Nádasdy Ádám: Modern Talking (Egy nyelvtani kacsintás)

publikálva
2000/47. (11. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A "stílus" fogalmát könnyedén használhatja az irodalmár, a publicista, a dramaturg, a politikus, de a nyelvésznek - mint tudósnak - definiálnia is kell a stílust, legalábbis ha a stílus a nyelvészet érdeklődési körébe tartozik. Nos, a stílus annyiban nyelvi tény, amennyiben a beszélőnek vagy írónak módja van választani több olyan nyelvi eszköz közül, melyek ugyanannak a dolognak a kifejezésére alkalmasak. A nyelvészet akkor beszél stílusról, ha a beszélő vagy író a nem-semlegeset választja. Ha tehát valaki az almát almának nevezi, és arra, aki csónakázik, azt mondja: csónakázik, abban nincs stílus (vagy ha tetszik, a stílus zéró fokon van jelen), hiszen ezeket másképp nem lehet mondani. De ha valaki a kutyát ebnek nevezi, és arra, aki korcsolyázik, azt mondja: korizik, akkor már választott: a lehetséges eszközök közül a nem-semlegeset használta, és így szövegének már "van stílusa". A stílus: választás. (A nyelvészt nem befolyásolja, hogy a kérdéses stílust az emberek jónak vagy rossznak tartják-e: legföljebb a semlegestől való kilengést "pozitív" vagy "negatív" előjelűnek nevezheti.)

Egy nyelvtani kacsintás

A "stílus" fogalmát könnyedén használhatja az irodalmár, a publicista, a dramaturg, a politikus, de a nyelvésznek - mint tudósnak - definiálnia is kell a stílust, legalábbis ha a stílus a nyelvészet érdeklődési körébe tartozik. Nos, a stílus annyiban nyelvi tény, amennyiben a beszélőnek vagy írónak módja van választani több olyan nyelvi eszköz közül, melyek ugyanannak a dolognak a kifejezésére alkalmasak. A nyelvészet akkor beszél stílusról, ha a beszélő vagy író a nem-semlegeset választja. Ha tehát valaki az almát almának nevezi, és arra, aki csónakázik, azt mondja: csónakázik, abban nincs stílus (vagy ha tetszik, a stílus zéró fokon van jelen), hiszen ezeket másképp nem lehet mondani. De ha valaki a kutyát ebnek nevezi, és arra, aki korcsolyázik, azt mondja: korizik, akkor már választott: a lehetséges eszközök közül a nem-semlegeset használta, és így szövegének már "van stílusa". A stílus: választás. (A nyelvészt nem befolyásolja, hogy a kérdéses stílust az emberek jónak vagy rossznak tartják-e: legföljebb a semlegestől való kilengést "pozitív" vagy "negatív" előjelűnek nevezheti.)

Az tehát nem nyelvi stílus, ha a várjobbágyot várjobbágynak, a polimerizációt polimerizációnak nevezzük, még ha e szavak szokatlan asszociációkat hordoznak is. Ha a szerző erről akart beszélni, így kellett mondania. Ha a novelláját valaki várjobbágyokkal vagy polimerizációkkal rakja tele, akkor a szöveg a mai olvasó számára sajátos irodalmi stílusú lesz. Az irodalmi stílus is választás, ám itt a választás más: a szerző nem a nyelvi eszközök között választ, hanem a kifejezendők - értsd: az üzenetek - között. A várjobbágyok és polimerek esetén a szerző szokatlan dolgokról beszél, ám ezt nyelvileg semleges eszközökkel teszi. Az "eb" és a "korizik" esetében fordított a helyzet: semleges dolgokról beszélünk nem-semleges, azaz stilárisan jelölt eszközökkel.

