Titokzokni

Mi írjunk levelet!

  • Földes Ádám
  • 2005. április 28.

Egotrip

Mi írjunk levelet!

"A 2005. január 4-én kelt levelére nem azért válaszolunk, mert annak felelősségre vonó jellegétől megijedtünk. Csupán azért, hogy tájékoztassuk [É] Ne vegye rossz néven, de a szabadságjogokért folytatott >>küzdelemvaló levelezésnek van egy speciális válfaja is, úgy hívják, hogy közérdekű adatkérés.

Az államtól bárki bármit kérdezhet. A bármi alatt tényleg bármit érthetünk, ami vele kapcsolatos. A legrosszabb, ami történhet, hogy egy hivatalnok egy gyenge pillanatában kilencven évre titkosította éppen a kívánt iratot, vagy véletlenül kiderül, hogy bár egy konkrét dokumentumot szeretnénk megismerni, az mégsem adat. De ezek az esetek inkább kivételek. A bárki pedig - a polgári jogtól idegen elképzelés szerint - valóban bárki lehet: gyermek vagy felnőtt, magyar vagy külföldi, bomlott vagy épelméjű. Emberek valamilyen szerveződése, egyesülése; nagyvállalat vagy népdalkör. Nem kell semmit sem igazolnia ahhoz, hogy közérdekű adatokat megismerhessen; nem kell igazolnia, hogy ő bárki.

Bármit kérdezhetünk tehát magyarul, és néhány héten belül már törvény fogja előírni, hogy a közérdekű adatok kiadása nem tagadható meg azért, mert a nem magyar anyanyelvű igénylő az igényét anyanyelvén vagy az általa értett más nyelven fogalmazza meg. Postázhatjuk levelünket hagyományos módon, kérdéseinket elküldhetjük faxon vagy e-mailben - így is, úgy is 15 napja van az államnak, hogy válaszoljon. Sőt még az írásos formához sem kell ragaszkodnunk. Az alkotmányban az áll, hogy "a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van [É] arra, hogy a közérdekű adatokat megismerje, illetőleg terjessze". Az adatvédelmi törvény is a mindenki és a bárki szavakat használja. Nincs is ennél egyszerűbb dolog!

De hagyjuk most az elméletet, és gázoljunk bele a gyakorlat, a közigazgatás mocsarába! Lássuk, hogy mivel kell megküzdenie annak, aki élni kíván alkotmányos jogával!

Ha például a fővárosi közgyűlés egyik bizottsági elnökétől kérünk közérdekű adatot, jó, ha felkészülünk arra, hogy írásban kérdez vissza: kik vagyunk, mik vagyunk, és egyébként is: igazoljuk magunkat! Bizonyítsuk be, hogy létezünk, nem szegtünk törvényt, jó-e a leheletünk - egyáltalán, mit akarunk tőle és mire fel? E men-talitáson persze ne csodálkozzunk egy olyan országban, ahol bármely rendőr hasonló faggatásnak vethet alá bármely járókelőt. (Léteznek persze a törvénytelen számonkérésnek rafináltabb formái is, de ezeket nem lenne szerencsés meghonosítani. Ha valaki Bulgáriában szeretne közérdekű adatokhoz jutni, megeshet, hogy a helyi önkormányzat arra kéri, előbb tételesen igazolja, hogy befizette-e a helyi adókat. Különben szóba sem állnak vele.)

Előfordul, hogy a megkérdezett hivatal tisztviselője személyes sértésnek veszi, ha közérdekű adatok felől érdeklődünk nála. A sértettségnek két következménye lehet. Vagy nem méltat minket válaszra, vagy a válaszból semmi érdemi információ nem derül ki, viszont az adatkezelő értékes erkölcsi iránymutatással ajándékoz meg minket. Az egyik fővárosi kerület polgármestere például annyira felidegesítette magát, miközben megtagadta az adatkérést, hogy filozófiai eszmefuttatásra ragadtatta magát: "(...) ma még mindig sokan nem tudják, hogy az abszolút szabadság anarchiába vezet, és a szabadságjogok csak akkor érvényesülhetnek, ha azok egy részéről a közösség alapvető érdekében lemondunk." Tiszta sor: mondjunk le az információszabadságról a közösség alapvető érdekében, jelentsen az bármit is, mielőtt anarchiába torkollanánk.

Aztán ismeretes az elfoglalt hivatalnok típusa is. ' sértődésre sem érdemesíti a csacska állampolgárt, és telefonos érdeklődésre is csak annyit mond a titkárnője, hogy a kapitány úr nem ér rá ilyesmivel foglalkozni.

Szerencsére a köztisztviselők többsége tisztában van azzal, hogy egy jogállamban nem ez a hivatali ügyintézés módja, és nem értékelik támadásnak az információkérést. Ez leginkább talán a megkeresett hivatalnokok jogérzékének tudható be, és nem annak, hogy az adatvédelmi törvény rendelkezéseit jól ismernék. Pedig nem ártana, ha az államigazgatási eljárásról szóló törvény mellett az adatvédelmi (és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló), illetve a hamarosan megalkotandó elektronikus információszabadság törvény is a hivatali mindennapok részévé válna.

Egyelőre azonban a válaszadási hajlandóság alacsony, s a közérdekű adatkérésekre gyakran még a legmagasabb bírói testületek sem válaszolnak határidőn belül. Ha minden második adatkérésünkre érkezik valamilyen reakció, már szerencsésnek érezhetjük magunkat. Hiszen a hivatalnoknak nincs különösebb oka arra, hogy akár egyetlen kérdésünkre is válaszoljon (hacsak nem akar életbölcsességet megosztani velünk). A válaszadás elmaradását az adatvédelmi törvény nem szankcionálja, és a legelszántabb levélíró is legfeljebb perelni tudja a hivatalt. (Ad absurdum feljelentést is tehet, de erre eddig nemigen akadt példa.) A per a hivatalnoknak nem kerül semmibe, mert az állam saját magától ritkán szed illetéket, és a jogtanácsos díját sem a hallgatag tisztviselő fizeti - neki pedig amúgy sincs többé dolga a kíváncsi állampolgárral.

A közérdekű adatok megismerése, ahogyan a levelezés élvezete, mindenkié. És ne legyünk szigorúak magunkhoz vagy az államhoz. Levelezzünk kedvvel és türelemmel!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.