Legkisebb ködös nevező

  • Tandori Dezsõ
  • 2006. szeptember 7.

Egotrip

Írni annyi mint

Hajnal. Naivan megállok az ablakban. A világ, ah, a világ. De hiába gondolom: ez, mint, ah, az írás... hiába, hogy vigyorgok, ah, egész héten át láttam a ZDF (II. német adó) színházcsatornáján Hans Castorpot (egy valaha divatos regény fél-babaarcúnak, fél-más rémségnek mintázott főszereplőjét), a legváltozatosabb (hajdan divatos) európai eszmék képviselőit, a Nafta urat (a Nafta urat állítólag Lukács Györgyről mintázta az írófejedelemségre jutott északnémet!), Settembrinit (ahol annyi fáradságot sem vett, hogy az eredeti alak nevét átváltoztassa), Chauchat asszonyt (ah, rettenetes, hogy az erotikus jelképek egy-egy konkrét hölgyet fednek, tárnak, aztán olyan, amilyen, kicsit epedásan meghúsosodott orosz teniszezőnő ez a dáma itt), láttam egy héten át hatszor legalább a dolgot... és értesültem, hogy Davos (Dávóóósz) szanatóriumának Ember Tamás úr sok millió frankos kárt okozott (ha igaz!), mert gunyorosba vette a dolgot (kis D-vel itt), meg hogy... meg hogy... állok éltem tüdőbajablakában, és valaki röhög. Valaki biztos röhög, nézi ezt a cseppet sem castorpos alakot, aki vagyok, ugyanakkor nem izometrikus figurát, nem vadul cinikus, ellen-cinikus, antipolitikus, folyton politikai hasonlatokban turkáló stb. alakot, néz engem, és röhög... madaramnak készítettem elő a kaját a konyhában, kicsit levegőzöm, leizzadtam a nyarat, frissülök, józan vagyok, nem könyöklök bele hét létező kaktuszomba a párkányon, de itt egy Peeperkorn holland hajó, itt egy Patty Schnyder baroness svájci hajó, itt egy Lady Vasfalkland (az utolsó? - tán jogos európai háború) hajó, és valaki az egyikről rajtam (röhög). Csak mert az ablakban állok, varázshegytelenségem ormán, és az épülő jövő, a szomszédos kéretlen szálloda tetejéről, ahol egy OhOh (ToiToi) áll, hozza a szarszagot a szél. Keményebb munkák véget értek, kevesebb ToiToit cserélnek, a belső kiépítéshez kevesebb szart termel a munkásság.

*

Nyújtóztatom kezem, J. A. munkásságára gondolok (nem életművére, hanem ahogy ő, szegény, megkajolta, meg nem is, tényleg hitte), néztem német más-tévét is, nemcsak színházi csatornát, ah, oh, kellett volna többet színházaznom? Nem, én olyan lassú fordulású, lassú rákészülésű egyén vagyok, hogy nekem azért ahhoz a jaj-azért-mégse-oly-sok melóhoz kellett ez a nagyon sok idő, és másra, másokra nem jutott, csak ha valami képzelt sérelemért (valós sérelem nincs! annyira jók azért mi magunk sosem vagyunk) nekivágtam. A színházi csatornán nemcsak az agyonmagyarázott film ment, ahol, Varázshegy, mégis egy szerelmi szál a (kiábrándító) lényeg, a többi illusztráció (tüdőbajos rokonok köhögése Karinthytól, éjjeli, mint menedékhely... itt megálljunk)... más is ment.

Eloroszosodtam? Érhet e vád. Ha már irodalom, ha már, mint Churchillről olvasom (éljen és brr), hogy Imrénk kollégája (éljen az Imrénk!), Nobel, azt mondta, ritkán olvas, de kihúzogatja, megsimogatja könyveit, együtt él ve-lük így... magam is könyvgyűjtő vagyok. Főleg magamat, de Balzacot, Zsolt Bélát, Simenont, Dosztojevszkijt is gyűjtöm, legyen a lakás különf. pontatlanságain mindből viszonylag sok. Meg matek zsugákból. Ah, olvasni is annyi "mint". Annyi hasonlat. Strindberg tartalmilag marha jó volt, de Ibsenben, Tamásban s még Proustban is (Martin du Gard tán a jó kivétel) annyi a "mint". ítéletet tartani magunk felett, sőt ítélő széket (Ibsen). A vadkacsa reális, valahogy, oh, két nyomorékká lett kezem - és újra van (nyomorék) verebem. Nem hasonlat, egybeesés. Miért írom ezt?

Nem "mint". Hanem rájöttem, ötnapi pihentetés után, az sem segít balomon. 24+24+24+Gödel+Cantor végtelenség műsor, halálomig. (Ha levágják egy darabját, kezemnek, az is halálom kell hogy legyen. Kéne.) Dolgozom tehát újra. Reménytelen, dolgozom. Tanulni, tanyújni, de nyet vűtyanúli repku. Húzták, húzták, de ki nem húzták a répát, orosz iskolakönyv.

S mégis! Sztálin, Brezsnyev, szovjet uralom, KGST ellenére: az orosz irodalom/színház! Néztem a Theaterkanalon (Déry után szabadon). Én Dérynél vagyok! kiáltom Flaubert után így. Gorkij: Nyaralók. Tisztára ma. Vlasz, a hisztis férfiak és nők. Csehov: Platonov, ha jól mondom. A hisztis nők és férfiak. Életfoltok. Már legalább így megrendezve, ilyen színfalakkal. Álom impresszionista-és-veszelszkybélás képek. Foltok. De milyenek! Még hogy lehessen megkülönböztetni Csasztyujkov galambocskámat, Dugovna Ivanovna galambot, Töltov Kurov lélekvándort, Ugrovna Bakkecskovát! Futyelt, Durgyelt, Globuszovnát, Glukóz Epedát. Nem. Foltok ők, mint Kosztolányinál a halottak, fejezetek egy régi-régi (és mai) műből, soha ki nem lobbanó sejtcsomók. Anya megismeri leányát a lassú hálóban, Furtyelj Tosztovicsnál, Agroszazskadtovics Baszovics tesz az egészre, sírni és ujjongani jó, legnagyobb élet, már csak ezért - s nem az ítélő szék miatt, a villanyszékért, a devizaárfolyamokért, népért s nemzetért s új jövőért, nem -, Dosztojevszkijért, Gorkij javáért, az egész Csehov szakkermentért, érdemes volt élni! hogy ugyanaz az ég borított minket kis időbeli (Gödel-Cantor, bele is dilizek) különbséggel. Írni annyi, mint Ványa bácsi, nem Bánya vácsi és más hájcsi. (Bár az is fontos, csak együtt van a kettő.)

De jót vertem a kezemen! A tajgai mindenségbe! Nem glóbulsz, nem gyógyulsz, galambocskám, mi? Verni foglak gépen, verni én. Verni száz.

Figyelmébe ajánljuk

A MÁV finanszírozza az elavult iparvágány karbantartását a kínai cég számára

Vácon a gödi Samsung SDI-nak is dolgozó kínai hatterű CECZ cégcsoport az év elején jelentette be, hogy szeretné, ha a város déli részén lévő, mintegy húsz éve nem használt iparvágányt újra üzembe helyeznék. Úgy tűnik, kérése meghallgatásra talált: a munkálatok megelőzték a kormányhivatal és az önkormányzat közös bejárását. A karbantartás költségét a MÁV állja.