1940-ben a magyar sajtóban is sok szó esett arról, hogy a finn sportolók milyen fontos szerepet játszottak a szovjet támadások megállításában. Megemlítették, hány öttusázó szolgált a seregben; hogy ott volt a fronton az olimpiák atlétikai bajnokai közül a gerelyhajító Matti Järvinen, vagy – reumája ellenére – az akadályfutó Volmari Iso-hollo, míg a legnagyobb legenda, Paavo Nurmi amerikai körúton gyűjtött támogatásokat a finn harcosoknak. A legtöbbet azonban a sízőkről beszéltek, akik között olyan nagy nevek is voltak, mint Pekka Niemi, aki sífutóként az 1936-os téli olimpián szerzett bronzérmet, egy évvel később pedig világbajnok lett 50 kilométeren, vagy Kalle Jalkanen, aki ugyanezen a távon 1938-ban nyert a vb-n, de előtte már a váltó tagjaként olimpiai bajnok is lett. A beszámolók szerint az 1939-es zakopanei világbajnokságon 18 kilométeren aranyérmes Jussi Kurikkala akár 200 kilométert is meghaladó felderítő utakat vállalt, a régebbi finn bajnokok, mint Tapani Niku vagy Sulo Nurmela pedig hasonlóan hosszú távon vezettek járőregységeket. Többen haltak hősi halált, köztük Jalkanen, aki 1941-ben, a téli háborút követő folytatólagos háború során esett el, vagy a szintén világbajnok Eino Olkinuora, aki már az orosz földön folytatott harcokban vesztette életét. (Finnországot a sztálini Szovjetunió 1939 novemberében támadta meg, ám az ország teljes elfoglalásának ez a kísérlete kudarcba fulladt. A „téli háborút” lezáró, 1940 márciusában megkötött békeszerződés nyomán Finnország háború előtti területének 10 százaléka került szovjet fennhatóság alá. A „folytatólagos háború” 1941 őszétől 1944 szeptemberéig tartott, az ezt lezáró béke lényegében az 1940-es határokat szentesítette, és Finnországot semlegességre kötelezte – a szerk.)
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
