Rév István: Retrospektív

publikálva
1997/14. (04. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

A kommunizmus, szemben a Donnál szétvert magyar hadsereggel, lehetőségeihez képest igyekezett rendezetten visszavonulni. Mintha nem a történelem, csak a történelem iránti hűség késztette volna hadállásai föladására. Mintha csak arról lett volna szó - amiképpen a népfelkelés kirobbanása körüli időkben Grósz Károly (egykori MSZMP-főtitkár) igyekezett menteni legalább a Pártot, ha már az ellenforradalom odaveszett: "Ha csak nem újabban feltalált dokumentumok árnyalják a múltat..." A Magyar Ifjúság című, egyre népszerűtlenebb folyóirat 1988. évi 51. számában fejtegette Balogh Sándor - akkor az MSZMP Párttörténeti Intézetének igazgatója -, hogy a legújabb történelmi kutatások fényében "(k)ét dolgot tudunk biztosan, az egyik, hogy nem Battonya volt az első felszabadult falu, s hogy nem április 4-e a teljes felszabadulás napja... Április 4-e igazában április 13-a."

A kommunizmus, szemben a Donnál szétvert magyar hadsereggel, lehetőségeihez képest igyekezett rendezetten visszavonulni. Mintha nem a történelem, csak a történelem iránti hűség késztette volna hadállásai föladására. Mintha csak arról lett volna szó - amiképpen a népfelkelés kirobbanása körüli időkben Grósz Károly (egykori MSZMP-főtitkár) igyekezett menteni legalább a Pártot, ha már az ellenforradalom odaveszett: "Ha csak nem újabban feltalált dokumentumok árnyalják a múltat..." A Magyar Ifjúság című, egyre népszerűtlenebb folyóirat 1988. évi 51. számában fejtegette Balogh Sándor - akkor az MSZMP Párttörténeti Intézetének igazgatója -, hogy a legújabb történelmi kutatások fényében "(k)ét dolgot tudunk biztosan, az egyik, hogy nem Battonya volt az első felszabadult falu, s hogy nem április 4-e a teljes felszabadulás napja... Április 4-e igazában április 13-a."

Ekkor ugyanis már éles elme nélkül is sejthető volt, hogy március 15-ből, október 23-ból április 4-vel nem lehet újabb Forradalmi Ifjúsági Napokat (FIN) szervezni. A történelmi dátumok önmagukban állva értelmezhetetlenek; egy dátum csak dátumok osztályában válik értelmessé vagy jelentés nélkülivé. Amiképpen március 21-e (a magyar Tanácsköztársaság hatalomra kerülésének napja) sem állítható párba október 23-val, azonképpen április 4. mint "a magyar nép soha el nem múló hálájának, forró szeretetének, a baráti és szövetségi hűségének ünnepe, felszabadítója, példaképe, függetlenségének oltalmazója, a béke legfőbb őre és legerősebb támasza a Szovjetunió, a dicsőséges szovjet hadsereg, népünk és a haladó emberiség tanítója s igaz barátja, a nagy Sztálin iránt" (1950. évi 10. számú törvényerejű rendelet 1. paragrafusa) is furcsán venné ki magát június 16. és október 23. között. De hogy ne azért kelljen a piros betűs ünnepet feketére pingálni, mert a kommunizmusnak bealkonyult, az ijedtségtől nekibátorodott párttörténészek előjöttek a levéltárakból kiásott farbával: sem április 4., sem meg Battonya nem állja ki a pozitivista történetírás próbáját, ez lenne végtére is csupán a baj velük.

A retirálásnak már voltak bizonyos, akár filológiainak is nevezhető előzményei. A historiográfiában méltán feledett Tudományos Szocializmus füzetek 1982/67. számában látott napvilágot Korom Mihály nagydoktor és Zielbauer kandidátus munkája Magyarország felszabadulásának megindulása címen. Ebben a nagyobb ívű munkában a revizionista állításokat alátámasztó források pontos megjelölésével fejtik ki szerzők, hogy 1944. szeptember 25-én állítólag egy magyar ezred állomásozott még Battonyán, így a később hírnevet szerzett község (majd persze város) nem lehetett az először felszabadult magyar település. Szerzők még Battonya egykor nagy befolyású, pártmunkásból külügyminiszterré avanzsált országgyűlési képviselőjének egy 1964-ből származó visszaemlékezésébe belecsúszott elszólást is perdöntő bizonyítékként használnak fel. Pedig a jobb sorsra érdemes S.O.S. gyermekfalu is azért került a kies Battonyára, mert az fényes betűkkel írta be állítólag nevét a véráztatta kis ország annaleseibe. És itt, épp itt van a párttörténészek újabb dilemmája: mekkora ez az ország végtére is?

