekre esetleg tekintettel lehet a szabályozó.
A szatyoradó tehát olyan adó, amely közvetlenül arra ösztönzi a vállalatokat és a fogyasztókat, hogy figyelembe vegyék a környezetszennyezõ technológiák által okozott költségeket. Támogassuk a javaslatot, ne dõljünk be az iparági lobbi érveinek.
