Testbeszéd

Nem csak nekik fáj

A gyermeklányok rituális megcsonkítása a kulturális sokszínűség mégoly széles elismerése mellett is elfogadhatatlan. A lányok nemi szerveinek csonkolása – általában a klitorisz és néhol a nagyajkak kimetszése – ellentétes az emberi jogok szemléletével: kiskorúakon végzett beavatkozás ez, amely komoly fájdalommal, fertőzésveszéllyel jár, maradandó egészségkárosodáshoz vezet, sokszor meddőséget vagy gyötrő szülést okoz, és nem utolsósorban a nemi öröm végleges elvesztésével jár.

A fiúgyermekek rituális körülmetélése (az előbőr lemetszése) nem okoz hasonló hord­erejű veszteségeket – mégsem intézhető el kézlegyintéssel. Sok országban folyt erről komoly, s persze váltakozó kimenetű vita vallási vezetők és a vallásszabadság mellett kardoskodók, illetve a gyermekvédelem, a gyerme­kek jogainak szószólói között.

Az USA egyik nagy gyerekgyógyászati társasága, az American Academy of Pediatrics számos ajánlást adott ki a körülmetélés gyakorlatáról, s ezekből az tűnik ki, hogy a még mindig uralkodó nézet szerint a beavatkozás egészségügyi előnyei túlszárnyalják a kockázatokat. Az Egyesült Államokban a körülmetélések magas száma elsősorban orvostörténeti okokkal magyarázható. Lewis Sayre, az American Medical Association akkori alelnöke az 1870-es években egy ötéves fiú urológiai problémáinak kezelésére javasolta a körülmetélést, s a beavatkozás eredményesen megszüntette a panaszokat. Ezt követően az amerikai orvosok jelentős része kifejezetten támogatta a körülmetélés rutinszerű elvégzését. Egy másik feltevés szerint a körülmetélés a nőknél csökkenti a méhrák valószínűségét. Csakhogy az egészségügyi érvek közül több is erősen vitatott. Az idegtudományok ma már egyértelműen cáfolják azt az állítást is, hogy az újszülött legfeljebb csekély fájdalmat érez.

A higiéniai-egészségügyi érvek mellett a legfontosabb természetesen a vallási természetű. A zsidó vallás szerint a születést követő 8. napon kell elvégezni a beavatkozást. (Mózes első könyve szerint Isten Ábrahámmal kötötte meg a szövetséget, és arra kérte, hogy családja férfi tagjait metélje körül.) Az iszlám vallás nem ír elő konkrét időpontot, talán emiatt is változó a khitán gyakorlata. Sok afrikai országban az eredetileg férfi jellegűnek tekintett klitorisz és a női jellegűnek tekintett előbőr eltávolítása a kétneműséget akarta kiküszöbölni, míg másutt az éghajlattal és vízhiánnyal kapcsolatos tisztálkodási nehézségekre vezetik vissza a fiúk körülmetélését.

Abban természetesen senki semmi kivetnivalót nem találhat, ha valaki felnőttkorban akár vallási, akár egészségügyi megfontolásokból e beavatkozás mellett dönt. Az sem kifogásolható, ha a gyermeket egészségügyi okokból (például fitymaszűkület miatt), megfelelő fájdalomcsillapítás mellett metéli körül az erre jogosult és képesített személy. Ám az a gyakorlat, amikor kiskorún, fájdalomcsillapítás nélkül, nem egészségügyi okokból és nem egészségügyi beavatkozásra jogosult személy végzi a beavatkozást, egyre nehezebben egyeztethető össze a jog 21. századi szemléletével.

