Seres László: Dekóder

  • 1997. szeptember 25.

Egotrip

Egyáltalán nincs igazuk azoknak, akik szerint nincs nemzetközibb dolog a nemzeti hevületnél, meg hogy valahol ez a sok jobbszél mind jól megvan egymással. Jó, én is leírtam ilyet, de ez baromság. Egyrészt pár éve német skinheadek jól megvertek magyar skineket azzal, hogy hülye magyarok, másrészt ugye a különböző népnemzetiek még saját népnemzetükön belül sem bírják egymás fiziognómiáját, végül gondoljunk csak bele, mennyi fejfájása lehet egy olyan derék, sokat látott öreg rasszistának, mint Jean-Marie Le Pen, ha egyszer ellátogat a lelkes, de borzalmas Ká-Európába, ahol mindenki, akivel kezet ráz, népnemzeti, tehát egyetért vele, tehát utálja az előző kézfogó népnemzetit. Nacionalista internacionálét szeretne Jean-Marie, ha jól emlékszem, még az "európai" jelző is felbukkan a szervezet nevében, talán épp egy kék színű eurozászló alatt konferenciázik majd a sok feszültségforrás; gondolom, a konferencia pogromszerű végkimenetelét csak a diplomatikus szikrontolmácsolás akadályozhatja meg.

Egyáltalán nincs igazuk azoknak, akik szerint nincs nemzetközibb dolog a nemzeti hevületnél, meg hogy valahol ez a sok jobbszél mind jól megvan egymással. Jó, én is leírtam ilyet, de ez baromság. Egyrészt pár éve német skinheadek jól megvertek magyar skineket azzal, hogy hülye magyarok, másrészt ugye a különböző népnemzetiek még saját népnemzetükön belül sem bírják egymás fiziognómiáját, végül gondoljunk csak bele, mennyi fejfájása lehet egy olyan derék, sokat látott öreg rasszistának, mint Jean-Marie Le Pen, ha egyszer ellátogat a lelkes, de borzalmas Ká-Európába, ahol mindenki, akivel kezet ráz, népnemzeti, tehát egyetért vele, tehát utálja az előző kézfogó népnemzetit. Nacionalista internacionálét szeretne Jean-Marie, ha jól emlékszem, még az "európai" jelző is felbukkan a szervezet nevében, talán épp egy kék színű eurozászló alatt konferenciázik majd a sok feszültségforrás; gondolom, a konferencia pogromszerű végkimenetelét csak a diplomatikus szikrontolmácsolás akadályozhatja meg.

Miután tavaly október 23-a előtt Budapesten járt, hogy a nagymagyar igazság és élet méltó módon vele ünnepelje azt, amit 1956 alatt ért, Jean-Marie most a szomszédos Pozsonyba látogatott, hogy négy napig ott shoppingoljon a nagyszlovák nemzetiekkel, amely polit-túra során nyilvánvalóan minimum egyszer elhangzott vendéglátói részről, ki is a fő ellenségkép: "a magyarok" mint olyanok, és ezeken belül is leginkább a nagymagyarok, akik Trianon előtti határokban gondolkodnak (ha ezzel az agyi folyamattal egyáltalán leírható az, ami a fejükben időnként történik). Nem irigylem Jean-Marie-t. Először is: mit mondhat az ember ilyen helyzetben? "Ugyan, gyerekek, hát azok a barátaink!... Ööö... Upsz." Nem, ez valószínűtlen. "Úgy van, le a fasz magyar köcsögökkel, hülye szlovákzabáló fasiszta mind." Nem, akkor oda az élő és virágzó kapcsolat Raszputyin drámaíróval. "Hm... Mit adnak este a tévében?" Maximum ez. Aztán meg főleg elvi gondban lehetett, hiszen rá kellett jönnie, hogy nagyon magyar és nagyon szlovák között épp csak ideig-óráig jelent szoros szálat az idegenszerű zsidó-cigány-amerikai-nigger-NATO-Soros-Világbank-Baló-tengely elleni harc, ellenben már az első kis konfliktusnál kiderül, hogy összekötő szálnak kicsit kevés az, hogy mindkettő nagyon az, ami, bármi is legyen az. És akkor persze röhöghetnek a markukba az exhibi-, antiprohibi- és egyéb cionisták.

Aztán ugye itt vannak a váratlanul felbukkanó történelmi verbalizmusok, mint legutóbb például Vlado magyar-szlovák lakosságcseréje, szigorúan önkéntes alapon persze. Mit mond ilyenkor egy magára valamit is adó Jean-Marie? Ráharap, mint Kávássy kisgazda, hogy végképp belegabalyodjon az etnikai barter gondolati fonalába, hogy aztán a saját pártvezére legyen kénytelen morózusan elhatárolódni tőle? Odahaza Jean-Marie a pártvezér, ő határolódhat el, ha van mitől, de általában nincs. Vagy élesen elítéli a morbid vladoizmust, de akkor hogyan ápolja az elvtársi szálakat a nagyromán Tudorhoz meg Funarhoz? Kétségbeejtő.

A helyzetet súlyosbítja, ha az embernek olyan IQ-szintű magyar barátai vannak, mint a nagymagyar igazság és életesek, akik jól el akarják ítélni a külföldiek földvásárlását, ezért három nem-es népszavazást hirdetnek, amelyből az egyik nem arra válasz, hogy: "Egyetért-e azzal, hogy külföldi természetes és jogi személy ne szerezhessen termőföldtulajdont mindaddig, amíg a Magyar Köztársaságban az Európai Unióhoz történő csatlakozásról népszavazás dönt?" Az igazság és élet így szépen igent mond arra, amire nemet akar - de hát nem hiszi Jean-Marie sem, hogy ezekkel akár egy déltádzsik étkészletet is lehetne nyerni egy közszolgálati tévévetélkedőn.

"A magyarok Európa szerencsétlensége" - közölte Ján Slota, a nagyszlovákok pártvezére, Jean-Marie pedig ott ült mellette a sajtóértekezleten, és csöndben bólintott.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.