Mélyi József: Pálya a magasban

A női Bárány

Egotrip

Kisebb-nagyobb kihagyásokkal tulajdonképpen mióta világ a világ, Magyarország olimpiát szeretne rendezni. A sporttörténészek az eszme gyökereinél megemlítik Berzsenyi Dániel „pannon olimpia” ötletét, amelyről Széchenyi Istvánnak írt levelet, vagy Kemény Ferenc törekvéseit a millennium idején.

Az igazi lehetőségek persze a 20. század folyamán csillantak fel, a tízes, a harmincas, majd az ötvenes években. Politikusaink, sportdiplomatáink akkoriban is erejüket megfeszítve dolgoztak a közös célért, ha kellett szónokoltak, a parancsoló szükségben is díszvacsorákat rendeztek, hangoztatva, hogy Magyarország a „kontinens legrégibb athletizáló nemzete”. Persze más nemzetek példájából mindig is tudtuk, hogy nem elég a szó és a puszta érdem, a Molnár Ferenc-i értelemben vett „olaj” mellett mindenképpen fel kell mutatnunk valamilyen kápráztató látványosságot, ami meggyőzi a mindenkori döntnököket. Bár az olimpia rendezéséről most egy ideig megint nem álmodhatunk, azt végre elmondhatjuk, hogy a vizes-világbajnokság megnyitójával talán megtaláltuk az eszközt, amellyel minden zsürorkéz meghajlítható, s ez: a vízi revü.

Lehet, hogy minden másképp alakul, ha tudtuk volna ezt régen. Például 1957 nyarán nemcsak magunknak rendezhettünk volna vízi show-t, hanem ideálisabb történelmi helyzetben az éppen megalakult Magyar Televízió révén a külföld felé is sugározhattuk volna gyönyörű lányaink képét a Sportuszodából, ahol az úszóversenyek vonzerejének növelése érdekében, a Budapesti Előre kezdeményezésére megrendezték a Pesti hableányok című vízi revüt. Egyszerre húsz leány műúszott a vízben, miközben a szárazföldi színpadon az Operaház táncosnői szórakoztatták a közönséget. A Darvas Szilárd és Királyhegyi Pál által írt kísérőszöveg angolra fordításával sem lett volna gond, hiszen Királyhegyi már két évtizeddel korábban is szinte amerikás ingázónak számított.

A vízi revüvel persze leginkább a harmincas években arathattunk volna sikereket, s nemcsak azért, mert a műfaj Amerikában fénykorát élte, hanem mert a revü egyik nemzetközileg is elismert központja Budapest volt. Ha például Gömbös Gyula kormánya annyira konok módon vette volna fejébe az olimpia ötletét, mint kései utódja, akkor egy akár a walesi herceget is ámulatba ejtő rendezvény előkészítése során olyan komoly szerzőkre, díszlettervezőkre, impresszáriókra támaszkodhatott volna, mint Kellér Dezső, Vogel Eric vagy Rozsnyai Sándor. S fellépőkért sem kellett volna a szomszédba menni: Rökk Marika, Szőke Szakáll vagy Péchy Erzsi mellett elég lett volna egy rövid megmutatkozás erejéig hazahívni a Hollywoodban még éppen hogy csak elfeledett Bánky Vilmát. Vízi számok nélkül persze mit sem ért volna a vízi revü, s a harmincas évek elején ebben a tekintetben kihagyhatatlan lett volna a magyar úszósport akkori üdvöskéje, Lenkey Magda.

