László Géza: Visszajátszás

A madmanelmélet

Egotrip

A miniszterelnök 2011 szeptemberében bejelentette az IMF-EU-hitelek visszafizetését. Végre, dobbant meg a biztos pártválasztók felének a szíve - de aztán mégis újra beálltunk a sorba egy új IMF-hitelért. Nem, nem a globális ellenségképünk változott, csak éppen az európai adósságválság és az unortodox intézkedéseink miatt rosszul mentek a dolgaink, így pár hónapra felfüggesztettük a szabadságharcot.

Látványosan bejelentkeztünk a nemzetközi pénzügyi szervezeteknél, cseréltük a tárgyalóinkat, a gazdasági minisztert hátravonta a miniszterelnök, és talán még az is elhangzott, hogy "az IMF a mi bankunk is". Gondolkodtunk, hogy hitel helyett esetleg csak garanciát kérünk. Az alapvető cél végig az ország finanszírozásának megoldása volt úgy, hogy a függetlenség - tehát a multikat szívató különadók, az egykulcsos adó és a többi politikai hungarikum - megmaradjon. Ez a kettős cél az IMF-fel közgazdasági okokból valószínűleg nem ment volna, de ők hamar felismerték, hogy csak húzzuk az időt - sok, magát unortodoxnak tartó kormánnyal volt már dolguk -, mosolyogva az EU-ra mutattak, és félreálltak.

Mi viszont a recesszió ellenére látványos, de hamis igyekezetünkkel kibekkeltük a legnehezebb hónapokat. 2012 végén immár újra nyíltan utálhattuk az uniót és az IMF-et, s 2013-ban - némi többletköltséggel - vissza is fizettük nekik a maradék régi hiteleket. Nem teljesen érdemtelenül "győztünk", hiszen közben a deficitcélt kíméletlenül betartotta a kormány. Ugyanakkor hatalmas mázlink is volt: az amerikai központi bank aktív válságkezelése miatt a dollárkamatok csökkentek, és óriási pénzbőség kerekedett a világban, ami megtalálta a feltörekvő piacokat és Magyarországot is. E nélkül nem úsztuk volna meg ennyivel.

A miniszterelnök bolondot csinált az egész unióból. Hol megkérdőjelezte a legitimitásukat, hol békésen tárgyalt velük Brüsszelben. Bírálta a támogatási elveket, de mindent megtett a betartásukért, és közben kitartott a szigorú költségvetési politika mellett. Ezzel le is fegyverezte őket, s így a túlzottdeficit-eljárás alól is kikeveredtünk.

Európában korábban ritka volt a nyílt gazdasági harc, mert a komparatív előnyök, tehát a nemzeti erősségek kihasználásával - a konfliktusok ellenére - mindkét fél javára lehet üzletelni. A pozitív összegű gazdasági játszmákban senkinek sem kell üres kézzel hazamennie, viszont a háborúskodás teljesen eltüntetheti a nyereséget. A siker, a gazdasági növekedés közös érdek. Nekem a kormány politikájáról azok a nulla összegű játszmák jutottak eszembe, amikor a gyarmatokon a nyersanyagokért dúlt még a harc: amit az egyik fél megnyert, azt a másik elveszítette. A miniszterelnök radikális tervei a koncessziók, a föld, a szolgáltatási monopóliumok átrendezéséről e régi időket idézik fel. Ellenfelei, akiktől el akar venni valamit, a nagy külföldi szolgáltató vállalatok, bankok zömükben befolyásos tulajdonosai, kormányaik és a nemzetközi intézmények bürokratái. A kormány eszközei változatosak, kezdetben a nyílt agressziónak is zöld lámpát adott a Fidesz elnöke, de miután a pécsi vízműkaland sokba került, inkább a jogi, szabályozási környezetet keményítette, csak utána kezdtek tárgyalni és megegyezni a csalódott külföldiekkel.

Voltak, akik e játszmákban következetesnek, mások megszállottnak látták a miniszterelnököt. A közgazdasági Nobel-díjas Thomas Schelling szerint egy éles konfliktusban ez nem feltétlenül rossz kombináció: néha racionális dolog irracionálisnak lenni, pontosabban annak látszani. Ebben a váratlan támadások - mint a nyugdíjpénztárak vagy a bankok lerohanása - és a hihető fenyegetések segítenek a legtöbbet. A miniszterelnök a bankok tulajdonosainak például ezt üzente, amikor a végtörlesztést egyoldalúan bejelentette a parlamentben: "Kedvezőtlen ítéletek esetén megfelelő válaszintézkedésekkel fogunk reagálni." Értsd: ha sokat ugráltok, majd emeljük a különadókat. Ez később szó szerint be is került az alaptörvénybe. Bejelentette a korábbi jelzálogszerződések visszamenőleges törvényi módosításának lehetőségét is. A 2010-2011-es időszak parlamenti hiperaktivitása után senki sem kételkedhetett a szavaiban.

