Gyönyörű tanmese - egyfelől. De mit tegyenek azok, akiknek nincsenek ilyen nagyra törő álmaik? A gondolkodás nélkül adott válasz az, hogy találjanak egyet, és valósítsák meg.
Ám ez a válasz a legbiztosabb út afelé, hogy boldogtalanná tegyünk sok-sok embert, akik pedig egyáltalán nem boldogtalanságra születtek. Nem mindenkinek adatik meg, hogy legyen egy nagy álma, és még kevesebbnek, hogy sikerüljön is megvalósítania. Számomra például látszólag adott pálya volt a matematika - szerettem, a tanulmányi versenyeken jó eredményeket értem el, tanult szakmámmá is vált. Egy kicsit tényleg álmodoztam arról, hogy én leszek az, aki megoldja a nagy Fermat-sejtést, a Poincaré-sejtést, vagy legalább a négyszín-sejtést. Ám hamar rájöttem, hogy vannak nálam sokkal tehetségesebb matematikusok, és ha nekik sem sikerült megoldaniuk, akkor aligha véletlen, hogy nekem sem megy.
Mindhárom problémát megoldották az azóta eltelt ötven évben - csakhogy arról a sok ezer tehetséges matematikusról nem szól a fáma, akik akár egész életüket a próbálkozással töltötték el, de nem ők találták meg a megoldást. Egy részük büszkén állíthatja, hogy ha neki nem is jött össze, a munkájával ő is hozzájárult mások sikeréhez; a legtöbb próbálkozónak azonban még ennyi sem adatott meg.
Mégis: aki csak azzal járult hozzá a sikerhez, hogy néhány látszólag ígéretes zsákutcának a végére járt, az is el tud számolni az életművével. Valakiknek ezeket a zsákutcákat is be kell járniuk ahhoz, hogy néhány ember megvalósíthassa az álmát. Igazából éppen a zsákutcák végigjárásához kell az elhivatottság; ahhoz pedig, hogy valaki a más sikerét egyenesen saját álmai megvalósulásaként élhesse meg, igazán szerencsés lelki alkatra van szükség. Erre azonban sajnos csak kevesen képesek.
Bennem sohasem volt ilyesfajta elhivatottság. Mindig úgy értem el sikert valamiben, hogy megtalált egy probléma, egy csapat, egy lehetőség, és beszippantott egy időre. És valóban igyekeztem megtenni a tőlem telhetőt - de ha úgy éreztem, hogy nem megy, könnyű szívvel kerestem valami mást. Sőt akkor is, ha a munkát siker koronázta, de nem látszott, hogy merre tovább.
Ottlik Géza meséjében a királyfi legyőzi a hétfejű sárkányt, felépíti a kacsalábon forgó kastélyt, felébreszti és megnevetteti az alvó királykisasszonyt. Egybe is kelnek nyomban. Csakhogy Ottlik meséje folytatódik. "De eltelt egy nap, s még egy, még egy. Már az első is igen hosszú volt, mert sok órából állt, az órák meg sok percből, a percek sok másodpercből." Egyszer csak egymásra néztek, és a királyfi elhatározta, hogy befalazza és elaltatja a királylányt megint, lerombolja a kacsalábon forgó kastélyt, feléleszti a hétfejű sárkányt.
"Neki is fogott mindjárt. Csakhogy ez nem volt már olyan egyszerű. Sem sok vesződség, még több hőstett, sem kaland, jövés-menés árán nem bírta lerombolni a kastélyt, mert az mindig elfordult előle a kacsalábakon -, még kevésbé bírta helyére tenni a sárkány levágott hét fejét, s nem lehetett a királykisasszonyt sem befalazni, elaltatni többé. Teltek a napok, amikből hónapok lettek és rövid esztendők, s így küszködtek. Még ma is élnek, ha meg nem haltak."
Éppen azért tartom az utóbbi ötven év legnagyobb világirodalmi alkotásának a Harry Pottert, mert innen sikerült továbblépnie. Harry Potternek nem voltak nagy álmai, csak épp a sorsa úgy hozta, hogy nagy feladatokat kellett megoldania. Miután mindez sikerült neki, boldog és hasznos varázslóként élt tovább a családjával, további nagy álmok nélkül - ahogyan élhetett volna akkor is, ha a sorsa nem úgy hozza, hogy egyedül neki van esélye legyőzni azt, akinek a nevét nem ejtjük ki.
Nem biztos, hogy a nagy alkotások csakis akkor születhetnek, ha valaki teljes elhivatottsággal csinál valamit, és nagy álmai vannak. Napjainkban még egy-egy korszakalkotó tudományos eredmény is többnyire több száz vagy akár több ezer ember csapatmunkájának az eredményeként jön létre. És könnyen szétveri a csapatot az, ha minden tagja túlzottan elhivatott és túlzottan nagy álmokat kerget. Néhány ilyen ember hasznos lehet, de a sikerek mögött ma már szinte mindig sok száz olyan biztos tudású, a felmerülő problémákat és feladatokat szakszerűen megoldani képes profi is áll, mint amilyen Harry Potter lett felnőttkorára. Talán ezért született meg ez a regény éppen napjainkban, és nem hamarább. A sok nagy kaland közben végig érződik, Rawling már akkor tudta, hogy regénye valójában erről szól, amikor az első sort leírta.
Nemrégiben olvastam egy cikket két ausztrál egyetemi oktató, Gerry Mullins és Margaret Kiley tollából. A tanulmány címe pontosan kifejezi a mondanivalóját: "It's a PhD, not a Nobel Prize" (Csak egy PhD, nem a Nobel-díj). A neten megtalálható, és azóta minden doktoranduszhallgatómnak kötelező olvasmányként adom, mert sokuknak segít abban, hogy a PhD megírását akadályozó nagy álmaikkal leszámoljanak, és magasan képzett, hasznos profikká váljanak.
G. B. Shaw mondta: "Aki húszévesen nem kommunista, annak nincs szíve, aki harmincévesen kommunista, annak nincs esze." Természetes és helyénvaló, hogy az embernek fiatal korában nagy álmai vannak, de legalább olyan fontos, hogy ezeket az álmokat idővel szembesítse a realitásokkal és képességeinek korlátaival. Ha nem vagyunk azon nagyon kevesek egyike, akiknek reális esélyük van megvalósítani nagy álmukat, akkor csakis így válhatunk a nagy, megvalósuló álmok részeseivé.
