…amióta elment tőlünk, nincs csapat, nem tudjuk összeszedni magunkat.
– Na, hát csak szedjétek össze magatokat.
(Mándy Iván: Tizenegy dressz)
Más néven szövetségi képviselő, aki a blaszban (Budapesti Labdarúgó Szövetség) képviseli csapatát, csapatait (mert az igazi intézőnek több is van), tartja a kapcsolatot, az ellenfelekkel is. Nagyképűen technikai vezető, még hangzatosabban csapatmenedzser, de az alsóbb osztályokban (és az öregfiúk, old boys, veterán igazán az) mindközönségesen intéző. A csapat lelke, a csapat a szívén, a csapat a mindene.
Mert kell egy mosodás.
Az intéző nevezi be a csapatot a bajnokságba, másokkal ellentétben alig várja, hogy véget érjen a nyár, augusztus végén kezdődik a bajnokság! Most már semmi sem akadályozhat meg bennünket, hogy feljussunk az első ligába! Vagy éppen benn kell maradni a másodikban. Az intéző szedi össze a tagdíjakat, nem egyszerű feladat – vannak, akik évek óta tartoznak; az intéző szól egyszer, szól másodszor, aztán nem szól. Ő fizeti ki a bírót (játékvezetőt) – valamiért minden spori (nevezzük így) a meccs előtt kéri a pénzt, miért? Félnek, hogy nem fizet, ha kikap a csapat? Beszélget a sporikkal, ismeri mindegyiket (bár jönnek a fiatalok, az újak, nem csak a csapatba, akiket persze ő hoz oda), de nem bratyizik, tartja a távolságot, nem próbál tisztességtelen előnyhöz jutni, nincs bunda! Azt sosem! (Dehogynem, csak nem tud róla, nem merik neki megmondani, ismerik jól, sose menne bele. Megcsinálják nélküle. Látja, persze, gyanús, hogy kapusa mellényúl és a védelem sem áll a helyzet magaslatán. De nem szól, csak annyit a meccs után, jövő héten Budatétényben játszunk. De ne így. A csapat csendben öltözik és szégyelli magát.) Ő ellenőrzi, kinek járt le a sportorvosija, küldi orvoshoz, szerez, ha nincs. Sportorvost hív a klubhoz, ott helyben megvannak az engedélyek. Telefonál az ellenfélnek, ha sorozatos megbetegedés, sérülések miatt halasztani kell(ene) a meccset, ha vírus söpör végig az öltözőn (mostanában sajnos…), vagy éppen a centerhalf lakodalma van, ahova persze az egész csapat… (Erre persze nem hivatkozik, kitalál valamit, betegségek… És nem is hazudik, nagyot, a lagzi után a fél csapat nem bír lábra állni.) Avagy ő fogadja az ellenfelek telefonját, ha ők akarnak halasztani. Sportszerűen belemegy, de néha nem. Ahogy a csapat érdeke kívánja. Mert első a csapat! CSABAGYÖNGYE! Hitvallása: nálam első a futball, második a labdarúgás, harmadik a foci. Odahívja magához a svarc (feketén, más igazolásával játszó) játékost, adja oda az igazolást, tanuld meg! Név, szülhely, idő, anyád neve. Kikérdezem. – Ne anyázzon, főnök, veszi el és tanulmányozza az igazolást a humoros kedvében lévő (nem izgul, rutinos svarcoló) balszélső. Főnök, ez tizenegy évvel fiatalabb nálam! És nem is hasonlít! Az intéző megvetően (megvetést tettetve), hja, kérem, nem kellett volna megöregedni! Arról meg nem én tehetek, hogy így nézel ki, ahogy. Tanuljad. A csapat röhög, a balszélső magol.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
