Sajó László: Öt és feles (Legkedvesebb nyári élményem 2.)

publikálva
1998/40. (10. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Most is elindultam, mint néhány éve mindig, csak a dobszai emelkedő, aztán Bénye előtt a szerpentin, az a nehéz, Szántó után a fennsíkot utálom mégis, alattomos szembeszél, ám aztán hűs Aranyosi-völgy, fenyveserdők aljában, félúton forrás, itt megállék. Inni egy kortyot se, mosdani derékig, az úton senki, senki, teherautó fékez. Sofőr vizet vételez, forró a fülke, Patakra megy, én Tolcsvára, útba esik, kerékpár elférne a ponyva alatt, zötykölődve tovább beszélgetnénk, túl hamar érkeznék, ebédidőben nem illik. És nem látnám a patak köveit, árnyait sem, jó utat.

(Borok között szendvics)

Hogy el ne felejtsem. Mert beköszönt az, a.

Most is elindultam, mint néhány éve mindig, csak a dobszai emelkedő, aztán Bénye előtt a szerpentin, az a nehéz, Szántó után a fennsíkot utálom mégis, alattomos szembeszél, ám aztán hűs Aranyosi-völgy, fenyveserdők aljában, félúton forrás, itt megállék. Inni egy kortyot se, mosdani derékig, az úton senki, senki, teherautó fékez. Sofőr vizet vételez, forró a fülke, Patakra megy, én Tolcsvára, útba esik, kerékpár elférne a ponyva alatt, zötykölődve tovább beszélgetnénk, túl hamar érkeznék, ebédidőben nem illik. És nem látnám a patak köveit, árnyait sem, jó utat.

Tolcsván templomtól templomig haladok, első a görög katolikus, Dezső bácsiék laknak a régi görög iskolában, megengedték, hogy maradjunk, a szomszéd lakás üres, itt születek, ha a faluban, de nem, kórház, saújhely, újhel, benézek, szobák befalazva. Igen, fröccsnek iszom, vétek, szomjas vagyok. Aztán megisszuk az egész üveggel, megtudom, mi történt, azóta. Ez meghalt, ez eltemette. Valaki közeleg a kertből, húsz éve nem látott, megismer. Nem, köszönöm, ettem. Majd a református templomnál, az igazgató- (most: nép-) kertben eszem meg az első szendvicset. Templomtól templomig, iskolától iskoláig. Oda megyünk lakni, ahol Rákosi elvtárs rábökött a térképre. Köszönjük néked, Rákosi pajtás. Csak a folyosóra nézek be, a múltkor is kikérte magának. Az új lakó. Hogy mit bámészkodok itten. A régiek közül csak Mariska néni, a pedellus. Megengedték, hogy maradjunk. Igen, tisztán iszom, és csak két pohárral. Még megyek Feri bácsihoz. A konyhából két templomtorony látszik, a református mellett a római katolikusé. Ide vittek, keresztelni, a kertek alatt. Nem emlékszem! Azóta se láttam belülről. Több templom nincs, megérkeztem. Itthon vagyok. Innentől visszafelé megyek. Feri bácsi bora a református pincében, az öreg most is ott van, valami németekkel, megtalálod, felesége sziesztából ébred. A pincében sötét, már kihallatszik belőle, leordítok, jön valaki elemlámpával, köszönök németül, néz rám. Vigyázz a fejedre, mondja tájszólással, nekem mondja?, itt nőttem föl, tudom a hajlást, az utat, de te ki vagy, világíts. Odabenn, az aszúk szentélye előtt már danolnak, náorávedobre, náorávezdrávo, a szlovákok már a pincében vannak. Túl a szamorodnin, aszún, most jön az aszútörköly. Igyál, testvér, magyarok vagyunk, vagy mi. Vagy nem. Õssze lérikba bám, afe kete sző lő, tudjuk ezt is. Elemlámpás vezetőm tűnik kevésbé részegnek, kiderül, ő vezet, próbálok vele beszélgetni, tudom, ha megissza az aszútörkölyt és fölmegy, kész, fekhet a hátsó ülésre, de nem issza meg, ékes, felvidékes magyarsággal elmondja, Feri bácsihoz jött szakmai gyakorlatra, földrajzot tanul, több se kell nekem, fölhajtom az aszúpálinkát, a régiók! A határok átjárhatósága! Legyen e régió oly áttetsző, mint egy pohár tokaji! Néznek rám, ilyen hamar megártott?, már jövünk fölfelé, én beszélek, most voltam Újváron sört inni, te meg átjársz borozni, ez az átjárhatóság, különben is, majdnem oda születtem, Sátoraljaújhely, Slovenské Nové Mesto. SátoraljaÚjvár. Csak a sorompó választ el. (Választás. Kedves vagymagyar vagyszlovák pincetársam, ugye a vagymagyar vagyszlovák koalícióra szavaztál? Dumának, koltnak egy a rangja, ez a pince Európába vezet.)

Nincs lámpám, sötétedés előtt vissza kell érnem, és még nem vettem bort, rosszabb napokra. Egykori osztálytársnőm férje a tulaj, lánya töltögeti a flakonokat, üdvözlöm édesanyádat, átadom, a bényei emelkedőn, kiizzadva és -józanodva jut eszembe, meg se kérdezte, meg se mondtam, kicsoda, üdvözli. Nem mind, egy. Fiú a százból.

A nap már Abaújban, én még Zemplénben, hirtelen kél a hold Borsod felől, sietni kell, hátamon a zsákom, zsákomban borok között szendvics, majd a szerpentin után, a tetőn. Innen már lefelé, mellettem elsuhan Velőmáj, azért se szállok le a dobszai hármas, hosszú kaptatón. De leszállok. Röhög a hold, teli, pofával. Ha-hazaérek, megnézem a könyvben (Hernád menti táj, Hernád menti emberek. Encs, 1970, 299 oldal, 60 Ft), hogy is van pontosan a mondat, ami eszembe jutott, biciklit tolva, pocsolyát kerülgetve.

Gyorsabban halad és simábban gördül a gépkocsi a portalanított úton.

Vége, van a nyár.

publikálva
1998/40. (10. 01.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk