Ennek a nagy értelmiségi konszenzusnak a ténye számomra meglepő, mert a PC aktivistáinak terrorja Magyarországon eleddig talán nem érte el azt a mértéket, hogy rettegni kéne, ha cigányozásra, buzizásra vagy tiszaeszlározásra szottyanna kedvünk. Az alábbiakban a PC és a gyűlöletbeszéd mögötti nyelvi mechanizmusról lesz szó.
A dolog nyelvészeti részét talán nem is kell hosszan taglalni, mert a gyakorlatban a jelenségeket mindannyian ismerjük, bár az iskolai nyelvtan nem (vagy alig) foglalkozik a párbeszéd és a szöveg szerkezetének és értelmezésének kérdésével. Nyelvtudásunk alapvető része a társalgási konvenciók, levezetések, előfeltevések ismerete. Tudjuk például, hogy a Meghívom, X-et és Y-t mondatra adott Hívd meg X-et válasz mit sugall, és tudjuk, hogy a Pisti rendes keresztény magyar ember kijelentés jelzi a beszélő saját státusát, identitásviszonyt építve a hallgatóval: mi legalább törzsökös, konzervatív magyarok vagyunk. Szintén nyelvtudásunk fontos részét képzi az, hogy a szavakat mindig szövegkörnyezethez és beszédhelyzethez kötjük. A szavak jelentéseket visznek a konkrét kontextusba, ugyanakkor a kontextus jelentéssel tölti fel a szavakat, többé-kevésbé be is ágyazva őket, pl. ezért a [műtét előtt az orvos] kontextusban a bemosakodott alakot választhatjuk, mondjuk a megmosakodott, lemosakodott stb. helyett. Ugyanígy képesek vagyunk arra, hogy az igék szokásos kontextusai alapján interpretáljuk a nyelvi választást olyan mondatokban, mint pl. Az elnök elismerte ~ beismerte ~ bevallotta, amit tett. A gyakorlatban tudjuk, hogy a mondatok értelmezése csak a beszélő és hallgató személyéhez, vélekedéseihez és a feltehető beszélői szándékhoz képest lehetséges, azaz: ki mondja kinek, milyen céllal és kontextusban azt, amit éppen mond. Ez minden anyanyelvi beszélő tudásának az integráns része, és ennek belátása nélkül képtelenség a PC-ről vagy akár a gyűlöletbeszédről bármit is mondani.
Minden nyelvben léteznek ugyan szitokszavak, amelyek esetében a negatív (pejoratív, becsmérlő) jelentés lényegében független a kontextustól, hiszen az ilyen szavak elsődleges funkciója a sértés maga, vö. pl. a kurva vagy az angol nigger (de néha még ilyenkor is lehet olyan sajátos kontextust találni, amelyben a sértő értelem kizárható). A szavak nagy része esetében azonban a használat kontextusának ismerete nélkül nem lehet megállapítani, hogy van-e a szónak pejoratív árnyalata. A zsidó szó például nem nevezhető becsmérlő kifejezésnek (de vö. lezsidóz, angol jew down), viszont tucatnyi módon kaphat negatív töltést, pl. ha a beszélő vélhető attitűdje negatív (Hogy kerül ide ez a kis zsidó lány?), ha az adott helyzetben lényegtelennek tűnő információként jelenik meg (Egy zsidó ügyvédre bízták az ügyet) stb. Az esetek többségében ezért nem lehet tehát egyszerűen listázni a diszkrimináló szavakat - és megadni a "helyes" megnevezést. Mulatságos lenne például, ha a tót szót ki akarnánk javítani egy idős, felvidéki bácsi beszédében, vagy József Attila versében ("mint méla tót a tutajon", Kiáltozás). Az anyanyelvi beszélők tudják, hogy olyan sértő szavakat, mint nyomorék vagy süketnéma kerülni szokás: ezekhez a kétségtelen tabuszavakhoz hozzáadódik még az, amit maguknak az érintetteknek a kifejezett kívánságára illik kerülni (pl. süket helyett siket, lapp helyett számi). Minden olyan "PC-szabály", ami ezen a két kategórián kívül esik, az állandó változásban lévő nyelv változó ízlésű beszélőinek a jóérzésén múlik. Az elmúlt hét év során például a kerekes szék használati gyakorisága (a tolókocsi szó helyett) látványosan terjedt, ami viszont nem mondható el az "ajánlott" fogyatékkal élő kifejezésről: ma is a fogyatékos a szokásosan elfogadott szó. A kellő empátiával bíró, de mértéktartó beszélők PC-normája ugyanis mindig más, mint a nyelvtisztító guruk javallata. A japán nyelvben például a mekura 'vak' és a tsumbo 'süket' egyértelműen sértő, tabu alá eső kifejezés, amelyeket körülíró kifejezéssel helyettesít minden értelmes beszélő, viszont az angolban sem a blind, sem pedig a deaf nem minősül tabuszónak, noha mindkettőnek van néhány finomkodóan eufemisztikus PC-változata is.
