Nem akartam olyan arcátlan lenni, hogy "Ben Nicholson"-t írjak. Jó, hát ismerem a színészt. Jó. Ha igaz, ha nem, azt mondja ez a kedves ember, hogy ő szívesen elhancúrozna ugyan Britney S. énekesnővel (jészus!), de már 66 éves, fáradt ő a tánchoz, 2000 hölggyel volt intim kapcsolata (vagy hogyan mondta), basta, ahogy régiesen az "elég" fogalmát kifejezgették, inkább három gyermekének nevelésével foglalkozik. Erre találtam egy történetet magamról.
Mellesleg, Közelim mondja rögtön itt, hogy a Ben... bocsánat, Jack Nicholsonnak fiatal felesége van stb.
Na, mondom Közelimnek, én is 66 éves vagyok, és felejtsük, mi volt tizennyolc éves koromig, míg az Egyetemre nem kerültem, s ott polgári sorsommal kapcsolatos minden fáradozást feledtem a másodéves szigorlat után, ahol én fordítottam le a leggyorsabban (és hibátlanul) németről magyarra és magyarról németre a matériát, aztán mentem lógni, legyen enyém a délelőtt.
De már elsőéves koromban, egy kis ifjúságiszervezetes NDK-s lektor (semmit itt ne az NDK ellen, nekem tényleg volt v. lehetett volna közöm hozzá, jártam ott mindenesetre, Berlint akkor is kivéve, idegenvezetőként 1964-ig vagy huszonötször, nyaraltam háromszor így Rügenen stb., bejártam Thüringia erdőit, Goethe kis házát etc.), ez a kis pöttöm bebaszott nekem társalgásból egy 4-est, így elugrott a szépséges ösztöndíjam, anyám napi tízeseiből és Szauder professzorunk akadémiai másolásainak - szinekúra a jobb növendékeknek - óránkénti tízeseiből tengődtem, nem ettem, így vettem Jékelyt, Mészölyt, Greene-t, Ottlikot, Camus-t, igen, 1957-ben, 1958-ban hallatlanul megugrott a már Weöres műveivel 1956-ban megindult kulturális felvilágosulás, Szabó Magdákat faltunk, Mándyval próbáltunk barátkozni, nehéz koszt, ahogy a reklámban az egyik Klicsko fivér Talsztójra mondja, hogy a hasára ejtik, na, ösztöndíj nyista, maradt a kisherceg, a Miskin herceg, a Micimackó,
saját medvéim
virágkora csak később, már házasságom idején, a Nagy Koala Kártyabajnokság kezdetével pirult ki, zöldellt, franciakaszinózott (készülőben a dolog filozófiai és napiszociológiai zanzája, a Zen Koala Kártya c. könyv), nem, hát húszéves koromtól kezdve (ld. pl. az Ottlik-képeskönyv, a Petőfi Irod. Múz. kiadása, előszóm) végképp a költészetnek éltem, huszonhárom évesen éjszakai portás és nappali nevelőtanár... Pilinszkyről a nyelvészeti írásbeli megúszása végett egy éjszaka írt szakdolgozatom okán a Budapest Bajnokság gombfocidöntőjéből visszalép...és még kvatromille bácsi. Csók ennek, mondom, már tizennyolc éves koromtól kezdve naponta legalább egy irodalmi, "szellemi" stb. beszélgetést folytattam. Nem is egyet. De vegyük: azóta 47 év telt el, évente van 365 nap, volt, vegyük, 350 nap, így, szellemi beszélgetésekre, szorozzuk meg, az 15 000 beszélgetést jelent, minimum, de ha naponta három illetővel, az közel 50 000 beszélgetés.
Rettenetes visszafogni magam,
a Kártyakönyvhöz egy írógépfedélnyi feljegyzésem van, szokott meglátásaimmal, itt a jelszó is: "Ne mondd mán!" - "Jó, de hányszor ne mondjam?", nem mondok hát semmit, ami eltérne a feszesebb tárgytól.
Egész egyszerűen: egy csodálatos ember nyilatkozott itt velem kapcsolatban, "e hasábokon" valahol, s elhangzottak dolgok. Angyal, nem angyal, egzésizencialista szent, ilyeneket már a kiváló B. Eszter pedzett, sőt, remek tanulmányt írt, ki is csúfoltak vele minket ott helyt, a szomszédos oldalakon. Jó. "Angyalom", ezt N. N. Á.-tól tanultam, használják aszót rosszabbak is. Közeledünk. Hogy a világ irodalmának hócipője mennyire az én vizemmel és szilíciumommal van tele, nem tudom. Verebek, tényleg átélt lóversenyek, de vak széncinegék, Szép Ernő, 36 évnyi házasság, aránylag sok munka, Főmedvémék, Kártyabajnokság, egy egész jó 2003-as év (Parzivallal, 2 Virgina Woolffal, egy kis Poe-val, Wilde-dal, Süsskind édes novellájával, pár cikkel és verssel, miegymás könyvek összerakásával) megvolt.
