Para

Kovács Imre: én

publikálva
1999/40. (10. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Jönnek deréktájékról a lelkes állatok, vállból a semittevők, aztán az egészet megkoronázza egy egetverő, hogy könnyebb, lélegezhetőbb legyen ez az egész, ez a vemhes majdnem ezredvég, amit úgy ünnepelnek a sorstalanok. Kidőlnek a fenyők, mondjuk maradjunk ennyiben, kidőlnek, semmi teatralitás, csak a dőlés maga, sem erdőtűz, sem militáns zöldek, akik felgyújtanák a határt, hogy a tájidegen fajok pusztuljanak innen végre, de nem, nem gyújtják fel, mert nem is értik, miért kellene, amikor kidől minden magától, milyen határtalan és osztható a szeretet.

Jönnek deréktájékról a lelkes állatok, vállból a semittevők, aztán az egészet megkoronázza egy egetverő, hogy könnyebb, lélegezhetőbb legyen ez az egész, ez a vemhes majdnem ezredvég, amit úgy ünnepelnek a sorstalanok. Kidőlnek a fenyők, mondjuk maradjunk ennyiben, kidőlnek, semmi teatralitás, csak a dőlés maga, sem erdőtűz, sem militáns zöldek, akik felgyújtanák a határt, hogy a tájidegen fajok pusztuljanak innen végre, de nem, nem gyújtják fel, mert nem is értik, miért kellene, amikor kidől minden magától, milyen határtalan és osztható a szeretet.

Ez itt - mondom feltartott mutatóujjamat elővéve megint -, ez itt az erdők világa, ahol még maga Majonézes Durrell is feldobta kabátját a bevehetetlen fogasra, hogy szabadabban mozogjon a semmi közepén, mert - mondom a gyereknek, aki persze minden szavamat elhiszi - a természet néha befingik a takaró alá, és önnönmaga ellen dolgozik, mintha direkt szeretne kihalni.

Ez persze most hangsúlyosabban esik a latba, meg a társult képzavarok, most, az állatok világnapja idején, amikor minden jóérzésű multinacionális vállalat igazgatója eltolja magától a steaket, összevonja valamelyik beosztottja szemöldökét, és azt mondja, hogy nehogy már, pont most, amikor az állatoknak világnapjuk van, különben is lehet, hogy vesznek ezek a buzi tévések, szóval vigye már innen, kedves, ezt a steaket, és hozzon inkább egy izét, szóval olyan szart, amit ilyenkor lehet enni, köszönöm.

Általában rántott sajtot hoznak.

Aztán összegyűlnek a felhők az égen, ami egyébként közös, és mint ilyen, demokratikus, majd lecsapódnak csapadék gyanánt, hogy benedvesítsék a talajt. Ilyenkor vizes lesz a kutya lába meg sáros, és otthon csak a pokrócán fekhet, amíg meg nem szárad, de sohasem szárad meg, úgyhogy az első néhány szigorú perc után Iim ráhagyja, hogy átszambázzon a szobán, és természetesen besározza azt, de ez így jó, ilyenkor van teljesség a szívben, amikor a sáros kutya szétmukizza a padlószőnyeget, az emberek pedig (én meg ő) nevetünk azon a kis bajon, ami inkább öröm, meg különben is, lényegtelen, aztán egymáshoz nyúlunk, még mindig nevetve, de óvatosan: kikerülve, mégis keresve a kényes részeket.

publikálva
1999/40. (10. 06.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk