Nádasdy Ádám: Modern Talking (A lexikalizáció)

  • 2004. március 11.

Egotrip

No igen. A tisztelt olvasót jobban érdeklik a nyelvhasználat (az úgynevezett "nyelvhelyesség") kérdései, mint a különféle izmusok és ációk, amiket itten tölcsérrel próbálok a fejébe tölteni. Múltkori cikkem (a médiákról) igen élénk visszhangot keltett. Belátom, élvezetesebb azon vitatkozni, hogy ki a nagyobb hülye, aki médiumokat mond, vagy aki médiákat, és mi a műveletlen prosztóság, a poszthumusz vagy a posztumusz. Pedig a nyelvésznek nem ez az érdekes, hanem a szuppletivizmus meg a lexikalizáció. Én is szoktam a barátaimmal azon vitatkozni, hogy lehet-e szeplős embert szeretni, de azon például soha, hogy lehet-e 0-s vércsoportú embert szeretni, pedig biológiailag az sokkal érdekesebb, mint a szeplő.

No igen. A tisztelt olvasót jobban érdeklik a nyelvhasználat (az úgynevezett "nyelvhelyesség") kérdései, mint a különféle izmusok és ációk, amiket itten tölcsérrel próbálok a fejébe tölteni. Múltkori cikkem (a médiákról) igen élénk visszhangot keltett. Belátom, élvezetesebb azon vitatkozni, hogy ki a nagyobb hülye, aki médiumokat mond, vagy aki médiákat, és mi a műveletlen prosztóság, a poszthumusz vagy a posztumusz. Pedig a nyelvésznek nem ez az érdekes, hanem a szuppletivizmus meg a lexikalizáció. Én is szoktam a barátaimmal azon vitatkozni, hogy lehet-e szeplős embert szeretni, de azon például soha, hogy lehet-e 0-s vércsoportú embert szeretni, pedig biológiailag az sokkal érdekesebb, mint a szeplő.

Itt van például a lexikalizáció. A lexikalizáció a nyelvészetben azt jelenti, hogy valamely nyelvben mire van szó, mi van eltárolva mint egység a beszélők fejében lévő "lexikonban", azaz szótárban. Az emberek imádnak lexikalizációs kérdéseken elmélkedni és vitatkozni, mert azt hiszik, hogy a nyelvek elsősorban (sőt lényegileg!) a szókincsükben különböznek, tehát hogy a nyelvek közti különbség döntően lexikalizációs különbség. Ez nem így van. Az angol szókincs például sokkal jobban hasonlít a franciára, mint a németre, az angol nyelv mégis inkább a németre hasonlít, mint a franciára (közelebbi rokona is a németnek). Nyelven ugyanis a nyelvtant értjük, a szórendet, a ragokat, a hangcsoportokat, nem a szókincset. A szókincs a nyelv arcbőre: lehet szeplős, de a vércsoport sokkal lé-nyegesebb vonás. (Azt nem is kell mondanom, hogy a szerethetőséghez egyiknek sincs mérhető, igazolható köze.)

Berlinben élő magyar ismerősöm nemrég büszkén mondta, hogy a magyarban két külön szó van arra, hogy szerelem és szeretet, míg a nyugat-európai nyelvekben (így mondta, ilyen lendületes általánosítással) csak egy, például német Liebe, angol love, olasz amore.

Több baj van ezzel. Az egyik finoman szólva az adatfelvétel esetlegessége, durvábban szólva, hogy ez nem igaz. Az angolban a szerelmet love-nak, a szeretetet affection-nek mondják, a latinban - az is nyugat-európai nyelv - ugyanez amor és caritas. Az oroszban - nem nyugat-európai nyelv, úgyhogy csak megjegyzem - szintén van ljubov és miloszty. A görögben - érdekes kérdés, hogy az nyugat-európai nyelv-e - ugyancsak különbözik erósz és agapé.

