A mások leszedik a sapkám, beleköhögnek a sálamba, hátravetik a dzsekim. Jól vagyok, belegyógyultam a Béres cseppekbe, tele vagyok energiával, adok az A vírusnak, telenevetem a hátralevő időt.
Most megáll a kép. Puttonyos baroneszek jönnek, hátukon pólóba bugyolált levágott fejek, mint a franczia forradalom, mint az MSat, mint a Pikácsi Gergely Általános Iskola Szállítmányozási Ügyintézési Fakultációja. Felesleges és nyomatékos nagybetűk. Bele fogok epedni, gyógyulni ritkán, már alig köhögök.
Mór kontra, de, mi mór, a mór megtette kötelességét, a mór mehet. Már csak reggel köpök vért, igyekszem, lassan felfejlesztem a slájmot, harákolok, aztán kiválasztom a kiválasztandót: Tévé Maci, annyi vagy, mint semmi, vért köpök, darabos, alvadt foltokat terítek a szűz fajanszra, én vagyok a kaméliás hölgy, nekem nevet a Bajazzó, bécsnekbüszkevára.
Kezdjük elölről: nem vagyok rosszul, balra esem: nekem fütyül, jobbra esem: nekem fütyül (jó, esek), neked ragozzak, Alsó-Bélatelep?!
Az öltözőszekrény előtt állok, fejemben a Németh Gábor-i útmutatás: meg fognak mogyorózni, aztán spekulatív szoprán leszek. A Csülökkel fogom várni a halottat a szirten, és berezeg a négyszázas pentagramm. Ilyenkor már egyedül vagyok, magányos vadász és szív: bebélázom a senkiket, leosztom a sápot. Hagyni kell a halottakat, legyenek azok, amik: hideg tárgyak, eltemetni való bábok.
Megint idéznem kell: gyáva, de kitartó. Minden éjjel visszatér az álma: egy hegyen pihen, aztán lesiklik, lábain síléc, testén neoprém, tarkóján rettenetes anyajegy, fülében üzenet: reccsenjen, hulljon, porozzék, ami nincs, és betartatják a láthatatlan szóvivők.
Most akkor az idézet vége: szájába illeszti a halott vakondot, aztán élesbe fordul, előtte a lejtő, innen már csak lefelé vezet az úttalan út. Mormog, felsorolja az állatokat: van a Kövér Nyúl, van a Vad Oroszlán, van Erzsi és Béla, van Csorbóka, a szürkületi bárány, van Nagylábú Mackó, meg az új, Mor-Mor típusú állat, fajtája ismeretlen. Egyszer ezek fognak hazakísérni.
Ami fontos: a vakondtörténet végül is a harmóniához vezetett, a gombócbetegség elmúlt, akár a bárányhimlő, és akik maradtak, azok is felesküdtek rám. Leszek, terítek, behányok - töltöttek és nem betelefonálók, ahogy az élet, meg a kurva csillagok.
