Titokzokni

Mi írjunk levelet!

  • Földes Ádám
  • 2005. április 28.

Egotrip

Mi írjunk levelet!

"A 2005. január 4-én kelt levelére nem azért válaszolunk, mert annak felelősségre vonó jellegétől megijedtünk. Csupán azért, hogy tájékoztassuk [É] Ne vegye rossz néven, de a szabadságjogokért folytatott >>küzdelemvaló levelezésnek van egy speciális válfaja is, úgy hívják, hogy közérdekű adatkérés.

Az államtól bárki bármit kérdezhet. A bármi alatt tényleg bármit érthetünk, ami vele kapcsolatos. A legrosszabb, ami történhet, hogy egy hivatalnok egy gyenge pillanatában kilencven évre titkosította éppen a kívánt iratot, vagy véletlenül kiderül, hogy bár egy konkrét dokumentumot szeretnénk megismerni, az mégsem adat. De ezek az esetek inkább kivételek. A bárki pedig - a polgári jogtól idegen elképzelés szerint - valóban bárki lehet: gyermek vagy felnőtt, magyar vagy külföldi, bomlott vagy épelméjű. Emberek valamilyen szerveződése, egyesülése; nagyvállalat vagy népdalkör. Nem kell semmit sem igazolnia ahhoz, hogy közérdekű adatokat megismerhessen; nem kell igazolnia, hogy ő bárki.

Bármit kérdezhetünk tehát magyarul, és néhány héten belül már törvény fogja előírni, hogy a közérdekű adatok kiadása nem tagadható meg azért, mert a nem magyar anyanyelvű igénylő az igényét anyanyelvén vagy az általa értett más nyelven fogalmazza meg. Postázhatjuk levelünket hagyományos módon, kérdéseinket elküldhetjük faxon vagy e-mailben - így is, úgy is 15 napja van az államnak, hogy válaszoljon. Sőt még az írásos formához sem kell ragaszkodnunk. Az alkotmányban az áll, hogy "a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van [É] arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze". Az adatvédelmi törvény is a mindenki és a bárki szavakat használja. Nincs is ennél egyszerűbb dolog!

De hagyjuk most az elméletet, és gázoljunk bele a gyakorlat, a közigazgatás mocsarába! Lássuk, hogy mivel kell megküzdenie annak, aki élni kíván alkotmányos jogával!

Ha például a fővárosi közgyűlés egyik bizottsági elnökétől kérünk közérdekű adatot, jó, ha felkészülünk arra, hogy írásban kérdez vissza: kik vagyunk, mik vagyunk, és egyébként is: igazoljuk magunkat! Bizonyítsuk be, hogy létezünk, nem szegtünk törvényt, jó-e a leheletünk - egyáltalán, mit akarunk tőle és mire fel? E men-talitáson persze ne csodálkozzunk egy olyan országban, ahol bármely rendőr hasonló faggatásnak vethet alá bármely járókelőt. (Léteznek persze a törvénytelen számonkérésnek rafináltabb formái is, de ezeket nem lenne szerencsés meghonosítani. Ha valaki Bulgáriában szeretne közérdekű adatokhoz jutni, megeshet, hogy a helyi önkormányzat arra kéri, előbb tételesen igazolja, hogy befizette-e a helyi adókat. Különben szóba sem állnak vele.)

Előfordul, hogy a megkérdezett hivatal tisztviselője személyes sértésnek veszi, ha közérdekű adatok felől érdeklődünk nála. A sértettségnek két következménye lehet. Vagy nem méltat minket válaszra, vagy a válaszból semmi érdemi információ nem derül ki, viszont az adatkezelő értékes erkölcsi iránymutatással ajándékoz meg minket. Az egyik fővárosi kerület polgármestere például annyira felidegesítette magát, miközben megtagadta az adatkérést, hogy filozófiai eszmefuttatásra ragadtatta magát: "(...) ma még mindig sokan nem tudják, hogy az abszolút szabadság anarchiába vezet, és a szabadságjogok csak akkor érvényesülhetnek, ha azok egy részéről a közösség alapvető érdekében lemondunk." Tiszta sor: mondjunk le az információszabadságról a közösség alapvető érdekében, jelentsen az bármit is, mielőtt anarchiába torkollanánk.

Aztán ismeretes az elfoglalt hivatalnok típusa is. ' sértődésre sem érdemesíti a csacska állampolgárt, és telefonos érdeklődésre is csak annyit mond a titkárnője, hogy a kapitány úr nem ér rá ilyesmivel foglalkozni.

Szerencsére a köztisztviselők többsége tisztában van azzal, hogy egy jogállamban nem ez a hivatali ügyintézés módja, és nem értékelik támadásnak az információkérést. Ez leginkább talán a megkeresett hivatalnokok jogérzékének tudható be, és nem annak, hogy az adatvédelmi törvény rendelkezéseit jól ismernék. Pedig nem ártana, ha az államigazgatási eljárásról szóló törvény mellett az adatvédelmi (és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló), illetve a hamarosan megalkotandó elektronikus információszabadság törvény is a hivatali mindennapok részévé válna.

Egyelőre azonban a válaszadási hajlandóság alacsony, s a közérdekű adatkérésekre gyakran még a legmagasabb bírói testületek sem válaszolnak határidőn belül. Ha minden második adatkérésünkre érkezik valamilyen reakció, már szerencsésnek érezhetjük magunkat. Hiszen a hivatalnoknak nincs különösebb oka arra, hogy akár egyetlen kérdésünkre is válaszoljon (hacsak nem akar életbölcsességet megosztani velünk). A válaszadás elmaradását az adatvédelmi törvény nem szankcionálja, és a legelszántabb levélíró is legfeljebb perelni tudja a hivatalt. (Ad absurdum feljelentést is tehet, de erre eddig nemigen akadt példa.) A per a hivatalnoknak nem kerül semmibe, mert az állam saját magától ritkán szed illetéket, és a jogtanácsos díját sem a hallgatag tisztviselő fizeti - neki pedig amúgy sincs többé dolga a kíváncsi állampolgárral.

A közérdekű adatok megismerése, ahogyan a levelezés élvezete, mindenkié. És ne legyünk szigorúak magunkhoz vagy az államhoz. Levelezzünk kedvvel és türelemmel!

Neked ajánljuk

Farkas farkasnak embere

Évszázadok alatt sokat fejlődtek a történetmesélés eszközei, a korábban tűz mellett elmesélt legendákat mára a live-ozás váltotta fel, a westernfilmek pedig valahol a kettő között helyezkednek el.

Ember embernek

A Piroska és a farkasnak van egy olyan változata, amelyben a gonosz farkas hozzá sem tud nyúlni kiszemelt, fiatal áldozatához, mert megégeti a kislány aranykámzsája.

Mert ez műanyag

Előfordul, hogy néhány tárgy megpillantása egy egész, rég eltemetett emléksort hoz elő. Pontosan ezzel ajándékoz meg minket e kiállítás, amely sokkal többet is ad, mint amennyit a címe ígér. Gyermekkori álmainkat hozza közelebb.

Közös pillanataink

  • Erdei Krisztina

A világ sosem volt túl biztonságos hely, ám napjainkban annyi krízishelyzet adódik, hogy a művészet is a gondozás, a gondoskodás fogalma és gyakorlata felé fordult.

Mantrafelhő

A kötet verseit olvasva mintha egy buborékba kerülnénk. De nem abba a fajtába, amely távol tartja a külvilágot, éppen ellenkezőleg. A gömb homorú fala időnként torzítja a kinti látványt, máskor élesebbé teszi a részleteket, aki pedig kívülről pillant ránk, minket láthat torzabbnak akár.

Egy emlékmű emlékei

  • Antoni Rita

Budapest Főváros Önkormányzata 2020 tavaszán indította el a Háborúkban megerőszakolt nők emlékezete című projektjét, amely 2023 tavaszán egy emlékmű átadásával zárul majd az I. kerületben.

Szeretetcsomag

„Van egy fennköltlelkű magyar asszony fenn a Várban, aki minden nap igyekszik egy könnyet letörölni, aki minden hétköznapot is a szeretet ünnepévé igyekszik varázsolni.” Sipőcz Jenő fővárosi polgármester hálálkodott e szavakkal Horthy Miklós nejének, miután a kormányzóné 2500 ún. szeretetcsomagot ajánlott föl az árvák javára.

Letéve

Szakápolási központokban ápolnák a jövőben azokat az idős, állandó orvosi felügyeletre nem szoruló, ám az önálló életvitelre már csak segítséggel képes embereket, akikről eddig jobb híján a kórházak gondoskodtak.

„Hogy visszataláljunk”

Három most futó színdarabban is középkorú, életközepi problémákkal szembenéző nőalakot formál meg, róluk beszélgettünk az egy ideje már szabadúszóként dolgozó színésznővel.

„Az utolsó pillanat”

Haditudósítóként járta évekig a Donbaszt az ukrán és szeparatista oldalon is, az erről szóló könyve az idén magyarul is megjelent. A Donbasz – Nászutas lakosztály a Háború Hotelben az orosz–ukrán konfliktus gyökereiig hatol, s azt is bemutatja, hogy milyen volt az élet az invázió előtt. A szlovákiai szerzővel a kézirata lezárása utáni időkről is beszélgettünk.