Minden megoldás érdekel!
Ismeretes, sőt mi több, tudományosan bizonyított tény, hogy karácsony közeledtével szinte valamennyi ivarérett, társtalan ember elszánt kísérletet tesz násztalan nyoszolyája tartós vagy legalább néhány órányi benépesítésére. Alighanem így történt ez a mégoly közelinek érzett 2006-os esztendő utolsó heteiben is, amikor a becsajozás és -pasizás szándékával szívükben életigenlő szinglik és megkeseredésnek indult magányos farkasok fordultak tömegestül a társkeresés ellenszenvességében is népszerű fóruma, a hirdetés felé.
A műfaj több évezredes múltra tekinthet vissza, mindazonáltal az ókori kezdetek eltagadhatatlanul nélkülözik a romantikus jegyeket és a hőskorok idealizmusát, hiszen az első ismert hirdetések éppen nem holtomiglan-holtodiglan szerelmi összeszövetkezésekről meg az éterien tiszta szerelem utáni áhítozásról regéltek. Az első hirdetések bizony keresetlenül szókimondó, szabadszájú szexreklámok lehettek, olyanok, mint a dél-itáliai Pompejiben fennmaradt igencsak obszcén graffitik. Az utóbb, i. u. 79-ben a Vezúv kitörése által elpusztított városban ugyanis, ahol egyébiránt szembeötlően sok kéjtanya és bordély akadt, már rögvest a tekintélyparancsoló Basilica oldalán hevenyészett fölirat hívta fel a gyengédségre vágyakozó idegen, a településen átutazó férfiak figyelmét arra, hogy e polgáriasult tájékon roppant barátságos és szolgálatkész leányok találhatók. Személyesebb és sokkalta informatívabb hirdetések is akadtak ám Pompejiben: a minden szempontból professzionális Myrtale nevű nőszemély például az orális szex terén szerzett jártasságát emelte ki lakonikusan tömör falfirkájában. Az ugyancsak hivatásos férfiember, bizonyos Scordopordonicus pedig páratlan potenciáját és penetratív hajlandóságát adta hírül egy hasonlóan velős graffitis önreprezentációban.
Az illemtudó és minden ízében komilfó házassági hirdetés csak jóval később, a nyomtatott sajtó újkori elterjedésével párhuzamosan jelent meg a színen, ám mondhatni a kezdetektől az eltérő, nyilvánvalóan kevésbé szalonképes zsánerek kiszorítására törekedett. Az "ásó-kapa-nagyharang" hármasság jegyében megfogalmazott szövegek mindenkor összefértek a polgári társaság normáival, úgyannyira, hogy egyes illemtankönyvekben és levelezési tanácsadókban helyet is kaptak az ilyesféle ismerkedés sablonszövegei (példának okáért az annyiszor papírra vetett "Kalandorok kíméljenek!" kitétel). Ezzel szemben a titkos randevúk lebonyolítását megkönnyítő, jeligékkel és titkos jelekkel dolgozó hirdetések már jócskán a határokat feszegették, s hát még a direkt szexuális jellegű reklámhirdetések, amelyeket a viktoriánus, vagy mifelénk a francisco-jozefiánus közmorál legfeljebb a zárt borítékban postázott, illetve malom alatti árusításban hozzáférhető pornográf kiadványokban tűrt meg.
Az általános prüdériájában módfelett kispolgári proletárdiktatúra, illetve a magasabb szocialista erkölcs jó ideig kizárólag az egyértelmű házassági szándékot érdemesítette a nyilvánosságra. Hazánkban ötven évvel ezelőtt, 1957-ben például hivatalos rendelkezés sorolta fel a sajtóban közzétehető apróhirdetések lehetséges válfajait, s a társkeresés tematikájáról szólván imigyen fogalmazott a bikkfanyelvű irat: "Házassági hirdetés csak úgy vehető fel, amennyiben azok kifejezetten utalnak a házasság céljára. Nem vehetők fel olyan hirdetések, melyek ismerkedésre, szórakozópartner keresésére, találkákra stb. utalnak." (Az újságok segedelmével bonyolított házasságszerzés korabeli gyakorlatához lásd a Fapados szerelem című, 1959-es filmet, amelyben a Somogyi Erzsi által játszott gondoskodó anya hirdetési úton próbálja összeboronálni felnőtt, tanítónő lányát a Kállai Ferenc formálta Gerlőtey doktorral. Amúgy, dacára a Beethoven kamarazenei munkásságára utaló komoly-szép jeligének, teljességgel eredménytelenül.) A szigor utóbb érezhetően csökkent, olyannyira, hogy a hetvenes évek egyik sikerlapja, az Abody Béla szerkesztette Négy évszak jórészt éppenséggel társkereső hirdetéseinek köszönhette popularitását. Mi több, lassacskán megjelentek a legkülönfélébb bújtatott, akár alkalmi partnert kereső hirdetések is, melyekben a közös időtöltés, kultúrprogram, nyelvtanulás, kirándulás szelíd ígéretét egy-egy sejtelmesebb jelige tette kellőképpen kétértelművé.
Ámbár a nyomtatott sajtóban mostanság is jelen vannak a legkülönfélébb hirdetések, azért az anonim társkeresés és partnervadászat domináns terepe ma már kétségkívül az internet, illetve a hirdetés lecsontozott s egyszersmind erősen felgyorsított internetes/teletextes/mobiltelefonos verziója, a chat. S ha nem szándékozunk - vásott vitaprovokátor módjára - dühödt álfelháborodással tekinteni eme fölöttébb változatos tájékra, akkor a színlelt konsternáció helyett nyugtázhatjuk, hogy az ismerkedés gyakorlata direktségében is árnyaltnak mondható, s a szövegek és üzenetváltások sablonrendszere módfelett tanulságos. Mert nemcsak az instrumentum változott, de a szókimondás mértéke is, hiszen ma már akár komoly kapcsit keres az emberfia (-lánya), akár csak fölületesen ismizik, a meghatározó tények hamar kiderülnek. Meglehet, a kalandoroknak ma valóban szabad a pálya, ám a rejtett számmal lihegőknek nem terem babér, s a parás sms-ből előbb-utóbb úgyis minden kiderül. Könnyebb így partnert találni, vagy nehezebb? Tudj' isten!
Akárhogy is legyen, egyet okvetlenül leszögezhetünk: kamusok kocc!
