Az országvédelmi intézkedések sorában - egyébként joggal - nem kapott túl sok figyelmet a luxusáfa bevezetésének ötlete. Az új adókulcs valódi jelentősége kicsi (jó eséllyel konkrétan nulla), de a gazdaságpolitikának ez a szakócát idéző eszköze mégis megragadhatja a szakpolitikai eszközök esztétikája és kormányunk gondolkodásmódja iránt érdeklődő figyelmünket.
A luxusáfával kapcsolatban a fő gyakorlati probléma természetesen az, hogy az EU-szabályok alapján nem lehet bevezetni. Ezért Matolcsy kérvénnyel fordult az EU-hoz, hogy mégis engedélyezzék ennek az adónemnek a bevezetését. Nyilván fontos kérdésről van szó, ha hazánk szűkös diplomáciai erőforrásait éppen erre az ügyre fordítja. De vajon hány forinttól fosztja meg a költségvetésünket a fafejű EU?
Ehhez először is tisztázni kell, hogy mire lehet kivetni ezt az adót. Szerencsére a blikk.hu-n maga a miniszterelnök fejtette ki, milyen termékekre kell gondolnunk: "A luxusáfa luxustermékekre vonatkozik, úgymint arany, szőrme, nagy értékű gépkocsi és hasonlók", és azt is elmondta, hogy élelmiszerekre valószínűleg nem fog vonatkozni - a kaviár és a lazac talán megússza. Lássuk, melyik termékcsoportból menynyit kasszírozhat az államkassza! A pontos előrejelzés persze nehéz lenne, de a nagyságrendet elég könnyen meg lehet becsülni. 2008-as adatokat használok majd, hogy a válság előtti állapotot tükrözzék.
Kezdjük a nemesfémmel! Legyünk nagyvonalúak, és értelmezzük tágan: számítson bele minden ékszer. A KSH adatai alapján az óra és ékszer kiskereskedelmi forgalma bruttó 32 milliárd forint volt. Ebből le kell vonni az órákat (vagy az is luxuscikk?). Az import és a hazai termelés alapján úgy tűnik, nagyjából kétszer annyi ékszer fogy egy évben, mint óra. Ez alapján az ékszerpiac 21 milliárd forint körül van.
A szőrmepiac jelentősen kisebb. A hazai termelés 6,3 millió forint volt (KSH), az import 446 millió forint (Eurostat). A szőrmék értékesítése tehát maximum félmilliárd forintot tesz ki. Gyanús, hogy nem ebből a molylepte piacból menekül meg a magyar egészségügy.
A smukk és a boa után nézzük a verdákat. Prémium kategóriás autókból - a Deluxe Magazin szerint - 9836 darabot értékesítettek 2008-ban. Kereken 10 ezer autóval, és autónként 15 millió forinttal számolva a luxusautók piaca 150 milliárd forintot tesz ki.
A miniszterelnök által felsorolt luxuscikkek tehát összesen bruttó 171,5 milliárd forintos piacot jelentenek, vagyis a GDP kicsit több mint fél százalékát teszik ki. Először az egyszerűség kedvéért tegyük fel, hogy az adó kivetése nem csökkenti ezeknek a termékeknek a hazai keresletét. Ekkor a többlet-adóbevétel a teljes (bruttó ösz-szeg) 6,3 százaléka, vagyis mintegy 10,7 milliárd forint. De - tudják, mit? - adjuk hozzá az órákat is! Így a számolt adóbevétel 11,4 milliárd, ami a GDP nagyjából négy század százaléka. Az összehasonlítás kedvéért: jövőre 750 milliárdos kiigazítást tervez a kormány.
A helyzet azonban még ennél is rosszabb. A hazai kereslet természetesen megváltozik az ekkora áremelés hatására. A luxuscikkek fontos jellemzője az, hogy - nos - nagy értékűek. Éppen ezért, ha az ilyen termékek adókulcsa egy országban 8 százalékponttal megnő, de az ország fővárosától 70 kilométerre már nem, akkor a fogyasztók hajlamosak külföldön megvásárolni őket. Csak megér egy párkányi vagy egy bécsi utat az adókülönbség egy szép gyűrű vagy egy luxusautó esetében? A valódi költségvetési bevétel tehát várhatóan jelentősen elmarad a fenti számítástól is.
Szomorú tény, hogy a luxusáfa egyetlen, a hatékony adókat jellemző kritériumnak sem felel meg. Az adminisztrációs költsége nem sokkal lesz kisebb, mint a belőle származó bevétel. Elvben a Fidesz-kormány fontos célja az adók és általában az adminisztratív terhek egyszerűsítése. A kormány egyik első, pozitív intézkedése volt öt kisadó eltörlése. A chipsadó és a luxusáfa felvetése viszont arra utal, hogy ez a cél alárendelődött a költségvetési lyukak betömésének és a népszerűnek tűnő új adók bevezetésének.
Ráadásul alapvető tétel, hogy olyan termékeket érdemes magasabb adóval terhelni - gondoljunk a cigarettára, az alkoholra vagy a benzinre -, amelyek hazai fogyasztását a legkevésbé veti vissza a magasabb adó. Nos, itt pontosan ellentétesen sikerült eljárni. A kirívóan magas adó ráadásul tönkreteszi az ezekkel a termékekkel kereskedő üzleteket, és a vásárlóknak külföldre kell utazniuk a megvásárlásukhoz. Sőt, még a társadalmi egyenlőtlenséget sem csökkenti különösebben: könnyen elképzelhető, hogy a gazdagabb emberek majd Bécsben vásárolnak ékszert maguknak, a szegények viszont luxusáfát fizetnek az olcsóbb gyűrűk után. Nem is beszélve arról, milyen mértékben segítené a 27 és 35 százalékos áfakulcs nyerő kombinációja a hazai fogyasztás felpörgetését.
Még ennél is aggasztóbb azonban, hogy milyen jól illeszkedik a luxusáfa az árak és a bérek kézi vezérlése irányába mutató gazdaságpolitikába. Gondoljunk például a bérkommandókra, a rezsiköltségek befagyasztására, a sokkulcsos chipsadóra vagy a túl alacsony kenyérárak elleni beavatkozásra. Itt jegyzem meg, hogy a cukorárak letörését szolgáló, kizárólag a magyar üzletláncokba szánt cukor még mindig nem érkezett meg a hozzánk legközelebbi üzletbe. Nem is beszélve a dinnyékről: a kormány által ígért szigorú minőségkontroll ellenére is sok kásás dinnye volt a zöldségesnél.
Mindezek alapján nem is nagy baj, hogy az EU nagy valószínűség szerint nem engedélyezi majd a luxusáfa bevezetését. Azt gyanítja az ember, hogy a luxusadó nem más, mint egy jól hangzó kommunikációs fogás, melynek bejelentése talán csökkenti a szegényeknek előnytelen gazdaságpolitika miatti elégedetlenséget. Gyanús azonban, hogy ezek a jelentéktelen ötletek inkább helyettesítik, s nem kiegészítik a hasznos gazdaságpolitikát. Nem is beszélve arról, hogy hazánk diplomáciai befolyását is jobban fel lehetne használni, mint egy értelmetlen kisadó népszerűsítésére.
