László Géza: Visszajátszás

A madmanelmélet

Egotrip

A miniszterelnök 2011 szeptemberében bejelentette az IMF-EU-hitelek visszafizetését. Végre, dobbant meg a biztos pártválasztók felének a szíve - de aztán mégis újra beálltunk a sorba egy új IMF-hitelért. Nem, nem a globális ellenségképünk változott, csak éppen az európai adósságválság és az unortodox intézkedéseink miatt rosszul mentek a dolgaink, így pár hónapra felfüggesztettük a szabadságharcot.

Látványosan bejelentkeztünk a nemzetközi pénzügyi szervezeteknél, cseréltük a tárgyalóinkat, a gazdasági minisztert hátravonta a miniszterelnök, és talán még az is elhangzott, hogy "az IMF a mi bankunk is". Gondolkodtunk, hogy hitel helyett esetleg csak garanciát kérünk. Az alapvető cél végig az ország finanszírozásának megoldása volt úgy, hogy a függetlenség - tehát a multikat szívató különadók, az egykulcsos adó és a többi politikai hungarikum - megmaradjon. Ez a kettős cél az IMF-fel közgazdasági okokból valószínűleg nem ment volna, de ők hamar felismerték, hogy csak húzzuk az időt - sok, magát unortodoxnak tartó kormánnyal volt már dolguk -, mosolyogva az EU-ra mutattak, és félreálltak.

Mi viszont a recesszió ellenére látványos, de hamis igyekezetünkkel kibekkeltük a legnehezebb hónapokat. 2012 végén immár újra nyíltan utálhattuk az uniót és az IMF-et, s 2013-ban - némi többletköltséggel - vissza is fizettük nekik a maradék régi hiteleket. Nem teljesen érdemtelenül "győztünk", hiszen közben a deficitcélt kíméletlenül betartotta a kormány. Ugyanakkor hatalmas mázlink is volt: az amerikai központi bank aktív válságkezelése miatt a dollárkamatok csökkentek, és óriási pénzbőség kerekedett a világban, ami megtalálta a feltörekvő piacokat és Magyarországot is. E nélkül nem úsztuk volna meg ennyivel.

A miniszterelnök bolondot csinált az egész unióból. Hol megkérdőjelezte a legitimitásukat, hol békésen tárgyalt velük Brüsszelben. Bírálta a támogatási elveket, de mindent megtett a betartásukért, és közben kitartott a szigorú költségvetési politika mellett. Ezzel le is fegyverezte őket, s így a túlzottdeficit-eljárás alól is kikeveredtünk.

Európában korábban ritka volt a nyílt gazdasági harc, mert a komparatív előnyök, tehát a nemzeti erősségek kihasználásával - a konfliktusok ellenére - mindkét fél javára lehet üzletelni. A pozitív összegű gazdasági játszmákban senkinek sem kell üres kézzel hazamennie, viszont a háborúskodás teljesen eltüntetheti a nyereséget. A siker, a gazdasági növekedés közös érdek. Nekem a kormány politikájáról azok a nulla összegű játszmák jutottak eszembe, amikor a gyarmatokon a nyersanyagokért dúlt még a harc: amit az egyik fél megnyert, azt a másik elveszítette. A miniszterelnök radikális tervei a koncessziók, a föld, a szolgáltatási monopóliumok átrendezéséről e régi időket idézik fel. Ellenfelei, akiktől el akar venni valamit, a nagy külföldi szolgáltató vállalatok, bankok zömükben befolyásos tulajdonosai, kormányaik és a nemzetközi intézmények bürokratái. A kormány eszközei változatosak, kezdetben a nyílt agressziónak is zöld lámpát adott a Fidesz elnöke, de miután a pécsi vízműkaland sokba került, inkább a jogi, szabályozási környezetet keményítette, csak utána kezdtek tárgyalni és megegyezni a csalódott külföldiekkel.

Voltak, akik e játszmákban következetesnek, mások megszállottnak látták a miniszterelnököt. A közgazdasági Nobel-díjas Thomas Schelling szerint egy éles konfliktusban ez nem feltétlenül rossz kombináció: néha racionális dolog irracionálisnak lenni, pontosabban annak látszani. Ebben a váratlan támadások - mint a nyugdíjpénztárak vagy a bankok lerohanása - és a hihető fenyegetések segítenek a legtöbbet. A miniszterelnök a bankok tulajdonosainak például ezt üzente, amikor a végtörlesztést egyoldalúan bejelentette a parlamentben: "Kedvezőtlen ítéletek esetén megfelelő válaszintézkedésekkel fogunk reagálni." Értsd: ha sokat ugráltok, majd emeljük a különadókat. Ez később szó szerint be is került az alaptörvénybe. Bejelentette a korábbi jelzálogszerződések visszamenőleges törvényi módosításának lehetőségét is. A 2010-2011-es időszak parlamenti hiperaktivitása után senki sem kételkedhetett a szavaiban.

