Mélyi József: Pálya a magasban

Csak sportoljanak

  • Mélyi József
  • 2017.04.30 12:03

Egotrip

I live among you, well disguised. (Leonard Cohen: Nevermind)

Valljuk be őszintén, az atlétika észlelhetősége az elmúlt évtizedben Usain Bolt átlagosan évi egy futásának kevesebb mint tíz másodpercére zsugorodott. Ami ezen túl zajlott – a tízpróbától a maratonig –, az a nyilvánosság számára egyre inkább csak a nagyobb társadalmi problémák összefüggésrendszerében vált láthatóvá. Évtizedekkel ezelőtt ugyanis még világszerte figyelemmel kísérték, hogy ki lépi majd át az 1500 méteres síkfutásban valamelyik álomhatárt, ma már csak az a hír, hogy Trump tiltása nyomán Mo Farah esetleg nem léphet be az Egyesült Államokba. A hatvanas években társasági téma volt a magasugrás technikájának forradalmi megújítása, ma már az olimpia idején is csak azt találgatjuk, vajon az orosz állami doppingprogramban részt vesznek-e a régi, technikás szovjet szakemberek.

A női atlétikával kapcsolatban a közvéleményt szintén csak a sporttól távoli problémák mozgatják meg, mint például a dél-afrikai futónő, Caster Semenya nemének kérdése. Ha rajthoz áll egy-egy világeseményen, a sajtóban a transzgender és az interszexualitás fogalmi különbségeinek felvillantása (máshol: összemosása) után óhatatlanul sorjázni kezdenek a régi történetek az NDK egykori bajnoknőiről, az orosz súlylökőkről, hogy végül mindig eljussunk a harmincas évekhez, s a sikeres atléták két különleges csoportjához, a leleplezettekhez és az átoperáltakhoz. Előbbiek közé tartozik a német magasugró, Dora Ratjen, aki a berlini olimpián negyedik lett, majd két évvel később egy vonatút során női ruhája és férfias arcszőrzete miatt vált gyanússá, illetve a lengyel-amerikai Stanisława Walasiewicz, aki 1932-ben győzött a 100 méteres síkfutásban, s csak miután 1980-ban egy clevelandi rablótámadás véletlen áldozata lett, derült ki a boncolásnál interszexualitása. Szintén a harmincas évekhez kapcsolódik az angol gerelyhajító nő, Mary Louise (Mark) Weston és a főleg 800 méteren sikeres csehszlovák Zdena Koubkova (Zdeněk Koubek) története: mindketten 1936-ban operáltatták magukat férfivá.

A borzongató bulvárszemlélet mögött ma már láthatatlanok a 80 évvel ezelőtti viták, s elhomályosult az a meglepett férfitekintet is, amely a húszas évektől a versenyeken megjelenő hölgyeket követte és kategorizálta. Az egykori újságokat lapozgatva az a benyomása lehet a mai olvasónak, hogy az atlétanők azonnal vagy a szép és nőies, vagy a csúnya és férfias kategóriába kerültek; előbbihez tartozott például az 1928-ban 16 évesen olimpiát nyert Betty Robinson, illetve a Los Angeles-i győzelem után közvetlenül Miss California címmel is kitüntetett Wilhelmina von Bremen. A másik csoportba sorolták az Amszterdamban a 4×100-as váltóban győztes Fanny Rosenfeldet vagy az 1932-ben a 80 méteres gátfutást és a gerelyhajítást is megnyerő Babe Didriksont. Erről a dichotómiáról árulkodik a Magyarország 1937. májusi cikke is, amely Hölgyeim, csak sportoljanak címmel egy híres dél-afrikai atlétikai szakember előadásáról számol be, különös tekintettel „a női atlétika ellen felhozott vádakra” és a „legutóbb férfivá operált két európai atlétanőre”. A beszámolóból kiragadott részletek összefoglalják a lényeget: „A probléma tehát az, hogy elcsúfítja-e az atlétika a női testet és megfosztja-e a nőiességétől. (…) Azonnal ki is jelentem, nem átlagos képességű atlétákról beszélek, hanem világrekorderekről és olimpiai bajnokokról, akik sok esztendő súlyos munkájával szerezték meg az olimpiai babért, mégis szépek maradtak, remek alakúak és kívánatos hölgyek. Ilyen volt például Konopacka, a lengyel diszkoszvető bajnoknő. Azután Miss Robinson amerikai sprinter bajnoknő, egyben sokszoros világrekorder is, aki azonban közben megcsúnyult, mert repülőgéppel lezuhant. (…) Mondom tehát túlzás azt állítani, hogy az asszony vagy lány csúnya lesz a sporttól. (…) Ezek a csúnya és férfias alakú atlétahölgyek akkor is csúnyák és férfiasak maradtak volna, ha például salakpálya helyett selyempaplanos ágyban élik le az éle­tüket.” Még ma, a politikai korrektség „szellemi elnyomásának” végóráiban is fájdalmasan csengő szavak, amelyekkel szemben akkoriban még a legnagyobbak is csak nehezen tudtak állást foglalni.