Schelling szerint az ellenfél elrettentésében sokat segíthet, ha felégetjük magunk mögött a hidakat. Kubrick Dr. Strangelove c. filmje - melynek Schelling volt az ötletadója - pontosan erről szólt: létezik egy tökéletes fegyver, ami automatikusan mindent elpusztít, ha az ellenség támad. (A filmben egy kis hiba csúszik a számításba, a paranoiás Ripper tábornok, aki testnedvei miatt aggódva elindítja a megtorló rendszer működését.) A hidak felégetése mellett Schelling másik, sokkal eredetibb ötlete az volt, hogy mindig hagyni kell esélyt a véletlennek, és ezzel bizonytalanságot kell teremteni. El kell hitetnünk az ellenféllel, hogy nagyobb valószínűséggel vállalnánk akár katasztrofális következményeket is, mint ők.

Ezt a koncepciót a gyakorlatban Nixon elnök fejlesztette tovább. A madmanelméletben - ahogy ő nevezte - példaképe az atomfegyverpárti Eisenhower mellett Hruscsov volt, aki szerinte "meggondolatlanságával és kiszámíthatatlanságával frászt hozott mindenkire". Nixon és kollégái a fenyegetésekkel és a meglepetésekkel azt a látszatot akarták kelteni, hogy "az elnök már mindenre képes a háború lezárása érdekében". Az elmúlt években meglepetésekben nálunk sem volt hiány: nem volt könnyű kitalálni, ki kapja a következő pofont. Kezdetben a tiltott, a tűrt, sőt időnként még a támogatott vállalatok sem értették az üzeneteket, ahogy egykor a vietnamiak sem Nixont. McNamara korábbi védelmi miniszter egyszer azon viccelődött, hogy "jobb lett volna Ho Si Minhéknek harvardi közgazdasági ösztöndíjat adni, akkor biztosan megértették volna, hogy az amerikaiak a brutális bombázással jelezni akartak nekik. Így tudatlanságukban azt hitték, hogy el akarják pusztítani az országukat." Ezzel a magyarországi szolgáltatók külföldi tulajdonosai is valahogy így lehettek, amikor a vállalatukat sújtó intézkedéseket kellett értelmezniük. A madmanstratégia mindig bizonytalanságot kelt, de az üzenet nem feltétlenül megy át.

Nixont a háború vége felé már otthon is egyre kevesebben értették. Pedig hivatali ideje alatt személyesen kezdeményezte a társadalombiztosítás, az egészségügyi ellátás körének szélesítését és az egyenlő foglalkoztatás támogatását. Ár- és bérszabályozást vezetett be! Van, aki szerint republikánus elnök nem ment még el annyira balra, mint ő. Ugyanakkor radikalizmusa és háborús módszerei végletesen megosztották az amerikai nemzetet. 2014-ben mi is valahol itt tartunk. A magyar társadalom átpolitizált és megosztott, mindent kizárólag a politikai mezőben értelmez, és fogékony a látványos konfrontatív akciókra. Igényli mindezt, de közben egyre jobban viszolyog tőle.

Az unió vezetői későn ébredtek, de mára tudomásul vették: ahogy egykor mi voltunk a legvidámabb barakk, majd a piacosítás úttörője, most a konfrontatív és etatista fordulatban is mi megyünk elöl. Egy ország még nem okoz nekik akkora fejfájást, a fertőzés, a harcias példa követése jelenti számukra a legnagyobb veszélyt. Erre részükről a válasz a veszteségek minimalizálása és Magyarország lassú és következetes elszigetelése lehet: valahogy mindig kisebbségben leszünk majd.

Kicsi, nyitott, tőke- és nyersanyagszegény gazdaságunkban nehéz lesz ezt az elszigeteltséget ellensúlyozni. Ázsia messze van. A hosszú távú növekedés feltételei gyengék, tartalékaink csökkentek, és a nagy szolgáltatókat, bankokat éppen akkor vérezteti ki a miniszterelnök, amikor az amerikai pénzbőség kora véget ér. Helyzetünkön a győzelmi propaganda vagy egy újabb meglepő akció sem nagyon tud segíteni, mert lassan - magunkon kívül - már nincsen kit őrületbe kergetni.

Az elmúlt évben a kormány számára is világossá vált: a madmanstratégia miatt zsákutcába kerültünk. A közszolgáltató vállalatok új keletű, nagyvonalú felvásárlásának és az orosz szerződésnek - az alapvető üzleti érdekeken kívül - van egy ilyen olvasata is. A rezsicsökkentési kötelezettségek miatt ugyanis az európai szabályozási gyakorlathoz már nem tud ez a kormány visszatérni.

Neked ajánljuk

Meghalt Schlecht Csaba

  • narancs.hu

A Lánchíd Rádió és a Magyar Nemzet egykori főszerkesztője, Simicska Lajos jobbkeze, a Kaya Ibrahim-ügy központi figurája 63 éves volt.