Szécsi Noémi: Nem és nem

Acélbokszer és kutyakorbács

Egotrip

A dolog nem kezdődött éppen ártatlanul. Az egyik újságíró megírta a másikról, hogy férfiakat zaklat, és azzal kente el a dolgot, hogy ez talán nem is igaz. Mindenesetre kiírta a nevét. Mire a sértett újságíró nyilvános helyen vonult fel családtagjaival, hogy elégtételt vegyen.

Egyikük hátulról ütötte meg a vélt ellenséget, és elszaladt. A másik családtag bottal esett neki a hírlapírónak, erre az elővette az acélbokszerét, és négyszer-ötször úgy odasújtott vele, hogy támadója arcából ömleni kezdett a vér. A rendőrorvosi látlelet felvételekor jogos önvédelemre hivatkozott.

Lám, 1908-ban az újságírók még acélbokszerrel jártak, különösen azok, akik bordélyokban, lebujokban, bíróságokon és rendőrőrsökön informálódtak cikkeikhez (és mert becsületükben sértett egyének állítólag nemegyszer tértek be szerkesztőségekbe kutyakorbáccsal a kezükben). Mindenesetre emberünk most már nagy terjedelemben kívánt értekezni az inkriminált hírről, bár megjegyezte, hogy „mi az eféle homosexuális ügyeket nem szívesen szellőztetjük. Szánunk minden beteg és bűnös embert”. Nem volt megállás, a lap munkatársai rohantak a helyben intézkedő 1703-as számú rendőrhöz, hozzáfértek a felvett jegyzőkönyvhöz, ahonnan kiírták a sértett nevét és címét (a korban nem szokatlan módon mindezt az újságjukban is kinyomtatták; bár manapság egy közösségi profil közzététele sem kevésbé indiszkrét). Az illető elmondta, hogy az idősebb, tekintélyes újságíró melléfurakodott, „egész testével érintett, aztán előrehajolt, belenézett az arczomba, és közben a keze odaért”. Mindez háromszor megismétlődött, pedig ő mindannyiszor odébb állt, így már tudta, „mi ez az úr”. Újabb „megmarkolás” következett, mire pofonok repültek, és rendőri intézkedés történt. Az újságírók bevontak még egy forrást: Feri pincért a New York Kávéházból, aki megerősítette, hogy a „notórius pederaszta” őt is megkörnyékezte, majd miután elutasította a közeledését, könyörgött neki, hogy hallgasson a kettőjük közt történtekről.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.