Ölvedi Ignác - akkoron a Zrínyi Miklós Katonai Akadémia Múzeumának igazgatója - 1989. április 1-jén a Magyar Hírlapban nyíltan megmondja (akkor már ezt is nyíltan lehetett mondani), hogy "hadd mondjam meg, hogy az első felszabadult magyar falu Észak-Erdélyben, az Uzd völgyében volt. Magyarország határa akkor a Kárpátokban húzódott - miért akarjuk ezt letagadni? Én innen számítom az első felszabadult magyar falvakat." Persze számíthatta volna Nápolytól vagy akár Fiumétól is, de ilyen messzire 1989-ben még nem lett volna ildomos menni. "Ha a trianoni határokat veszem - hogy precíz legyek", folytatta a hadtörténész, akkor mondjuk Csanádpalota, Királyhegy vagy talán Elek lenne az első törzsökös magyar falu. Igaz, a Békés Megyei Népújság már 1966-ban kénytelen volt helyet adni egy írásnak, amely felvetette annak lehetőségét, hogy minden ellenkező híresztelés ellenére lehetséges, hogy Eleket illeti az elsőbbség. De felelős körök sajnos akkor még elvágták a vita lehetőségét.

A helyzet - sajnálatos módon - a nyugati végeken sem alakult sokkal megnyugtatóbban. A levéltárak homályából előkerülő dokumentumok sötét árnyékot vetettek Nemesmedves jól hangzó nevére, mivel a Pinkamindszent, Nemesmedves, Rábafüzes vonalból állítólag csak április 11-én sikerült kilendíteni a németeket. Egy Pinkamindszent nevű községet meg mégsem lehetett volna a katonai díszszemléken gond nélkül felemlegetni. Zielbauer György a Reform 1989. március 10-i számában azonban arra voksol, hogy nem április 11-ét, sokkal inkább április 13-át tekintsük végső állomásnak, hiszen április 4-e és 13-a között a harcoknak még mindig 31 polgári áldozata volt, s ezt nem csupán hadtörténeti források, de még a községi plébániák anyakönyvei is megerősíteni látszanak.

Tehát sem Battonya, sem Nemesmedves, nem április 4-e, de az sem biztos, hogy 11-e, lehet, hogy csak 13-a; így sikerült destabilizálni április 4-ét meg mindent, ami körülötte létezett. Nem a politikai rendszer változása, hanem a gondos, felelősségteljes történészi búvárkodás ítéli a legnagyobb nemzeti ünnepet feledésre. A párttörténész menti a menthetőt vagy legalább annak látszatát. Itt azonban még nem lehet megállni: minden dátumnak meg annak hiányának is van következménye.

Ha nem április 4-én, akkor mire, mikor és mi célból is kellene emlékezni? Urbán Károly, a Párttörténeti Intézet tudományos osztályvezetője pontosan tapintott rá a dolgok hátulütőjére. 1989. április 1-jén akképpen vélekedett, hogy amennyiben "az ünnepet néhány nappal későbbre tolnánk, azzal csak erősítenénk az `utolsó csatlós` differenciálatlan tételét". És ki akar április 4. után még néhány napig utolsó csatlós maradni? De mi lenne, ha nem a végén, hanem az elején kezdenénk a számítást? Vagy legalább majdnem a közepén, mondjuk úgy december 21-e tájékán? Akkor hadat üzentünk a németeknek - vagyis nem vagyunk annyira utolsók a csatlósok között -, két hadosztállyal elvonultunk a 3. ukrán front kötelékében, felszabadítottuk Ausztriát, sőt, ha április 4-e előtt kezdünk számolni, akkor még a március 15-i földosztást is beemeljük a földosztó kommunista miniszterrel, Nagy Imrével együtt a kommunista rendszer hiteles előtörténetébe. 1989 áprilisában, nem sokkal az újratemetés előtt mi többet kívánhatna az MSZMP történésze? December 21-e majdnem ideális alternatíva. Azazhogy mégsem egészen az. Az Ideiglenes Nemzetgyűlés megnyitása ugyanis elővigyázatlan módon egybeesett Sztálin generalisszimusz születésnapjával. És akarhatja-e az MSZMP 1989-ben Sztálin születésnapját nemzeti ünneppé emelni?

Bizonyos Lesták József, az Ifjú Gárda (a KISZ paramilitarista rendezőgárdája) országos parancsnoka 1989. március 31-én azonban megtalálta a megoldást: legyen április 4-e május 9-én, a győzelem napján. Így megkímélhetjük magunkat attól a kínos egybeeséstől, hogy április 4-e a vereség dátuma. Sajnos Lesták elkésett ezzel a javaslattal. Ha a kommunisták még egy ideig kitartanak, akkor ennek a naptári manővernek segítségével talán még győztesen kerülhettünk volna ki végül a II. világháborúból. Ezt azonban már nem győztük kivárni.

publikálva
1997/14. (04. 03.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

Akadozik a szemétszállítás
Káosz és kosz
Radnóti András írása
Ukrajna és a magyar külpolitika
Interjúk
Gőz László, Simon Márton, Zurbó Dorottya
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kis-magyarország

még több Kis-Magyarország...

Politika

még több Politika...

Narancs

Blog

még több cikk