No jó, fogadjuk el, hogy vitapartnerem csak a mai, "nagy" nyugat-európai nyelvekre: a németre, angolra, franciára gondolt. Ám akkor is sántít a dolog. Nem vette ugyanis észre, hogy a magyarban e fogalompárnak csak a főnévi lexikalizációja bináris - azaz főnévből valóban kettő van: szerelem/szeretet, de igéből már nem, abból csak a szeret van. Itt bizony az angol mossa le a magyart, ott ugyanis van love "szerelemmel szeret" és like "szeretettel szeret". Egy-egy. Mármost lehet, hogy egy ilyen bingótáblán végül néhány ponttal vezetne a magyar vagy a portugál vagy az angol, el lehet ezzel játszani, mint ahogy kedves agytorna az is, hogy ki tud hamarabb mondani olyan szót, melyben az öt magánhangzó-betű az alfabetikus sorrendjében szerepel. (Alperiódus. Galeriskodunk?)

Ennél sokkal komolyabb baj, hogysokan ezt nem agytornának tekintik, hanem úgy érzik: ezzel valamit megragadtak egy-egy nyelv lényegéből. Mintha a szeplősség alapján tényleg elkezdenénk az embereket osztályozni. (Vörös kutya, vörös ló, vörös ember egy se jó.) Szóval hogy a magyar gazdagabb volna, mert a német Liebe-nek megfelelő jelentésmező főnévi lexikalizációja bináris, azaz két szó van rá. Udvariasságból nem kérdeztem meg ismerősömet, hogy szerinte, de tényleg, a német nyelv, Luther, Goethe és Heidegger nyelve, nem képes ezt a két dolgot kifejezni? Ne már.

Erre azt mondta volna: ki tudja fejezni, persze, csak nem egy szóval, hanem körülírással. Itt kezdi a nyelvész hegyezni a fülét, mert végre valami megragadható úszik be a képbe: a szó és a körülírás közti különbséget kellene definiálni! Vegyünk egy egyszerű példát: két gyümölcsre a német nyelv (mert ilyen prózai dolgokat azért meg tud különböztetni) a Pfirsich 'őszibarack', illetve az Aprikose 'sárgabarack' szót használja. A magyarban mindkettő barack. "Egyél még egy barackot" - kínáljuk vendégünket, akár Pfirsichek, akár Aprikosék mosolyognak a tálban. A kérdés az, hogy lexikalizálva van-e az őszibarack, illetve a sárgabarack a magyarban, vagy ezek csak körülírások? Hogyan lehetne ezt eldönteni? Ha ugyanis úgy érvelek, hogy igen, ezek lexikalizált magyar elemek, mert rendszeresen együtt használjuk őket egyetlen dolog kifejezésére, akkor a méhen kívüli terhesség, valamint a természetvédelmi terület alakulatokat is szónak kell neveznem, hiszen rendszeresen együtt használjuk őket egyetlen dolog kifejezésére. No de akkor nincs megállás, mert az engedély nélküli építkezés és a jegybanki alapkamat is szótári egység, azaz szó lesz. Oké, de akkor ezzel kimondtuk, hogy a magyarban van arra szó, hogy "jegybanki alapkamat", méghozzá így hangzik: jegybanki alapkamat. (Vigyázat: az nem érv, hogy mi van egybeírva, hiszen azt az MTA szakemberei döntik el, s bármilyen bölcsen döntenek, tudatos emberi döntések nem tartoznak a nyelvészet vizsgálati területébe.)

A laikus azt hiszi, hogy a nyelvek abban különböznek, hogy melyiken mit lehet kifejezni. Ez tévedés, gondoljunk csak a Biblia-fordításokra: elképzelhető-e, hogy Isten úgy alkotott meg egy nyelvet, hogy azon az ő mondanivalója ne volna kifejezhető? Hadd idézzem, amit Wilhelm von Humboldt német nyelvész és filozófus mondott erről. "A nyelvek - mondta - nem abban különböznek, hogy melyiken mit lehet kifejezni, mert minden nyelven mindent ki lehet fejezni. A nyelvek abban különböznek, hogy melyiken mit nem lehet nem kifejezni." Tényleg: németül nem tudok úgy barackról beszélni, hogy ne mondanám meg, őszi-e vagy sárga. És magyarul - ez igaz, még ha nyelvészetileg nem is mutat semmi mélyebbet - nem lehet azt mondani, hogy "Liebe", anélkül, hogy meg ne mondanám, milyen típusú: szeretet vagy szerelem.

Figyelmébe ajánljuk