Belátható talán az (amit vélhetően sokan sejtettek is), hogy képtelenség a bűnös szavak listázása, azaz indexre tétele, mert a sértő, embereket megalázó nyelvhasználat (a szitokszavaktól eltekintve) a kontextusban születik, tehát az empatikus, jóérzésű beszélők természetes konszenzusa nélkül semmiféle PC-kódex nem áll meg. A gyűlöletbeszédről szóló törvényekről természetesen ugyanez mondható el. Az a közhelyszerű megállapítás, hogy a nyelv szimbolikus rendszer, azt jelenti, hogy olyan törvény nem alkotható meg rajta, amelynek szavai eleve magukban hordanák az értelmezésüket. Még a legfeszesebb jogi szöveg sem interpretálja önmagát: ez mindig és mindenütt a rendőri és bírói hatalom tisztességén és erején múlik. Történész barátom szerint a történelemben az emberi és polgári jogokat garantáló legszebb alaptörvény orosz nyelven született: ez az 1936-os, ún. "sztálini" alkotmány.
Úgy tűnik, hogy Magyarországon a rendőri és bírói szervek sunyi lavírozása a gyűlöletbeszéd ügyében nem vagy nem eléggé háborítja fel az embereket, és az eljárásokat az elmarasztaló ítéletig végigvinni politikai állásfoglalásnak minősül, szemben pl. Angliával és Németországgal, ahol a parlamenti pártok és a választók konszenzusa a gyűlöletbeszéd és a pribékdelegálás kérdésében egységes és világos. De tekintsünk inkább egy hazai példát. Hangfelvétel őrzi például azokat a 2011. augusztus 4-én a Magyar Szigeten, a Szent Korona Rádió sátrában elhangzott kijelentéseket, hogy: "El kell jutni oda, hogy egy gépkarabélynak az elsütőbillentyűjét valaki meg tudja húzni, esetleg akkor, hogyha egy másabb bőrszínt lát. (...) A fajok háborúja zajlik, ezért el kell jutnunk egy szintre, arra, hogy újra agresszívvá, erőszakosakká, szikárakká, mohókká, szinte fenevadakká váljunk. (...) Bennünk lesz-e annyi, hogy le merjünk lőni egy rohadt, tetves zsidót?" Ezekről a kijelentésekről 2012. március 26-án kelt, a nyomozást megszüntető határozatában a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság századosa megállapította, hogy nem meríti ki a gyűlöletre uszítás bűncselekményét, mert a gerjesztő lázongó magatartás a sérelem bekövetkezésének reális lehetőségét nem hordozza, nem előkészítése egy erőszakos magatartás megvalósulásának. Mindazonáltal Szellák Norbert százados úr remek elemzésének van alternatívája. Annyiban talán igaza van, hogy a "Bennünk lesz-e annyi...?" felfogható alternatív kérdésként is (értsd: vagy lesz, vagy nem lesz bennünk annyi, hogy meghúzzuk azt a ravaszt). Az alternatív kérdés értelmezése nyilván rendőr-akadémiai törzsanyag, szemben az ún. költői kérdéssel, amelyet inkább a bölcsészek és mindenféle széplelkek kedvelnek. Ilyen például a "Rabok legyünk vagy szabadok?" kérdés, amelynek rendőr-akadémiai interpretációja semmiképpen sem az, hogy "nem jó dolog rabnak lenni, tehát lázadjunk fel a Habsburgok ellen", hiszen ez költői kérdés lenne, ami láthatóan nem törzsanyag.
Mivel ma a demokratikus államok a cenzúrát nem fogadják el, az emberi jóérzés normái és az államok törvényei kell, hogy kordában tartsák, adott esetben büntessék azokat, akik a véleménynyilvánítás szabadságával visszaélnek. Tehát semmi akadálya annak, hogy mondjuk valaki a "Zsidómentes autó" felirattal lássa el IAX-441-es rendszámú Volkswagenjét, a rendőrség és a bíróság dolga (lenne) az, hogy megakadályozza, hogy egy ilyen jármű (és ember) szabadon galancérozzék a magyar utakon. Talán néhány hónapja láttam az autó fényképét, terjed az interneten - még angol fordítást is mellékeltek hozzá. Nyilván megint azok, akiknek semmi se szent.