Babe Didrikson a genderreprezentáció területén tulajdonképpen szinte minden választ kipróbált. Texasban született, s ott fiús lányként már gyerekkorában tomboynak becézték. Magas és erős testalkatú, szinte minden sportágban kiváló – de több varróversenyt is nyer –, de neki az atlétika a legfontosabb. Huszonegy évesen, 1932-ben már kétszeres olimpiai bajnok – magasugrásban csak azért ezüstérmes, mert a bírók a stílusát szabálytalannak ítélik. Direkt rájátszik a fiús külsőre: rövidre vágatja a haját, férfiruhában jár. Elnevezik Amazing Amazonnak. Imázsát eleinte csak erősíti, hogy az amatőr atlétikáról átnyergel a professzionális golfra. Ez azonban más világ, a szponzorok csak a különlegességet támogatják – itt pedig a furcsa: a női­es. Megnöveszti a haját, szoknyát kezd hordani, kifesti magát és hozzámegy egy
George Zaharias nevű pankrátorhoz (a Görög Hiéna). Közkedvelt lesz és ismét sikeres: 1950-ben már elmondhatja magáról, hogy valamennyi nagyobb golftornán diadalmaskodott legalább egyszer. Ekkoriban már szerelmével, versenyzőtársával, Betty Dodd-dal mutatkozik a nyilvánosság előtt, de Babe tragikusan korai haláláig (negyvenöt éves korában rákban hunyt el) a leszbikus szót nem használják kapcsolatukra.

A Didriksonnál csak három évvel fiatalabb kanadai Fanny Rosenfeld, aki bubifrizurájáról kapta a Bobbie becenevet, sikeres sportkarrierje után újságíróként helyezkedett el, és lapjánál 1937-ben külön rovatot indított Női sporthíradó címmel. Itt jelent meg válasza a férfiak által kialakított megbélyegző kategóriarendszerre: „Még szinte gyerekként használjuk újonnan meglelt sport-szabadságunkat. Atlétanőink jóindulatra vágynak, s talán rövid időn belül képesek lesznek arra, hogy ugyanazzal a mosollyal az arcukon versenyezzenek, mint Jesse Owens, és ugyanolyan könnyedén hajítsák a gerelyt, mint az ókori görögök … uraim, legyen szívük! Magam is láttam olyan férfi atlétákat, akik nem igazán nevezhetők megelevenedett görög isteneknek, vagy talán csak azért tűnnek olyan rútnak és ügyetlennek, hogy megtévesszék az ellenfeleiket.”

Az összetéveszthetetlen Usain Boltról a legutóbbi képes híradás a trinidadi karneválról érkezett: a fotókon hatalmas, színesre festett alakja hol beleolvad a tömegbe, hol kiemelkedik. Mint egy bacchanálián, ahol nincsenek határok.

Neked ajánljuk