Ingyenebéd

Luxusáfa

  • Muraközy Balázs
  • 2011. szeptember 22.

Egotrip

Az országvédelmi intézkedések sorában - egyébként joggal - nem kapott túl sok figyelmet a luxusáfa bevezetésének ötlete. Az új adókulcs valódi jelentősége kicsi (jó eséllyel konkrétan nulla), de a gazdaságpolitikának ez a szakócát idéző eszköze mégis megragadhatja a szakpolitikai eszközök esztétikája és kormányunk gondolkodásmódja iránt érdeklődő figyelmünket.

Az országvédelmi intézkedések sorában - egyébként joggal - nem kapott túl sok figyelmet a luxusáfa bevezetésének ötlete. Az új adókulcs valódi jelentősége kicsi (jó eséllyel konkrétan nulla), de a gazdaságpolitikának ez a szakócát idéző eszköze mégis megragadhatja a szakpolitikai eszközök esztétikája és kormányunk gondolkodásmódja iránt érdeklődő figyelmünket.

A luxusáfával kapcsolatban a fő gyakorlati probléma természetesen az, hogy az EU-szabályok alapján nem lehet bevezetni. Ezért Matolcsy kérvénnyel fordult az EU-hoz, hogy mégis engedélyezzék ennek az adónemnek a bevezetését. Nyilván fontos kérdésről van szó, ha hazánk szűkös diplomáciai erőforrásait éppen erre az ügyre fordítja. De vajon hány forinttól fosztja meg a költségvetésünket a fafejű EU?

Ehhez először is tisztázni kell, hogy mire lehet kivetni ezt az adót. Szerencsére a blikk.hu-n maga a miniszterelnök fejtette ki, milyen termékekre kell gondolnunk: "A luxusáfa luxustermékekre vonatkozik, úgymint arany, szőrme, nagy értékű gépkocsi és hasonlók", és azt is elmondta, hogy élelmiszerekre valószínűleg nem fog vonatkozni - a kaviár és a lazac talán megússza. Lássuk, melyik termékcsoportból menynyit kasszírozhat az államkassza! A pontos előrejelzés persze nehéz lenne, de a nagyságrendet elég könnyen meg lehet becsülni. 2008-as adatokat használok majd, hogy a válság előtti állapotot tükrözzék.

Kezdjük a nemesfémmel! Legyünk nagyvonalúak, és értelmezzük tágan: számítson bele minden ékszer. A KSH adatai alapján az óra és ékszer kiskereskedelmi forgalma bruttó 32 milliárd forint volt. Ebből le kell vonni az órákat (vagy az is luxuscikk?). Az import és a hazai termelés alapján úgy tűnik, nagyjából kétszer annyi ékszer fogy egy évben, mint óra. Ez alapján az ékszerpiac 21 milliárd forint körül van.

A szőrmepiac jelentősen kisebb. A hazai termelés 6,3 millió forint volt (KSH), az import 446 millió forint (Eurostat). A szőrmék értékesítése tehát maximum félmilliárd forintot tesz ki. Gyanús, hogy nem ebből a molylepte piacból menekül meg a magyar egészségügy.

A smukk és a boa után nézzük a verdákat. Prémium kategóriás autókból - a Deluxe Magazin szerint - 9836 darabot értékesítettek 2008-ban. Kereken 10 ezer autóval, és autónként 15 millió forinttal számolva a luxusautók piaca 150 milliárd forintot tesz ki.

A miniszterelnök által felsorolt luxuscikkek tehát összesen bruttó 171,5 milliárd forintos piacot jelentenek, vagyis a GDP kicsit több mint fél százalékát teszik ki. Először az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy az adó kivetése nem csökkenti ezeknek a termékeknek a hazai keresletét. Ekkor a többlet-adóbevétel a teljes (bruttó ösz-szeg) 6,3 százaléka, vagyis mintegy 10,7 milliárd forint. De - tudják, mit? - adjuk hozzá az órákat is! Így a számolt adóbevétel 11,4 milliárd, ami a GDP nagyjából négy század százaléka. Az összehasonlítás kedvéért: jövőre 750 milliárdos kiigazítást tervez a kormány.

