Titokzokni

Mi írjunk levelet!

  • Földes Ádám
  • 2005. április 28.

Egotrip

Mi írjunk levelet!

"A 2005. január 4-én kelt levelére nem azért válaszolunk, mert annak felelősségre vonó jellegétől megijedtünk. Csupán azért, hogy tájékoztassuk [É] Ne vegye rossz néven, de a szabadságjogokért folytatott >>küzdelemvaló levelezésnek van egy speciális válfaja is, úgy hívják, hogy közérdekű adatkérés.

Az államtól bárki bármit kérdezhet. A bármi alatt tényleg bármit érthetünk, ami vele kapcsolatos. A legrosszabb, ami történhet, hogy egy hivatalnok egy gyenge pillanatában kilencven évre titkosította éppen a kívánt iratot, vagy véletlenül kiderül, hogy bár egy konkrét dokumentumot szeretnénk megismerni, az mégsem adat. De ezek az esetek inkább kivételek. A bárki pedig - a polgári jogtól idegen elképzelés szerint - valóban bárki lehet: gyermek vagy felnőtt, magyar vagy külföldi, bomlott vagy épelméjű. Emberek valamilyen szerveződése, egyesülése; nagyvállalat vagy népdalkör. Nem kell semmit sem igazolnia ahhoz, hogy közérdekű adatokat megismerhessen; nem kell igazolnia, hogy ő bárki.

Bármit kérdezhetünk tehát magyarul, és néhány héten belül már törvény fogja előírni, hogy a közérdekű adatok kiadása nem tagadható meg azért, mert a nem magyar anyanyelvű igénylő az igényét anyanyelvén vagy az általa értett más nyelven fogalmazza meg. Postázhatjuk levelünket hagyományos módon, kérdéseinket elküldhetjük faxon vagy e-mailben - így is, úgy is 15 napja van az államnak, hogy válaszoljon. Sőt még az írásos formához sem kell ragaszkodnunk. Az alkotmányban az áll, hogy "a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van [É] arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze". Az adatvédelmi törvény is a mindenki és a bárki szavakat használja. Nincs is ennél egyszerűbb dolog!

De hagyjuk most az elméletet, és gázoljunk bele a gyakorlat, a közigazgatás mocsarába! Lássuk, hogy mivel kell megküzdenie annak, aki élni kíván alkotmányos jogával!

Ha például a fővárosi közgyűlés egyik bizottsági elnökétől kérünk közérdekű adatot, jó, ha felkészülünk arra, hogy írásban kérdez vissza: kik vagyunk, mik vagyunk, és egyébként is: igazoljuk magunkat! Bizonyítsuk be, hogy létezünk, nem szegtünk törvényt, jó-e a leheletünk - egyáltalán, mit akarunk tőle és mire fel? E men-talitáson persze ne csodálkozzunk egy olyan országban, ahol bármely rendőr hasonló faggatásnak vethet alá bármely járókelőt. (Léteznek persze a törvénytelen számonkérésnek rafináltabb formái is, de ezeket nem lenne szerencsés meghonosítani. Ha valaki Bulgáriában szeretne közérdekű adatokhoz jutni, megeshet, hogy a helyi önkormányzat arra kéri, előbb tételesen igazolja, hogy befizette-e a helyi adókat. Különben szóba sem állnak vele.)

Előfordul, hogy a megkérdezett hivatal tisztviselője személyes sértésnek veszi, ha közérdekű adatok felől érdeklődünk nála. A sértettségnek két következménye lehet. Vagy nem méltat minket válaszra, vagy a válaszból semmi érdemi információ nem derül ki, viszont az adatkezelő értékes erkölcsi iránymutatással ajándékoz meg minket. Az egyik fővárosi kerület polgármestere például annyira felidegesítette magát, miközben megtagadta az adatkérést, hogy filozófiai eszmefuttatásra ragadtatta magát: "(...) ma még mindig sokan nem tudják, hogy az abszolút szabadság anarchiába vezet, és a szabadságjogok csak akkor érvényesülhetnek, ha azok egy részéről a közösség alapvető érdekében lemondunk." Tiszta sor: mondjunk le az információszabadságról a közösség alapvető érdekében, jelentsen az bármit is, mielőtt anarchiába torkollanánk.

Aztán ismeretes az elfoglalt hivatalnok típusa is. ' sértődésre sem érdemesíti a csacska állampolgárt, és telefonos érdeklődésre is csak annyit mond a titkárnője, hogy a kapitány úr nem ér rá ilyesmivel foglalkozni.

Szerencsére a köztisztviselők többsége tisztában van azzal, hogy egy jogállamban nem ez a hivatali ügyintézés módja, és nem értékelik támadásnak az információkérést. Ez leginkább talán a megkeresett hivatalnokok jogérzékének tudható be, és nem annak, hogy az adatvédelmi törvény rendelkezéseit jól ismernék. Pedig nem ártana, ha az államigazgatási eljárásról szóló törvény mellett az adatvédelmi (és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló), illetve a hamarosan megalkotandó elektronikus információszabadság törvény is a hivatali mindennapok részévé válna.

Egyelőre azonban a válaszadási hajlandóság alacsony, s a közérdekű adatkérésekre gyakran még a legmagasabb bírói testületek sem válaszolnak határidőn belül. Ha minden második adatkérésünkre érkezik valamilyen reakció, már szerencsésnek érezhetjük magunkat. Hiszen a hivatalnoknak nincs különösebb oka arra, hogy akár egyetlen kérdésünkre is válaszoljon (hacsak nem akar életbölcsességet megosztani velünk). A válaszadás elmaradását az adatvédelmi törvény nem szankcionálja, és a legelszántabb levélíró is legfeljebb perelni tudja a hivatalt. (Ad absurdum feljelentést is tehet, de erre eddig nemigen akadt példa.) A per a hivatalnoknak nem kerül semmibe, mert az állam saját magától ritkán szed illetéket, és a jogtanácsos díját sem a hallgatag tisztviselő fizeti - neki pedig amúgy sincs többé dolga a kíváncsi állampolgárral.

A közérdekű adatok megismerése, ahogyan a levelezés élvezete, mindenkié. És ne legyünk szigorúak magunkhoz vagy az államhoz. Levelezzünk kedvvel és türelemmel!

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.