A megfelelő pillanatban levette szürke lódenkabátját, amely alatt a válogatott piros-fehér-zöld csíkos mezét viselte, biciklijére pattant, és fürgén a versenyzők után eredt. A huszonnégy fős mezőny huszonnegyedik tagjaként haladt át a felemelt határsorompó alatt, az utána érkező Stockbauert (a bécsi Rapid neves kerékpárosát) a magyar határőrök tiltott határátlépés gyanújával megállították. A disszidens Holló tizenöt év múlva érkezett ismét Hegyeshalomnál Magyarországra, immár mint Mr. Hello dúsgazdag amerikai üzletember.
A veréb is madár című, 1968-ban forgatott film története kezdődik így (Holló Sándort és itthon ragadt ikertestvérét a népszerűsége csúcsán járó Kabos László alakította), s a mai néző talán már kicsit kételkedve nézi az autentikusan Bárdy György által közvetített kerékpáros-jelenetet: vajon rendezhettek-e Sztálin halála évében Budapestről Bécsbe tartó versenyt? Az időzítés valójában tökéletes: 1953-ban a magyar kerékpárosok tényleg megjárhatták Bécset. A két világháború között népszerűvé vált válogatott biciklisviadalt 1954-ben is megrendezték; a versenyzők június elején két szakaszban tették meg a Budapest–Bécs–Budapest-távot, hogy azután a Sztálin hídon át, a Hungária körúton és a Vágány utcán keresztül érkezzenek el a Városligethez, ahol az élmezőnyt hatalmas közönség várta. Rendezői hiba miatt azonban az addig simának tűnő verseny vége kaotikussá vált: a felvezető rendőrmotoros eltévesztette a pályát, így az élen haladók rossz helyen érkeztek célba; már korrigálásra sem volt lehetőség, mivel az üldözőboly nem sokkal ezután a megfelelő ponton haladt át a célvonalon. Hosszú közös számolgatás után alakult ki a végeredmény: az osztrákok toronymagasan győztek. Mint később kiderült, egyes magyar versenyzők és funkcionáriusok számára ebben az esetben az esemény sportértéke háttérbe szorult. 1957-ben a Népakarat számolt be arról a perről, amely az 1954-es viadalon részt vett versenyzők, Kacséra Pál és a később disszidált Kegyulics Frigyes, valamint az OTSB kerékpár-előadója, illetve a válogatott egyik szerelője ellen folyt. Nevezettek több tízezer forintot csempésztek ki a határon – ezenkívül Hanuschka osztrák kerékpárversenyzőtől 2000 schillinget kértek kölcsön –, s a verseny ürügyén illegálisan hoztak Magyarországra többek között 50 darab karórát, 150 pár harisnyát, valamint további „nylonholmikat”.
Bécs akkoriban – bár a határ túloldalán még szintén szovjet katonák állomásoztak – a magyar élsportolók csempészparadicsoma volt. A háború után ismét rendszeressé váló válogatott mérkőzések, versenyek hatalmas magánimport-lehetőségekké váltak; a félhomályos háttérben komoly vállalkozói láncolatok alakultak ki. Az 1968-ban megindult új gazdasági mechanizmus részben a vállalkozó kedv növelését célozta, miközben nyitni kívánt a kapitalista világpiac felé. A veréb is madár tulajdonképpen a reformhoz időzítve rajzol fel ironikus gazdasági és társadalmi hátteret: a nemzeti színekbe bújtatott ügyeskedésekről, a csak valutáért bármilyen szolgáltatást nyújtó turizmusról s az egy irányban újra megnyíló határokról. Nem véletlen, hogy a filmbeli Holló nem ’56-ban hagyta el az országot, hanem a hatvanas évekből visszatekintve már bírálható, sőt hivatalosan is megmosolyogható 1953-ban távozott. Az évtized közepétől a korábbiaknál szélesebbre nyíltak a kapuk az „októberi sajnálatos eseményeknél” régebben idegenbe szakadt hazánkfiai előtt, sőt, annyira megnőtt a bizalom a határátlépéssel kapcsolatban, hogy 1965-ben újra „K.u.K”-kerékpárversenyt rendeztek Intertour néven, Bécs–Pozsony–Budapest-útvonalon. Abban, hogy a kerékpáros nyitás mindössze három alkalomra szólt, s hogy 1968 szeptemberében már nem került sor a nemzetközi eseményre, nem a bécsi viszonylatban továbbra is eleven csempészet játszotta a főszerepet, hanem a Varsói Szerződés csapatainak csehszlovákiai bevonulása.
Mire a Kállai István által írt filmet 1969 elején bemutatták a magyar mozikban, a tartalom egy része a hivatalos politika szemszögéből szinte már időszerűtlennek tűnt; a reform megfagyni látszott. Sőt a változás néhány hónappal később még a keleti blokk nagy országúti kerékpárversenyét is érintette. Az 1948 óta hagyományosan évente megrendezett Békeverseny útvonalát módosították: a versenyzők nem haladtak át Csehszlovákián. Tulajdonképpen ez volt a versenyek legnagyobb politikai eseménye a kezdetektől fogva – ha leszámítjuk persze azt az 1961-es esetet, amelynek során az NDK-beli Manfred Weissleder biciklipumpával verte a későbbi győztes szovjet Jurij Melihovot, mivel utóbbi sportszerűtlenül akadályozta őt a verseny során. A Békeverseny egyébként biztonságos rendezvény volt; tiltott határátlépéstől a Varsó–Prága–Berlin-háromszögben természetesen nem kellett tartani, ráadásul a legnagyobb versenyző-egyéniségek között olyan vonalas párttagok is akadtak, akiknek a disszidálás meg sem fordult a fejükben. Ilyen mintaember volt Täve Schur, az NDK egykori legnépszerűbb sportolója (a Békeverseny győztese 1955-ben és 1959-ben), aki mellékállásban 1958-tól egészen a rendszerváltásig a Népkamara képviselőjeként szolgálta a pártot. Népszerűségére és kirakatszerepére jellemző, hogy 1963-ban alakja köré egy mesefilmet is szőttek: a Daniel és a világbajnok című filmben egy ötéves kisfiú, aki meg van győződve róla, hogy a világbajnokok nem isznak tejet, vándorútra indul, hogy megkeresse az NDK-ban példaképét, Schurt, aki az itallal kapcsolatban igazat adhat neki. A végén persze a kisfiú épp időben érkezik ahhoz, hogy lássa, a célba győztesen beérkező Täve is tejet iszik, s így minden egészségesen elrendeződik – az NDK-ban hivatalosan nem léteztek problémák.
Voltak persze olyanok, akiktől a határátlépés nem lett volna idegen: Erich Hagent (az 1960-as győztes) kizárták az NDK válogatottjából, mert negatívan nyilatkozott a berlini falról, Klaus Amplert (1963-ban lett első) évekig megfigyelte a Stasi, mert egy barátjának azt mondta, szívesen versenyezne Nyugaton. S akadtak, akik átjutottak. 1962 telén olyan rendkívüli hideg volt, hogy a Keleti-tenger a Rostock és a dán partok közti 50 kilométeres szakaszon teljesen befagyott. Két fiatal pár karácsony este indult útnak a jégen át biciklivel a szabad világba. Az egyetlen lehetőséget használták ki, így jutottak át csuromvizesen, csontig fagyva. Ebből nem írható sem mese, sem komédia.