A helyzet azonban még ennél is rosszabb. A hazai kereslet természetesen megváltozik az ekkora áremelés hatására. A luxuscikkek fontos jellemzője az, hogy - nos - nagy értékűek. Éppen ezért, ha az ilyen termékek adókulcsa egy országban 8 százalékponttal megnő, de az ország fővárosától 70 kilométerre már nem, akkor a fogyasztók hajlamosak külföldön megvásárolni őket. Csak megér egy párkányi vagy egy bécsi utat az adókülönbség egy szép gyűrű vagy egy luxusautó esetében? A valódi költségvetési bevétel tehát várhatóan jelentősen elmarad a fenti számítástól is.

Szomorú tény, hogy a luxusáfa egyetlen, a hatékony adókat jellemző kritériumnak sem felel meg. Az adminisztrációs költsége nem sokkal lesz kisebb, mint a belőle származó bevétel. Elvben a Fidesz-kormány fontos célja az adók és általában az adminisztratív terhek egyszerűsítése. A kormány egyik első, pozitív intézkedése volt öt kisadó eltörlése. A chipsadó és a luxusáfa felvetése viszont arra utal, hogy ez a cél alárendelődött a költségvetési lyukak betömésének és a népszerűnek tűnő új adók bevezetésének.

Ráadásul alapvető tétel, hogy olyan termékeket érdemes magasabb adóval terhelni - gondoljunk a cigarettára, az alkoholra vagy a benzinre -, amelyek hazai fogyasztását a legkevésbé veti vissza a magasabb adó. Nos, itt pontosan ellentétesen sikerült eljárni. A kirívóan magas adó ráadásul tönkreteszi az ezekkel a termékekkel kereskedő üzleteket, és a vásárlóknak külföldre kell utazniuk a megvásárlásukhoz. Sőt, még a társadalmi egyenlőtlenséget sem csökkenti különösebben: könnyen elképzelhető, hogy a gazdagabb emberek majd Bécsben vásárolnak ékszert maguknak, a szegények viszont luxusáfát fizetnek az olcsóbb gyűrűk után. Nem is beszélve arról, milyen mértékben segítené a 27 és 35 százalékos áfakulcs nyerő kombinációja a hazai fogyasztás felpörgetését.

Még ennél is aggasztóbb azonban, hogy milyen jól illeszkedik a luxusáfa az árak és a bérek kézi vezérlése irányába mutató gazdaságpolitikába. Gondoljunk például a bérkommandókra, a rezsiköltségek befagyasztására, a sokkulcsos chipsadóra vagy a túl alacsony kenyérárak elleni beavatkozásra. Itt jegyzem meg, hogy a cukorárak letörését szolgáló, kizárólag a magyar üzletláncokba szánt cukor még mindig nem érkezett meg a hozzánk legközelebbi üzletbe. Nem is beszélve a dinnyékről: a kormány által ígért szigorú minőségkontroll ellenére is sok kásás dinnye volt a zöldségesnél.

Mindezek alapján nem is nagy baj, hogy az EU nagy valószínűség szerint nem engedélyezi majd a luxusáfa bevezetését. Azt gyanítja az ember, hogy a luxusadó nem más, mint egy jól hangzó kommunikációs fogás, melynek bejelentése talán csökkenti a szegényeknek előnytelen gazdaságpolitika miatti elégedetlenséget. Gyanús azonban, hogy ezek a jelentéktelen ötletek inkább helyettesítik, s nem kiegészítik a hasznos gazdaságpolitikát. Nem is beszélve arról, hogy hazánk diplomáciai befolyását is jobban fel lehetne használni, mint egy értelmetlen kisadó népszerűsítésére.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.