Sándor Judit: Testbeszéd

Jövőgép

  • Sándor Judit
  • 2017.06.04 14:05

Egotrip

A robot szót Karel Čapek, a zseniális cseh író alkotta meg s használta először R.U.R. című, 1921-ben bemutatott drámájában.

Igaz, a Čapek-féle, fizikai munkára specializálódott teremtmények nem is igazi robotok, hanem inkább mesterséges emberek voltak, s nem sok közük volt a mai intelligens és autonóm robotokhoz. (A szláv nyelvekben a robot szó amúgy a kényszermunkára utal.) Isaac Asimov 1950-ben publikálta az Én, a Robot című esszégyűjteményét, benne a robotok törvényét, amely komoly hatást gyakorolt arra, ahogy a robotokról gondolkodunk. Spielberg remek filmjében a gyerekrobot képes a szeretetre is, még ha ezt nem is viszonozzák a szülei, a 2015-ös Alex Garland-moziban, az Ex machinában pedig egy vonzó robotnő már az érzelmek szándékos, az embert megtévesztő színlelésére is képes. Ám manapság már nem az ember és robot közötti érzelmek romantikája köti le a felelős döntéshozókat: sokkal inkább a munkaerőpiac átalakulása miatti aggodalom.

Az elmúlt hónapokban számos, a tárgyba vágó, fontos jogi elemzés látott napvilágot az Európai Unió és más testületek megbízásából. Nathalie Nevejans, az Európai Bizottság munkacsoportjának vezetője terjedelmes jelentésben fektette le a legfőbb robotetikai alapelveket, s részletesen foglalkozott a robot károkozásával s a felelősség kérdéseivel, úgy a robot tulajdonosa, mint működtetője és programozója szempontjából. Bár ő elvetette, hogy speciális, a személyekével rokon státuszt biztosítsanak az intelligens és autonóm robotoknak, néhány héttel később, az idei év elején Mady Delvaux, az Európai Parlament jelentéstevője már speciális elektronikus jogi személyiségi státuszt javasolt az intelligens robotoknak.

A robotok használatakor valójában nem a robotok, sokkal inkább a felhasználók jogait és kötelességeit kell szabályozni. (Lehetőleg a technika iránti elfogultság nélkül – hisz mindig lesznek megszállottai a technikának és idegenkedők is.) Mérlegelnünk kell például a robottal folytatott kezelés visszautasításának jogát. Az időseknek, betegeknek komoly segítség lehet a robotok támogatása. Persze, a robot sosem helyettesítheti az emberi törődést, és biztosan nem menti fel a hozzátartozókat az idős rokon lelki gondozása alól – de számos fizikai műveletet meg tud könnyíteni, például a magatehetetlen test mozgatását vagy épp a bevásárlást. Akadnak viszont, akik nem fogadnák el, ha robotokra bíznák a gondoskodást róluk, ha a kórházban vagy az idősek otthonában robottól kellene elfogadniuk a táplálékot. Ezt a jogot is méltányolni kell. De a robot, ha biztonsági vagy felügyeleti célokra használják, akadályozhatja az ember mozgásszabadságát: szabadságjogokat is sérthet. És magánéleti jogokat is: felvételt készíthet, adatokat gyűjthet, tölthet fel és oszthat meg. A manipuláció vagy az érzelmek szimulálása is okozhat sérelmet, hisz a robotot meg is lehet szeretni – a gyermeknevelés, oktatás területén alkalmazott robotok keveredhetnek ilyen konfliktusokba.