A 65. mező. Hatvannegyedik évem után. MINDEN A SAKK 65. MEZEJE! Mindazonáltal. Nem érzem ilyen légies kérdésnek "a vélem való érintkezés kérdését".
Ha ez a mintegy 50 000 beszélgetés, benne levelezés, miegymás, megvolt, talán nem csodálja senki, ha többet mondok, mint Fitzgerald, aki óva intett bárkit, hogy testet-lelket pusztító hóviharban hozzá forduljon éjjel háromkor, mert ő nem óhajtja fogadni az illetőt. Esdve kérem, akit illet, akiket illet, ne kényszerítsenek beszélgetések elutasítására, főleg hagyják, ha beszélgetősdit utasítok el, ne kelljen üzleti ügyeken és üzleti ügyek mellett tényleg szivélyes baráti szeretettel leveleznem, mert az 50 000 nekem ugyanúgy volt sok, mint más dologban, mit tudom én, kinek micsoda, Omar Sharifnak vagy Ben... Jack Nicholsonnak a kozák hajretyetye. Elegendő volt! Semmi angyal, semmi szilícium, és én pontosan sejtem, nekem miért nyista Németország, sejtem, miért nyista állandó kiadó, és a viccelődésről, bár igazán sokat viccelődtem, most is viccelődöm, az a véleményem, hogy miként volt egykor az, hogy ami akkora hülyeség, hogy szóban elmondani, sima víz, nem lehet, azt akkor eldalolják, na, amit nem akarnak megérteni, amit nem mernek kimondani, amit az ál-illem tiltana nyersebben, azt elviccelik, és a viccek alatt a másik felet, sima víz, utálják, kráglizzák nyakánál stb.
Nem vicceltem. Ami pedig, ha igaz, azt illeti, hogy a legtöbbet dolgozó mai magyar író vagyok, hát tekintve a honoráriumok botrányosan alacsony mivoltát, a legkizsákmányoltabb magyar író vagyok, mert a legtöbbször zsákmányolnak ki, hahaha, ez jó vicc, és igaz. És túl sok a piacokon a disznónak se jó krumpli, miközben én-nem-tudom-már-mely normák olyan jurópéennek, és az árakon ne csodálkozzunk, én már 1989-ben egyszerre voltam a Vörös Fogadó (Balzac) lakója meg a szerzetes, aki figyelmeztetné a topa népet, jaj lesz, baj lesz. Akkor én bedugtam a saját fülem is - mégis eltérek a tágytól?! -, nem akartam tudatosítani magamban, eljönnek a juropéer árak, és 80 százalékot se megy fel a honoráriumom. Ez meglett.
Erről sem a szám koptatása, sem a rólam való esetleges másajkú tájékoztatások (a világ örök!) végett nem akarok senkivel beszélgetni. Egyebekről pedig csak akkor akarok levelezni vagy beszélgetni, ha például Főmedvémék kártyabajnoki kérdéseiben 100 oldalon nem tudtam kifejezni mindent, és valakit lázasan érdekel, mire tippeltem egy hajrát, ahol Bill Bácsiék, Mézi/Ibraha, Palmer/Rémó, Aloysiusék stb. küzdöttek még szép eséllyel, hogyan élem ki titkos bukmékerhajlamaimat... de én nem lettem volna bukméker, mert ő a rend embere, s én rendpárti vagyok ugyan, de csak úgy, hogy legyen szép és tisztességes rend, én meg félrevonulva élhessek benne, de nem ez van. Hát magánemberként társalogva nem hancúrozok.
Az író ír, nem kegyeskedik. A kegyeskedés már kereskedés. Az itt idézett szép beszélgetésre, melynek túlzásait igazítgattam (Kosztolányi szabója, ki mindig újra pontos mértéket vesz), örömem kifejeztem. Hála az égnek, senki nem reagált nálam a dologra. Híveimtől ezt el is várom. Ami meg egyebeket illet...
Mindenki száraz koszton tüszszent, fújja el a vázát, mint a másik reklámban a másik Klicsko.