Az ellenérvek az újszülöttek beleegyezési képtelenségére, a terápiás cél hiányára és a fájdalomra koncentrálnak. New York államban 2012-ben körülmetélést korlátozó törvényt fogadtak el, ez a szülők előzetes tájékoztatását, majd írásbeli beleegyezését írta elő. Németországban 2012-ben egy kölni bíróság foglalkozott a körülmetéléssel. Egy négy­éves muszlim kisfiún a szülők kérésére végezték el a beavatkozást, s a műtét következtében kialakuló szövődmények miatt indult a per. A bíróság megállapította, hogy nem fogadható el a gyermek testébe való ilyen végleges beavatkozás csupán vallási okokból. A döntés felháborította mind a muszlim, mind a zsidó közösségeket – végül kompromisszumos jogszabály született, amely előírja a szülők írásbeli beleegyezését, a fájdalomcsillapítást, a képzett személyzet kötelmét, s azt, hogy pár napos újszülöttön nem szabad elvégezni a beavatkozást. Legutóbb pedig idén februárban, Izlandon tettek kísérletet az újszülötteken végzett rituális körülmetélés radikális tiltására. A törvénytervezet, amely 6 évi szabadságvesztést helyezett kilátásba annak, aki ilyet végez, máig dúló vitát robbantott ki a szigetországban. A beterjesztő, Silja Dögg Gunnarsdóttir, a Progresszív Párt képviselőnője nem konzultált az izlandi muszlim és zsidó közösségekkel, és nem is számított arra, hogy ilyen felháborodást vált ki. A közvélemény-kutatások szerint a lakosság fele támogatná a vallási okokból végzett körülmetélés tiltását, míg 37 százalék ellenzi a törvényjavaslatot.

A rituális körülmetélés melletti leggyakoribb emberi jogi érv a vallásszabadságra hivatkozik. Csakhogy a vallásszabadság elsősorban a vallásos nézet kinyilvánításának szabadságát jelenti, azaz a vallásos meggyőződés védelmét, s a szertartásokon való szabad részvételt. A vallásos meggyőződésből fakadó cselekedetek nem mindig esnek ilyen oltalom alá, különösen, ha azok mások jogait sértik; például a kiskorúak testi épségének védelméhez fűződő jogot. A vallásszabadság és az ebből fakadó rítusok megkülönböztetése az amerikai joggyakorlatban az Employment Division v. Smith esetben jelent meg, ahol a bíróság nem látta a vallásgyakorlás sérelmét akkor, amikor egy őslakos indiánt azért bocsátottak el, mert a munkahelyén rituális okokból égetett agavébort ivott. Az Európai Emberi Jogi Egyezmény is tartalmazza ezt a különbségtételt: a vallás és a vallás kifejezésre juttatásának szabadságát alá lehet vetni olyan korlátozásoknak, „amelyek egy demokratikus társadalomban a közbiztonság, a közrend, közegészség vagy az erkölcsök, illetőleg mások jogainak és szabadságainak védelme érdekében szükségesek”. Magyarországon nem sok jogi támpontot találunk a kiskorú testi épségének és szülei lelkiismereti és vallásszabadságának összeegyeztetésére; a magyar egészségügyi törvény e tekintetben meglehetősen lakonikus. Az egyik oldalon itthon is a vallásszabadság alkotmányos védelme áll, míg az egészségügyi beavatkozásokat szabályozó normák alapján egyértelmű, hogy nem lehet az újszülöttnek szükségtelen fájdalmat okozni, és a beavatkozásnak a szülők írásbeli beleegyezésén, valamint a gyermek érdekein kell alapulnia.

Az azonban tagadhatatlan, hogy változik a társadalom és a jog viszonya is a valláshoz. Míg korábban ki-ki beleszületett a felekezetébe, s a vallást olyasféle testi adottságként képzeltük el, miként a bőrünk színét vagy az arcélünket, ma már egyre inkább a vallás tudatos választása, az önkéntes vallásgyakorlás válik a jog által védendő értékké, s jogi konfliktusok éppenséggel a vallási előírások és normák kikényszerített gyakorlásából következnek. Így az is egyre kevésbé fogadható el, hogy a gyermeken „vele született” vallása miatt a testi integritását sértő beavatkozást végezzenek el; különösen, ha ezt fájdalomcsillapítás nélkül teszik. Ez már nem csak nekik fáj.