A szovjet pártvezetés 1931 júniusában hozott döntést Moszkva megújításáról. A program középpontjában az Empire State Buildingnél is magasabbra törő Szovjetek Palotájának terve állt; ezzel egyidejűleg merült fel egy hatalmas stadion létrehozásának gondolata. A vezetés számára úgy tűnt, hogy a szovjet főváros, amely 1928-ban még kényelmesen adott otthont az Össz-szövetségi Szpartakiádnak, időközben kinőtte az első ötéves terv keretében épített Dinamo-stadiont; Sztálin olyan komplexumra vágyott, amely méltó módon köszöntheti majd a következő „szovjet olimpiász” résztvevőit a világ minden tájáról. Helyszínként Izmajlovo városrészre esett a választás, ahol az egykori cári birtokon egy 120 ezer nézőt befogadó, futballmeccsek mellett katonai parádék és más sport- és tömegesemények megrendezésére is alkalmas stadion elképzelése körvonalazódott.
A Sztálinról elnevezendő stadion terveinek elkészítésére a Szovjetunió egyik legtöbbet foglalkoztatott építésze, Nyikolaj Jakovlevics Kolli kapott megbízást. A skót felmenőkkel rendelkező Kolli – középső neve eredetileg Dzsemszovics volt – fiatal korában maga is aktívan sportolt, egyebek mellett lovagolt, teniszezett és kajakozott, később ezzel is magyarázta a sportpályák tervezése iránti vonzalmát. Építészeti elképzeléseiben a forradalom után jelentek meg az avantgárd elemek: a polgárháború áldozatainak emlékművet tervezett, amelynek alapmotívuma egy sziklába fúródó vörös ék volt. A húszas években számos lakóházprojekt fűződött a nevéhez, emellett részt vett a Dnyeper folyóra épített monumentális vízerőmű tervezésében. Az évtized végén egy időre Párizsba költözött, ahol Le Corbusier-vel dolgozott együtt, s a francia építész szerzőtársaként jegyezte a moszkvai Centroszojuz modernista épületét. A harmincas években a szigorúbb sztálini elveknek és elvárásoknak megfelelve a klasszicizmus felé fordult, s ebben a szellemben kapott megbízást – a moszkvai metróépítkezések részelemeivel párhuzamosan – a nagy stadion kialakítására.
A nagyság nemcsak a futballhelyszínre, hanem az egész komplexumra vonatkozott: összesen 300 hektárra készültek tervek, a területen edzőpályákkal, velodrommal és vízisíközponttal. A stadion a rajzokon különleges kialakítást sejtetett: nézőtér csak a pálya három oldalán húzódott – patkó alakban, nyugat felé rámpaszerűen, folyamatosan emelkedve –, az együttes keleti irányban egy hatalmas, téglalap alakú füves térben folytatódott. (Mindez nagyon hasonló Le Corbusier néhány évvel későbbi terveihez, s ez a minta tér vissza a Népstadion háború utáni első elképzeléseiben is. Dávid Károly alkotásában azután csak a hatalmas, szobrokkal szegélyezett dromosz maradt meg.) Kolli elképzelése szerint a stadionban ülő néző és a természet kapcsolata nem szakadhat meg – a vizuális összeköttetést a szomszédos izmajlovói parkra nyíló pillantás biztosította. Maga az épületterv az ókori görög építészet elemei mellett utalásokat tartalmazott a római Colosseumra, s az elgondolás monumentalitásában sem maradt el attól: a tervezői ígéretek szerint a befogadóképesség akár 200 ezerre is növelhető lett volna. A stadion bejáratánál hatalmas kolonnádok és ívek fogadták a látogatókat, akik munkások, parasztok, atléták és kommunista vezetők – köztük természetesen Sztálin – szobrai között érkezhettek volna meg a nézőtérre.
A Sztálin Stadion építése 1934-ben kezdődött; az első időkben az ellenolimpia helyszínének kialakításában valószínűleg külön hajtóerőt jelentett a Berlinnel folytatott építési verseny, és az olimpia propagandajelentőségének felismerése. Miközben a felszínen a költségek folyamatos növekedése mellett akadozott az építés, valódi munka leginkább a föld alatt folyt: az 1936-tól kezdve szigorúan elzárt területen többfunkciós pinceteremsor épült ki, amelyben az utókor egyszerre láthatja a reprezentatív fogadóhelyiségek sorát, illetve egy korántsem közönséges bunkert. 1939-ig a földből mindössze egy 10 ezer férőhelyes tribün emelkedett ki, de a föld alatti tereket a háború közeledtével már különböző honvédelmi szervek vették birtokukba. A stadion építését hivatalosan a szovjet–finn háborúra hivatkozva szüntették be, de nagyobb szerepet játszhatott ebben a befejezés reménytelensége. Az ostrom idején az alépítmény valóban bunkerként és irányítóközpontként működött, s bizonyos, hogy legalább egy alkalommal maga Sztálin is járt itt. (Bár a Sztálin Stadion félbemaradt, a harmincas években mégis épült egy olyan moszkvai sportkomplexum, amely a diktátor nevét viselte. Cserkizovóban 1933 és 1936 között készült el az eredetileg a villamossági dolgozók szakszervezetének stadionjaként megtervezett Sztálinyec, amelynek oszlopsoros, szoborcsoportos, klasszikus bejárata mögött labdarúgó-, tenisz-, röplabda- és atlétikai pálya is megtalálható volt. A háború előtt más moszkvai futballcsapatok mellett három évig itt játszott maga a Sztálinyec együttese is, amely azonban az eredmények romlásával 1939-ben már érdemtelenné vált a névre.)
A háború átírta a korábbi terveket. Moszkva átalakítása megakadt, a Szovjetek Palotájának alapjait részben tankcsapdákhoz használták fel. A félbemaradt izmajlovói stadiont a hatvanas években leegyszerűsítve fejezték be, méghozzá Borisz Jofán, a Szovjetek Palotájának tervezőjének elképzelései alapján. Nyikolaj Kolli a háború után több szovjet város újjáépítését irányította, Minszkben ő tervezte a Dinamo stadionját is. (Egyébként a második világháború idején hősi emlékművek tervezésével is foglalkozott, ő volt az 1947-ben kiadott emlékműmintakönyv szerkesztője, így valószínűleg számos, Magyarországon felállított szovjet obeliszk is a nevéhez köthető.) 1947-ben Kolli már a sztálingrádi stadion tervein dolgozott; a Népsport tudósítója az építész moszkvai műtermében a falakon sorakozó akvarellvázlatokról így írt: „Fenséges épületet látunk a folyóparton, oszlopcsarnoka az athéni Akropolisz homlokzatára emlékeztet.” A legkegyetlenebb harcok egykori helyszínére tervezett stadion végül szintén nem épült fel, 1953-ban viszont Moszkvában – Kolli nélkül – megkezdődött a Luzsnyiki stadion építése; itt rendezték meg azután a háború utáni első nagy szpartakiádot 1956-ban.
A „Sztálin-bunkert” befalazták, és csak a kilencvenes évek elején bontották ki újra. Négy helyiség maradt meg csaknem változatlan formában, ezek különböző sztálini relikviákkal feltöltve 1996 óta látogathatók. A bunker fölött az izmajlovói stadionban ma is edzenek, bár egészen különös körülmények között: a bejáratnál tankok állnak, a játékoskijáró fölött egy valódi vadászgép látható, s a pálya körül egyenletes elosztásban ágyúk sorakoznak. A legújabb tervek szerint korszerű atlétikai stadiont építenének itt, amely akár világversenyek megrendezésére is alkalmas. És így tovább.
