Szabó Réka nem a lányom, noha tíz éven át szerepeltem a Véletlen című tudományos ismeretterjesztő táncjátékában (nem a mozgáskultúrámnak köszönhetően, hanem a darabban szükség volt egy matematikusra, aki a táncosokkal párhuzamosan egyetemi előadást tart a véletlenről). Egyébként nem is az ELTE, hanem a Műegyetem munkatársa. Más hibát nem találtam ebben a mondatban, bár a "tánckar" kifejezés sem szerencsés erre a kortárstánc-együttesre.
Évekkel ezelőtt ezzel érveltem egy társaságban amellett, hogy nem teljesen megbízható a Wiki. A társaság tagjai Wiki-hívők voltak, és rossz néven vették a tamáskodásomat. Viszont másnapra megjavult a szócikk: valaki a jelenlevők közül sürgősen helyesbítette. A Wikipédia már csak így működik, ennyire esetlegesen. Én is rendszeresen használom, bár nem igazán bízom meg benne.
Az internet talán legnagyobb problémája, hogy mindmáig nem alakultak ki benne igazán hiteles, megbízható források, legalább olyan megbízhatóak, mint mondjuk az Encyclopaedia Britannica, vagy a Brockhaus Enzyklopädie. Még ezeknek az internetes változata sem tudott olyan tekintélyt kivívni magának, mint a nyomtatott - és jó okkal. Túl fiatal még az internet, ennyi idő alatt nem tudott létrejönni benne egy megbízható és általánosan elfogadott minősítési rendszer, az interneten kívül kivívott minősítés pedig nem alkalmazható automatikusan. A jelenleg domináns internetfilozófia, a közlés teljes szabadsága mint önálló érték is ez ellen szól, még akkor is, ha a portáloknak van felelős szerkesztőjük. Az internet túl könnyen, pillanatról pillanatra változik, és ez óhatatlanul a megbízhatóság ellen dolgozik.
Az általánosan elfogadott minősítés kialakulásához mindenütt idő kell, mint a kopaszodáshoz. Nem elég, ha tekintélyes tudósok írják, és az sem, ha ilyenek minősítik - ráadásul a Wikit nagyrészt nem ők írják, mégis gyakran jobban, mint ők tennék. A minősítés közmegegyezés kérdése, és a közmegegyezésnek nincs születésnapja, a természete olyan, hogy csak jóval a kialakulása után vesszük észre, hogy megszületett.
Egy enyhén náci internetes fórumon nemrégiben az egyik hozzászóló engem idézett, egy mondatot egy korábbi Narancs-cikkemből. Többen is nekiugrottak, hogy micsoda dolog ez, itt nem szokás ezt a lapot idézni. Az ő minősítésük szerint ez a lap nem szalonképes, és engem is minősít, hogy ide írok. Elgondolkodtam ezen: valóban minősít engem, hogy hová írok? Én ugyanis kicsit önhitten hajlamos vagyok azt hinni, hogy én minősítem a lapot azzal, hogy ide írok, és nem a lap engem.
Ez így persze nyilván hübrisz, az istenekkel szembeni gőg, ami a görög sorstragédiák kulcsfogalma, és a főhős bukásának az oka. Mégis, ha nem lenne benne valami igazság, akkor nem létezhetnének a görög sorstragédiák sem. Az istenek persze istenek, mindörökké, de egy újság nem öröktől van és nem is örökké. Egy újság lehet tekintélyes, megbízható, olvasói számára irányadó, de amikor az első száma az utcára kerül, még sohasem az. Ehhez idő kell, és persze szerkesztők és szerzők. Mindezt a közönség ítélete kovácsolja egybe széles körben elfogadott minősítéssé. Ha egyszer ez szinte észrevétlenül megtörténik, onnantól együttesen tartja fenn ezt az állapotot az, hogy kik szeretnének az adott lapban publikálni, és kiknek a publikációit fogadja el a lap.
Ez a gazdasági életben is így van. A jó ötletek kitalálói úgy érzik, kuncsorogniuk kell azért, hogy pénzt kapjanak az ötletük megvalósításához. De ennek a fordítottja legalább enynyire igaz: a pénzek is versengenek a jó ötletekért, amibe bele tudnak fektetődni és amelyek révén további pénzt tudnak fialni. Ezt akkor tapasztaltam meg, amikor egy profi üzletember - nevezzük Alexnek -, aki gyerekkori barátom volt, beszállt a cégünkbe.
Alex ambíciója az volt, hogy egy kis magyar céget felnöveljen és kivigyen a New York-i tőzsdére. Ha úgy vesszük, ez nagyon is hazafias ambíció. És valóban, emellett másodlagos volt számára az, hogy ha ez sikerül, akkor rengeteg pénzt csinál. Alex angyalbefektetőként beszállt néhány olyan cégbe, amelyekben lehetőséget látott egy ilyen fejlődésre. Számára mindegy volt, hogy informatikai, gyógyszerfejlesztő vagy környezetvédelmi céget karol-e fel. Amikor a cégek a komoly növekedés határára értek, szükségük lett további, az ő angyalbefektetésénél nagyságrenddel nagyobb tőkére. Ekkor Alex nem kuncsorogni kezdett, hanem megversenyeztette a nagy befektető cégeket - és ez tökéletesen működött. Alex legalább annyira minősítette a befektető cégeket azzal, hogy szóba állt velük, mint amennyire ők minősítettek minket azzal, hogy versenyeztek azért, hogy belénk fektethessenek.
Ahol a teljesítmény közvetlenül mérhető, például a sportokban, ott egyszerű a minősítés: első osztályú atléta az, aki 10,45 mp alatt tud lefutni 100 métert, vagy 77,40 méterre tudja hajítani a gerelyt. A másodosztályú minősítéshez elegendő 10,85 mp, illetve 66 méter. A határokat az alapján lövik be, hogy milyen teljesítményre mennyien képesek - a százméteres síkfutásban viszonylag kicsik a különbségek, a gerelyvetésben nagyok.
Az életben többnyire sokkal bonyolultabb procedúrák alapján alakul ki mind egy ember, mind egy intézmény minősítése. Itt a minősítések egymást alakítják: ugyanannyira minősíti az ember az intézményt, mint az intézmény az embert. A közvélemény széles körben elfogadott minősítése mind az emberek, mind az intézmények esetében ezek összjátékából alakul ki, hosszabb idő alatt.
A Wikipédia jó úton van afelé, hogy általánosan elfogadottan megbízható információforrássá váljon, de ehhez a filozófiájának alapvetően meg kell változnia. Meg is fog, erre már most sok jel mutat, bár ma még nem világos, hogy az interneten mitől lehet valami általánosan elfogadott hivatkozási alap. A Wiki akkor lesz hosszú távon sikeres, ha sikerül megtalálnia az internetes minősítés általánosan használható modelljét.
