Podmaniczky Szilárd: Déli verő

publikálva
2003/1. (01. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Már a napfény is úgy jött be a függönyön, mint a folyékony üveg, kis kígyók pattogtak a faltól falig futószőnyeg alatt, a szemgolyómba is bekavartak, fölfolyt az üveg az agyamba, és ott, mintegy ostorcsapásra, megmerevedett. Bakk, gondoltam.

A széle, és a béle

Már a napfény is úgy jött be a függönyön, mint a folyékony üveg, kis kígyók pattogtak a faltól falig futószőnyeg alatt, a szemgolyómba is bekavartak, fölfolyt az üveg az agyamba, és ott, mintegy ostorcsapásra, megmerevedett. Bakk, gondoltam.

Kimentem a fürdőszobába, ténylegesen nem látszott semmi, ezt meg a múltkor hallottam egy fiatal hadvezértől, büszkén mesélte, a fogairól csak úgy pattogzott a zománc, kezét a farzsebből kéken előrántva átölelt, és azt mondta, hogy egy hét múlva a munkahelyén ténylegesítik. Na ne, ténylegesítenek, kérdeztem vissza a rúdbambuszon tartva a szemem, mire kifújt, megnyugodott, és úgy esett össze, mint a tűzre dobott üveggyapot.

Szóval, megfogtam a fejem a tükör előtt, elforgattam balra, és semmi. Fogtam egy szöget, beütöttem a homlokomon a fagyállós flakonnal. Csörgött erősen, az üveg megdermedt az agyban. Szép kilátások, tele a fejem áttetsző anyaggal. Mit fogok ezután gondolni? Mit gondoljak Amundsenről és a sarki rókákról? Érzem, meg fog változni a föld mágneses pólusa, csakhogy az üvegre semmi hatással nem lesz.

Kihúztam a fejemből a szöget, a vérzést elállítottam: kevés gyufamérget szórtam a sebre, majd belobbantottam, minden érvég alvadásig égett.

Visszamentem a szobába, gondoltam, erre alszom egyet, csakhogy addigra a zenekar már beállt, a csajszi, az énekes egy csavarhúzóval kihúzta a szemöldökét, és a lábdob kavargó gyorsulására és a függönyömbe kapaszkodva picit szipogós ajkakkal pöcögtette a mikrofonba: "Saját bőrödön tapasztald / ha gumiszobában dobálod az asztalt..."

Egy baj volt csak, nem volt jegyem a koncertre. De azt mondták, ez nem baj, elvégre én adom a helyet. Apám! Micsoda helyet! Egy rövid időre beletemettem az arcom a párnába. Csend lett. A virágok úgy mozogtak, mintha most változtak volna vissza zenekarból virággá. Megnyugodtam, a levegő lassan melegedett, a fülemen megindult kifelé az üveg. Jürgen jutott eszembe, bár már nem emlékszem pontosan, mi is volt, kazánkovács, kovácsoltvas vagy vasakaratú karbantartó? Ekkora szivarokat szívott, ni, ekkorákat, mint egy pulykanyak. Akkor mesélte, hogy volt neki egy csaja, egy telefonos kisasszony. Nagyon szerette, elhalmozta mindennel, vett neki jurtát, adatkábelt, és még egy homokfúvott szemüveget is. Csakhogy valahogy organikusan nem tudtak összemelegedni, mert amikor lekapcsolták a villanyt, és nekiláttak, hogy az elképzeléseiknek megfelelően találkoztassák testfelületüket, folyton ugyanaz játszódott le. A telefonos kisasszony felületi kezelésének egy bizonyos felfokozott szakaszában olyan ingerek születtek, amelyeken nem tudott uralkodni, csakhogy ezek beszédre ingerelték, méghozzá olybá, hogy az életében legtöbbször elhangzott mondatot kellett azonnal kinyögnie. Ez pedig az volt, hogy A partner bontotta a vonalat, majd jószerével kicsusszant Jürgen markából. Azzal még megpróbálkoztak, hogy szabad hétvégeken a kisasszony a Szeretlek, szeretlek, te repedtre fagyott lávatömeg! mondatot ismételgette, de nem bírta átvenni a vezetést a szakmai mondat előtt. Jürgen ekkor sót nyalt, és nagyon berúgott, és már ő is ezt hallotta mindenütt, s mit volt mit tenni, egyvonalban bontotta a parnert. De Jürgent se kell félteni, jó humorú srác volt, amikor nehezen ébredtem, mindig azzal hülyéskedett, hogy "He, minek örülnél jobban, he, egy Nobel-díjnak vagy egy dupla Rolling Stones-albumnak?" Menj a francba, Jürgen, mondtam mindig, és kihúztam a kést a vajból.

De régen volt, azóta talán már nem is él Jürgen, és ezek a pompás reggelek itt, mikor folyik a fülemből az üveg, sokszor eszembe juttatják, ősz szakállamba túrok, és látom, megindul a városon át, hatalmas léptekkel, a kabátjával veri az asztalról a porcelán hamutartót, és bedobja az újabb hülyéjét, a porcelán és Paul Celan között, rossz kiejtéssel fogant rímet. Megy a városon át, ugratja az utcai szerelőket, a karácsonyi díszégősor puk-pukolva rohan végig sötéten a falon, és Jürgen, ez a kazánkovács vagy mi, odamegy az apró rendőrpárhoz, könnyűszerrel, hisz a pisztolyt féltik, elkapja a mogyorójukat, s úgy csókolja arcon egyszerre a kettőt, hogy a partnernek már nincs ideje bontani a vonalat.

De hát mi másért is lenne ez a nap, most már kijövök valahogy az ágyból, minthogy felkavarjam a kávém, belecsússzak a bundazokniba, és jó pofát vágjak a rénszarvasoknak, mer´ aztán ha a hegy megy Mohamedhez, abból könnyen lesz vallásháború, nem is beszélve arról a sok jó mókáról, amit elmulaszt Mohamed útban a hegy lábához.

Odakünn hó szitál, mégis süt a nap, valami nem bukott el, akkor meg minek beszéljek. Írom ezt hajnalban, már nyolc is elmúlt, és még nem jött föl a nap. Lehet, hogy már nyugaton vagyok?

publikálva
2003/1. (01. 09.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk