Sajó László: Öt és feles

Nemzeti szalontüdő

Egotrip

Olvassa K. Dezső, Nemzeti Szalon kiállítás nyílik a Műcsarnokban.

És eszébe jut, milyen régen evett szalon­tüdőt. Összefut a szájában – egyik kedvence, szereti a belsőségeket, a vesevelőt, a májat (ó, resztelt máj!), de a pacalt nem, pedig az ám az igazán magyar, nemzeti eledel!

Akkor ma szalontüdőt fogok enni. Tudja is hol, megnézte a neten [helyesen: (világ)hálón]. De előtte jegyet kell venni a hétvégi meccsre.

MTKKecskemét, szombat, kérek egy nyugdíjast. A hölgy nézi a képernyőt, ilyen meccs nincs. K. Dezső készült, nézze meg jobban, a hölgy sorolja a meccseket, Paks, Felcsút, Megyeri út, K. Dezső először lesz ideges e szép, tavaszi, de nyári napon, Bozsik Stadion, ott lesz, a hölgy folytatja, Rohonci út, K. Dezső nagy levegőt vesz (benntartja! kifújja!), az Szombathelyen van, köszönöm, micsoda disznóság, erre az egy meccsre nem árulnak, nincs benne a rendszerben, ó, hölgyem, de bizony hogy benne vagyunk, nyakig! Hol bajnokság van, ott bajnokság van, Nemzeti Bajnokság van! Elköszön, dúl és fúl, meleg van, jönnek szembe levetkőzött nők, tovább vetkőzteti őket (Budapestre beszökött a Nyár, az Andrássy úton suhan meztelen), fordul utánuk, mit akar a bácsi.

OTP, sürgős csekkbefizetés, itt éri a következő kudarc, javítják az automatát. Ez egy ilyen nap, már nem is dühöng. Inkább csodálkozik, hogy OTP és nem NTP, Nemzeti Takarék Pénztár. Mi adjuk a hitelt, mi mondjuk meg, mit kérünk, ha cipőfűzőt kérünk, azt hozza be! A kioktatott ügyfél (ember, állampolgár, magyar) megszeppenve, megalázva hallgat, K. Dezső nézi az ügyintéző hölgyet, csinos; zöld (nyak)kendőjéhez kifestett, gyönyörű, két zöld szem a láncban.

A zebra messzire van, az autók meg-megállnak, átvág köztük; nem, nem koldulok, csak engedjetek át, köszi. Gozsdu-udvar, a Krusovicés (van rendes neve is, így hívja) ajtaján felirat: hétfőn, kedden nosztalgiaár: unicum 380. Hétfő van, a legjobbkor a legjobb helyen, és ma még egy kortyot se (a házi a hétvégén elfogyott). És jön a harmadik kudarc, frusztráció, de ez már bízvást nevezhető traumának – az ajtón még egy felirat: ZÁRVA. Megy, nem lát, nem hall, csak az árakat nézi, most már azért is! És egy táblán, nem lehet tévedés: unicum 350. De, tévedés – szilvás. Még nincs dél, és csupa rossz tapasztalat, kivéve, persze, a nőket. Hétfők városa, örökhétfő; ilyen egy nap, ami pálinkás jó reggel nélkül kezdődik el.

Lead egy kéziratot a kiadóban (nem ő írta, tehát biztos jó), vissza az Andrássy úton. Egy vak, fiatal, magas fiú az Opera előtt – K. Dezső, az úttörő ahol tud, segít, de amilyen napja van, ez is balul sülne el, inkább megelőzi; rosszul teszi (ma mindent), a fiú kitéved az autók közé, többen utána futnak, visszahozzák. A Nagymezőn két rendőr kíséri át, bevárja. Jó napot kívánok, merre megy? A fiú megáll, mi közöd van hozzá, bazdmeg? Oké, hülye köszönés volt és hülye kérdés, keresi a szavakat. Gondoltam, segítek. A fiú elindul, botjával majdnem eléri K. Dezsőt, az nem derült ki. És nem teszi hozzá, bazdmeg, hálás is K. Dezső. Eloldalog, szó szerint, ő is, mint a fiú, házak mentén, kapualjak hideg leheletét érzi. Nem, ma semmi sem sikerül, hazamegy, lefekszik. De, legyen mitől, bemegy kedves könyvesboltjába pálinkáért.

Cimborája meglátja, a fejéhez kap. K. Dezső azt hiszi, viccel, de nem, tényleg otthon felejtette a flakont. K. Dezső már csak mosolyog, és vigaszul elviszi Gazdag Jóska Egy futballfüggő naplójából című könyvét. Lógok a játékszeren.

A Gieróban, már nem is kell mondani, nincs a szokásos, viszkit tudok adni, mondja Imi, és nem érti, K. Dezső miért csapkodja az asztalt, úgy röhög. Jön Gyula, megebédel – négy zsemle, húsz deka párizsi. Ma szalon­tüdőt fogok enni! Elegem van a kiflikből! Pizzákból! Gyrosokból! Magyar embernek magyar étel! Úgy is mint pájsli! Imre mondja, hogy az Akácfa utcában is lehet kapni. Útközben bemegy a postára (Magyar Posta, naná, milyen legyen, Nemzeti?). Egy postánk van, és egy ablak, nyitva, hosszú sor. Hosszú ez az ebédszünet!, unja meg a várakozást, mikor jönnek vissza a kollégák? A sor hallgat, lassan halad, a csendet ötpercenként töri meg egy hang a főpénztárból, ide is lehet jönni, csekkel!, jut eszébe a – befizetetlen – csekk, kezében levél, elsőbbségivel, anyák napjára odaérjen, anyámnak arannyal, arany-imát írnék az én anyámnak.

Akácfa utca, kedves utcája (ó, mennyit járt a BKV-irodába!), egyik végén a Kis Csülök, másik (majdnem) végén a Kispipa, Vajon ará­nyos-e hozzám most minden, ami van? Megtalálja, Akácfa étkezde, félve kérdezi, hiszen tudja a választ, nincs, mondja a pultos fiú, nem is csinálunk, teszi hozzá kedvesen.

Még mindig nem látja be, hogy nem és nem, szájában szalontüdő íze, trolira száll.

És milyen jól teszi! Az örökhétfő sivatagában oázis csillan, vörös haj, fehér, kerekded mellek; leszállást imitálva az ajtóba áll, így jobb belátással van; ki szépen áll fölébe, annak nem térkép, hegyek-völgyek között, megáll a troli, a nő leszáll.

Régen járt erre, túlmegy a piacon, nem is­meri meg a bejáratot, eltűnt a (nem csak kilóra) súlyos függöny, fotocella! Fönt fehér felirat: Belvárosi Piac (Hold utca). Hétfő van, lehúzott redőnyök mindenhol, de a sarokban a Büfé, hova oly sokat járt, nyitva, és, végre, unicumot iszik (500). A lángosos, hol ebédelni szokott, zárva; 290-től (sima) 590-ig (vevők kedvence göngyölt). És papírpohárban unicummal a kezében átballag a Semiramis Babkávézóba, a hölgy megismeri, azt hittem, meghalt. És elmondja, hogy a lángosos végleg bezárt, a kolbászos is, a vecsési káposztás néni jól van. Az élet fent van, mondja, ez jó, ezt megjegyzi; én is oda jöttem, szalontüdőt enni. A hölgy jó étvágyat kíván, K. Dezső jó egészséget, és hogy vigyázzon a kerékpárral, Angyalföldről jár be, mindennap (vasárnap zárva). Fölmegy a lépcsőn, szíve a torkában, szalontüdő már-már a gyomrában. Két hét múlva lesz, mi mást várt, itt legalább biztatják, lesz, lesz, ami lesz, addig megy, míg.

Újra a trolin, ez egy trolis nap, egy elbuszott nap. Jön egy másik troli, átszáll, futva éri el. Ül, végiglihegi az utat, eszébe jut, vásárolni kell. Teszkó, biztonsági őr néz rá, mit nézel, én köszönjek? Köszön, az őr nem, viszont követi. K. Dezső megfordul a polcnál, bézbólos fejével biccent, remélte, hogy őrizetet kap. Kiválasztja a kétdekást (Royal vodka, nem szereti a vodkát, de ez a legolcsóbb), elindul, az őrt hívja, mutatóujjával, mint Maradona Sallait, mielőtt kicselezte: gyere, kicsi. A pénztárnál még egy kisgömböc (elég lesz, rövid az út hazáig), integet a biztonsági őrnek, aztán itt legyél, nehogy elcsatangolj, amikor legközelebb jövök.

Ebéd melegszendvics (diákcsemege, sajt), a mikróból. Előtte vodka, utána is, közben Argus sör.

Lefekszik, míg elalszik, egy dalt dúdol magában, ne búsulj, lesz még házi, lesz szalontüdő. Ezzel álmodik, torkában zsemlegombóc, savanyú nyál csordul ki K. Dezső szája végén.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény: így konzerválja a romák kirekesztését a jogrend

A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el. Ezek a rendelkezések nem a szó klasszikus értelmében „cigánytörvények”, hatásukban, működésükben, következményeikben mégis azok – írja Horváth Aladár.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.