1915-ben született, Ferenc József 85. születésnapján. Épphogy megtanult úszni, már versenyen is indult, tizennégy évesen kiváló időket ért el 100 méteren. Híressé azonban először akkor válik, amikor 1930-ban versenytársnői nem állnak ki ellene, ugyanis profizmussal gyanúsítják; szerintük a „kis clown” esténként a Városligeti Cirkuszban „kézen jár”, s ezért fizetést kap. Az Úszószövetség tisztázza az ifjú tehetséget, akinek így minden akadály elhárul kettős karrierje útjából. Ugyanebben az évben már a Csodabár előadásában lép fel a Fővárosi Operettszínházban – akrobatikus táncokat mutat be egy műsorban Kabos Gyulával és Latabár Árpáddal; egy interjúban elmondja, hogy tud spiccen dzsiggelni is. „Fasiszta módon emeli fel a karját, így köszön el a kert kapujában” – írja róla az Est, amely ekkor már a legkiválóbb úszófenoménünk, Bárány István nyomán a „női Bárány” jelzőt aggatja a naiv kislányra. Meg is érdemli, decemberben az első szigeti fedett uszodai versenyen legyőzi az osztrákok nagyját, Fritzi Löwyt (aki este megtekinti magyar vetélytársa fellépését az Operettben). Magda 1931-ben már Európa-rekordot úszik 100 méteren, 1:10 alá viszi a csúcsot, közben fellép a Komédia Orfeumban, önálló táncestje van az Állatkertben, a Vígszínházban pedig nagyjelenete Jávor Pállal a Jim és Jillben. 1931 júniusában a Budai Színkörben a CS.SZ.K. – Csalódott szerelmesek klubja című habkönnyű zenés darabban táncol Honthy Hanna és Rátkai Márton mellett.

A párizsi Európa-bajnokságon viszont kudarcot vall, hatvan méterig vezet, utána kifullad, szinte megáll, végül csak ötödik lesz. A beszámolók szerint a kisleány egész este görcsösen zokog, hiszen „exisztenciáját erre a versenyre tette fel”. A kívülállók pontosan látják, hogy az úszónő formájára károsan hatott édesapjának befolyása, nemcsak azzal, hogy különösebb felkészítés nélkül mindenáron Európa-bajnokságot akart nyeretni lányával, de a külföldi varietészerződések állandó hajszolásával is. A papa, Linzer Fülöp, a szórakoztatóipar tapasztalt figurája: ifjúkorában Philippe du Roi néven a bécsi Carltheater tagja, később csimpánzidomár, majd műjég-számmal lép fel a Fővárosi Orfeumban. Visszavonulása után lányába veti minden reményét, kiköti, hogy Pesten csak úgy szerződtethetik, ha kiírják: „Lenkey Magda a magyar nő mintaképe”. Intim Pista szerint az egyik megszólított igazgatót nem hagyta el a humora, s így válaszolt: ez bajosan lehetséges, hiszen tudvalevőleg Dobó Katica a magyar nők mintaképe. Apuka szemrebbenés nélkül találta meg az áthidaló megoldást, s belement abba, hogy akkor a Dobó nevét is ugyanakkorával szedjék a plakáton.

Párizs után nem térnek haza, Magda ­Madge Bisera néven római varietészínpadokon lép fel. Bár keveset úszik, mégis el akar indulni az olimpián; az apuka feltétele, hogy ő is vele utazhasson Los Angelesbe. Bár Linzer Fülöp világrekordot ígér lánya nevében, a szövetség visszautasítja az ajánlatot. Lenkey Magda 1933-ban Berlinben kap táncosnői szerződést, de úszik is – apja az időközben nácivá lett városban akar letelepedni. Egy évvel később Brünn, majd Bécs érintésével mégis hazatérnek, Magda a New York kávéházban és a Royal Revüszínházban lép fel, 1935-ben az Arizona programjában hirdetik continentáltáncát. A hirdetésekkel azonban meggyűlik a baja, a „Lenkey Magda, a kiváló úszóbajnoknő táncol” szlogent az amatörizmussal ellentétesnek ítélik, ezért ettől fogva a dalszövegeit óvatosságból előre benyújtja az Úszószövetségnek ellenőrzésre. A „Most mindenki ússzon, hogy soha le ne csússzon” az ítészek szerint még belefér. Az 1936-os olimpia előtt megint komolyabban edzésbe áll, de a 100 méter középfutamából nem jut tovább – sovány vigasz, hogy a Daily Mail szerint Berlinben ő a legszebb hölgyversenyző. Ezután évekig nem jelenik meg róla hír, 1939-ben annyit írnak róla, hogy Egyiptomba ment férjhez, és még mindig 1:10 körüli időkre képes.

Lenkey Magda 2007-ben hunyt el; neve – Lenkei Magdolnaként – most bukkant elő a feledés homályából, a világbajnokság megnyitóján arcképe hosszabban jelent meg a képernyőn, mint bármelyik egykori olimpiai bajnokunké.

Neked ajánljuk