Mi persze nem ezért mentünk.
Aztán egyszer a rakparton koncertet tartottak, és - ha jól emlékszem, az Első Emelet előtt - fellépett egy budapesti punkzenekar. Persze nem a helyi CPg, akik akkor már talán fizikailag sem lettek volna erre képesek, lévén börtönben, hanem egy Modell´s nevezetű, akikről sohasem hallottam, de hát Miskolcon a Hattyú halála is csak a hetvenes évek elején derült ki, úgyhogy ez nem jelentett semmit.
A Modell´s húzós punkrockot játszott szimbolikus szövegekkel körülbelül négy szám erejéig, mert akkor a szólógitáros-énekes gyűlölöm a basszusgitárosunkat, mert egy alkoholista állat! felkiáltással levonult.
Később el-elmentünk egymás mellett Kilián Jánossal, a basszusgitárossal, találkoztunk a Retrográd Zörejek próbáján, ahol fakezű dobosként vétettem észre magam, majd a Fekete Yukban, VHK-meneteléseken, és legvégül a médialekvárban, ahol előbb-utóbb mindenki találkozik. Barátok is lettünk, ha egyáltalán az ember szerezhet barátokat harminc fölött, ha egyáltalán az ember szerezhet barátokat, üldögéltünk a Bor-Bor-Gyorsban, és azon kísérleteztünk, amink volt: magunkon.
A legutóbbi telefonbeszélgetésünk alkalmával másnapos voltam, türelmetlen és bunkó, ahogy már szoktam, csak fél füllel figyeltem arra, amit mondott magáról, igazság szerint mentem volna már inni, zuhanyozni vagy aludni, rohadtul nem emlékszem, épp mi lett volna fontosabb, mint az a beszélgetés, persze semmi, milyen könnyű ilyenkor kurva okosnak lenni, mondom is magamnak mindennap: gratulálok, Imre, milyen kurva okos vagy, és most már le sem ihatom magam, gondolom közben, aztán rájövök, hogy megint magamat sajnálom, sorsod Borsod, ugye, narcisztikus barom, és közben nő a córesz, bepótolhatatlan ígéretek vagy csak egyszerűen elbaszott, helyrehozhatatlan tettek, illetve nem-tettek dolgában, és nincs az a gyertyás, temetőtúrás vezeklés, az a fél liter Unicum, ami használna.
Bocs, hogy magamról írtam megint, de másról nem tudok.