Talán észre se vesszük, de egyre több és több robot vesz körül bennünket, s maholnap már talán a sebészt, a tanárt, az ügyintézőt is tudjuk így pótolni. Sokan egyenesen a negyedik ipari forradalomról beszélnek. Szó se róla, ez a perspektíva egy kicsit ijesztő is, de a közkeletű félelmeket a nyugati kulturális előzmények is táplálják. Képzeletünkben hamar megjelenik a Gólem, a fantasztikus filmek gonosz robotja, az emberi kontroll alól kicsúszó, önállósodó, megvaduló lény. (Ahol e hagyományok kevéssé voltak jelen, teljesen más robotkép alakult ki. Japánban például korán felismerték, hogy a robot segítőtárs is lehet. A fukusimai katasztrófa magányos, idős túlélőinek puha, mosolygós robotfókákat osztogattak, amelyek képesek voltak a kitelepített, társtalanná vált embernek biztonságérzetet adni. Az sem ritka, ha magányos embernek robot a háztartási kisegítője. A robot anyakönyvvezető előtt kötött házasságot pedig inkább csak játékosságból választja néhány japán pár.) De a félelmeink nem csak kulturális megalapozottságúak. Sokan a munkahelyeket féltik a robotoktól, és jó okkal: egyes becslések szerint több millió európai munkáját érintheti a robotika elterjedése. A fő kérdés az, hogyan lehet erre felkészülni – hisz a munka világában a robotok számos kedvező lehetőséggel kecsegtetnek.

A robotnak nincs szüksége annyi pihenőidőre, mint a hús-vér munkavállalónak, és az ideje is jóval könnyebben kontrollálható. Nem megy le cigizni az udvarra, nem fészbukozik munkaidőben, és nem űz online szerencsejátékot sem. Éjjel is dolgozhat, és fizetett szabadságot sem vesz igénybe. A sérülése kisebb felelősséggel jár. Könnyebben átképezhető, elég csak új programot táplálni belé. Egyenletes teljesítményt nyújt, figyelme nem lankad. Dolgozhat veszélyes, emberi egészségre ártalmas munkahelyen; nukleáris katasztrófa után vagy a világ­űr felderítése során is pótolhatja az embert. Az intelligens és autonóm robotok alkalmazkodnak a környezetükhöz, érzékelőik segítségével adatokat vesznek fel és cserélnek, még önképzésre is képesek. Mindezen képességek összessége az előre beprogramozott adatokon messze túlmutató alkalmazkodásukat teszi lehetővé. S ami talán a legfontosabb: a robot a bérharcban is verhetetlen. Vagy az lesz. Míg egy német autószerelő órabére ma több mint 40 euró, a robot mindössze öt euróba kerül óránként.

De hogyan lehet felkészülni erre a forradalomra és a vele járó munkaerőpiaci átrendeződésre? Születtek már érdekes javaslatok a gazdasági nyomás tompítására: ilyen a munka­adókra kiszabott élőmunkakvóta vagy a robotok utáni társadalombiztosítási járulék. De a robotok megjelenése elsődlegesen az oktatás erősítését, a továbbképzést, az élethosszi tanulás igényét követeli ki. A Nemzetközi Ügyvédi Kamarai Egyesületen belül működő Globális Foglalkoztatási Intézet idén áprilisban alapos felmérést készített a robotika munkaerőpiacra gyakorolt hatásairól – a nehéz fizikai munkától a gyógyításig, a vezető nélküli járművektől a fogyatékos- és idősellátásig. A jelentés egyértelmű végkövetkeztetésre jut: a változásokra elsősorban az oktatásnak kell felkészülnie. Az, hogy az új világban magas szintű informatikai, programozói, technikai ismeretek kellenek majd, magától értetődik, elvégre a robotot kezelő, javító, a programot változtató embernek nagyobb tudással kell rendelkeznie a robotjánál. De mivel az alaptudás könnyen helyettesíthető lesz robotokkal, s az ember mentesül a nehéz fizikai feladatok vagy a mechanikusan ismétlődő munkák alól, az oktatás és a képzés minden területen még fontosabbá válik. Robotokkal az egyszerű, kétkezi munkát a legkönnyebb és gazdaságosabb helyettesíteni, s emiatt azok az országok, amelyek az olcsó fizikai munkaerőt biztosították, s összeszerelő műhelyként találták meg a helyüket a világgazdaságban, még inkább lemaradhatnak. A kreativitásra, a magas szintű tudásra azonban a robotvilágban is szükség lesz. S a másik fontos tanulság az, hogy semmi értelme az emberi „robotképzésnek”, azaz a tudásanyag mechanikus beemeltetésének, a gondolkodás, szempontváltás képességének kialakítása helyett – hiszen azok maradhatnak talpon, akik kreativitásukkal egyéni színt tudnak belevinni a szokványos és robottal is végezhető feladatok teljesítésébe.

Neked ajánljuk