Schelling szerint az ellenfél elrettentésében sokat segíthet, ha felégetjük magunk mögött a hidakat. Kubrick Dr. Strangelove c. filmje - melynek Schelling volt az ötletadója - pontosan erről szólt: létezik egy tökéletes fegyver, ami automatikusan mindent elpusztít, ha az ellenség támad. (A filmben egy kis hiba csúszik a számításba, a paranoiás Ripper tábornok, aki testnedvei miatt aggódva elindítja a megtorló rendszer működését.) A hidak felégetése mellett Schelling másik, sokkal eredetibb ötlete az volt, hogy mindig hagyni kell esélyt a véletlennek, és ezzel bizonytalanságot kell teremteni. El kell hitetnünk az ellenféllel, hogy nagyobb valószínűséggel vállalnánk akár katasztrofális következményeket is, mint ők.

Ezt a koncepciót a gyakorlatban Nixon elnök fejlesztette tovább. A madmanelméletben - ahogy ő nevezte - példaképe az atomfegyverpárti Eisenhower mellett Hruscsov volt, aki szerinte "meggondolatlanságával és kiszámíthatatlanságával frászt hozott mindenkire". Nixon és kollégái a fenyegetésekkel és a meglepetésekkel azt a látszatot akarták kelteni, hogy "az elnök már mindenre képes a háború lezárása érdekében". Az elmúlt években meglepetésekben nálunk sem volt hiány: nem volt könnyű kitalálni, ki kapja a következő pofont. Kezdetben a tiltott, a tűrt, sőt időnként még a támogatott vállalatok sem értették az üzeneteket, ahogy egykor a vietnamiak sem Nixont. McNamara korábbi védelmi miniszter egyszer azon viccelődött, hogy "jobb lett volna Ho Si Minhéknek harvardi közgazdasági ösztöndíjat adni, akkor biztosan megértették volna, hogy az amerikaiak a brutális bombázással jelezni akartak nekik. Így tudatlanságukban azt hitték, hogy el akarják pusztítani az országukat." Ezzel a magyarországi szolgáltatók külföldi tulajdonosai is valahogy így lehettek, amikor a vállalatukat sújtó intézkedéseket kellett értelmezniük. A madmanstratégia mindig bizonytalanságot kelt, de az üzenet nem feltétlenül megy át.

Nixont a háború vége felé már otthon is egyre kevesebben értették. Pedig hivatali ideje alatt személyesen kezdeményezte a társadalombiztosítás, az egészségügyi ellátás körének szélesítését és az egyenlő foglalkoztatás támogatását. Ár- és bérszabályozást vezetett be! Van, aki szerint republikánus elnök nem ment még el annyira balra, mint ő. Ugyanakkor radikalizmusa és háborús módszerei végletesen megosztották az amerikai nemzetet. 2014-ben mi is valahol itt tartunk. A magyar társadalom átpolitizált és megosztott, mindent kizárólag a politikai mezőben értelmez, és fogékony a látványos konfrontatív akciókra. Igényli mindezt, de közben egyre jobban viszolyog tőle.

Az unió vezetői későn ébredtek, de mára tudomásul vették: ahogy egykor mi voltunk a legvidámabb barakk, majd a piacosítás úttörője, most a konfrontatív és etatista fordulatban is mi megyünk elöl. Egy ország még nem okoz nekik akkora fejfájást, a fertőzés, a harcias példa követése jelenti számukra a legnagyobb veszélyt. Erre részükről a válasz a veszteségek minimalizálása és Magyarország lassú és következetes elszigetelése lehet: valahogy mindig kisebbségben leszünk majd.

Kicsi, nyitott, tőke- és nyersanyagszegény gazdaságunkban nehéz lesz ezt az elszigeteltséget ellensúlyozni. Ázsia messze van. A hosszú távú növekedés feltételei gyengék, tartalékaink csökkentek, és a nagy szolgáltatókat, bankokat éppen akkor vérezteti ki a miniszterelnök, amikor az amerikai pénzbőség kora véget ér. Helyzetünkön a győzelmi propaganda vagy egy újabb meglepő akció sem nagyon tud segíteni, mert lassan - magunkon kívül - már nincsen kit őrületbe kergetni.

Az elmúlt évben a kormány számára is világossá vált: a madmanstratégia miatt zsákutcába kerültünk. A közszolgáltató vállalatok új keletű, nagyvonalú felvásárlásának és az orosz szerződésnek - az alapvető üzleti érdekeken kívül - van egy ilyen olvasata is. A rezsicsökkentési kötelezettségek miatt ugyanis az európai szabályozási gyakorlathoz már nem tud ez a kormány visszatérni.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.