A nyelvi stílus egyik alesete a szleng. Sokan ezt a címkét használják minden olyan nyelvi megnyilvánulásra, mely a művelt köznyelvtől (a jól nevelt normától) "lefelé" eltér. Ez nyelvészetileg pontatlan: a suksükölés nem szleng, hanem nyelvváltozat, és nem tartoznak a szlengbe olyasmik sem, mint föl-e jöttek, ehöz képest, tuggyaja fene, előrő-hátúrú, mint ahogy mondjuk a cigányos hanghordozás vagy kiejtés sem. Aki így beszél, az nem választ, hanem a rendelkezésére álló egyetlen megoldást használja, mely az ő közösségében, az ő világában semleges. (Az megint igaz, hogy ha egy író - vagy akár egy kocsmai történetmesélő - így beszélteti szereplőjét, akkor a semleges nyelvi forma irodalmi stíluselemmé válik, hiszen az elbeszélő választ: ő éppen ezt a formát adja szereplője szájába.) Az ilyen nyelvhasználatot nevezhetjük "közönségesnek" (szubsztandard, vulgarizmus) vagy "nyelvjárásinak" (dialektalizmus): elárulhatják a beszélő műveletlenségét, társadalmi-földrajzi kötődését, de nem nevezhetjük szlengnek.

A szleng legfőbb jellemzője ugyanis az, hogy átmeneti. Efemer divatjelenség. Használatba jön, majd hamar elavul. A hajat gyerekkorom szlengje "hárénak" nevezte, a villamost "tujának". A szleng gyakran valamely réteghez kapcsolódik: diákok, fiatalok, katonák, bűnözők s más foglalkozási vagy korcsoportok használják egymás között, s a kívülállók korántsem mindig értik. Ezért nem soroljuk a szlengbe a klasszikus trágárságokat (mint a f..., a p..., a b...), mert ezeket sok száz éve használjuk, s minden beszélő ismeri őket, tisztában van jelentésükkel - más kérdés, hogy használatuk szigorúan korlátozva van (ezért nevezzük őket "tabu" szavaknak).

A szleng a nyelv legkreatívabb, legjátékosabb formája, hiszen a szleng használója mindig tudja, hogy valami helyett választja az adott szleng-kifejezést. Kikacsint a nyelvből. A szleng gyakran értelmetlen (mert más nyelvből vett vagy a felismerhetetlenségig elferdített) szavakat használ (haver, suska, gizda, ciki, para), de gyakoribb az, hogy nagyon is átlátható, kreatív metaforákat teremt: lenyúlja a pénzt, technóban nyomul, be van pörögve, kefél, rácuppan, bejön neki, se kép - se hang. Ezek semmiben sem különböznek az olyan szólásoktól, mint miben sántikál, se füle, se farka, ennek befellegzett, csak nem gyökeresedtek meg, és feltehetőleg nem is fognak, mert csak egy-egy szleng-kifejezéssel történik meg, hogy megrögzül, és köznyelvivé válik: alacsony stílusértékű (vagy trágár) közszó lesz belőle, mint a kaja, kefél, haver, lepusztult, megüti a bokáját.

A szleng döntően a szókincset érinti, a nyelvtant szinte soha. A szórendet, a ragozást mindenki a szokott módon használja akkor is, ha közben szleng-elemeket ont. Ezért nem lehet "szlengben beszélni", a szleng nem nyelvváltozat, csak szlenggel megtűzdelt beszéd létezik, hiszen a beszéd alapja a nyelvtan, melyre a szavakat úgy aggatjuk, mint faágak végére a gyümölcsöt. (Egyes szám!) Ritkán fordul elő, hogy a szleng a nyelvtant érinti: ilyen a mai diáknyelvben a névelő (a, az) elhagyása mint után: Tanulok, mint állat. Ráhajtott, mint atom. Rohangált, mint mérgezett egér. Ez a fajta szleng szokatlan, mert a névelő nem tartalmas szó, hanem nyelvtani jelenség, így elhagyásának nincs kreatív-metaforikus tartalma, nem idézhet föl semmilyen képet. A dolog talán annak köszönheti létét, hogy a mai iskolában nyaggatják a tanulókat: ne használjanak névelőt nevek előtt: Ugyanannyit tanulok, mint Béla (és ne: a Béla). Erőszakosabb vagy, mint Mátrai Zoli (és ne: a Mátrai Zoli). Ezt parodizálja az idézett szleng-jelenség: ha nektek nem kell névelő, hát tessék, tudunk mi a nélkül is beszélni. Kidobáljuk névelőt, mint gép.

publikálva
2000/47. (11. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk