Takács Ferenc: Kapirgáló

Üzletlánci embervoltunk: ITT VAGYOK ÖNMAGAM…

  • Takács Ferenc
  • 2015. január 19.

Egotrip

A karácsonyelő logisztikai műveletei (ajándékok vásárlása stb.) során nyilván sokan megfordulnak a német–osztrák drogéria-üzletlánc, a dm (a logó kisbetűs írásmódú!) magyarországi leányvállalatának valamelyik boltjában. Illatszerek és egyéb piperecikkek között válogatva alighanem átsiklik a tekintetük az üzletbelső falán olvasható feliraton, mely a dm jelmondatának (mottójának vagy szlogenjének) magyar nyelvű változata: ITT VAGYOK ÖNMAGAM ITT VÁSÁROLOK.

Az ilyen vevők – a figyelmetlenek – járnak jobban. Mert ha akad olyan vásárló, aki eltűnődik ennek a mondatnak az értelmén, nem­igen talál benne ilyet. Miért is vagyok önmagam éppen itt, a dezodor, a vécépapír és az intimbetét társaságában? Máshol, mondjuk a hasonló kínálatú Rossmannban talán magamon kívül vagyok? S ha egyszer itt önmagam vagyok, ebből miként következik, hogy itt vásárolok? Vagy talán fordított az ok-okozati viszony, és éppen azért vagyok itt önmagam, mert itt vásárolok? És egyáltalán: mi köze van a kettőnek egymáshoz? És különben is: hogyan kerül az „önmagunk”-lét, önazonosságunk-identitásunk, sőt legáltalánosabb értelemben vett embervoltunk csizmája egy drogéria asztalára?

Nos, bármennyire hihetetlen, erre az utolsó kérdésre van válasz, mégpedig hibátlanul lo­gikus válasz, legalábbis a „hogyanra”. (A „miért” – hogy miféle reklám- vagy píár-értéke van ennek a vásárlók számára teljességgel értelmetlen és a szó szoros értelmében a semmit mondó szlogennek – persze más kérdés, nem is foglalkozunk vele.)

A válaszhoz dm-emlékeimben kapirgálva jutottam el. Amikor az üzletlánc a kilencvenes években megjelent a magyar piacon, az egymás után gyors ütemben nyíló boltokban egy ideig a cég eredeti, német nyelvű jelmondatával találkozott a vásárló: Hier bin ich Mensch, hier kauf’ ich ein. (A dm németországi és ausztriai üzleteiben ma is ez a felirat látható, a logó megkívánta nagybetűs alakban, a kauf’ végén a hangkiesést mutató hiányjel és az el­vá­lasztást jelölő vessző nélkül: HIER BIN ICH MENSCH HIER KAUF ICH EIN.)

A magyar leányvállalatnál később – utánanéztem: 2000-ben – a német nyelvű jelmondatot magyarra cserélték, pontosabban kí­sérletet tettek a német szlogen lefordítására. MERT ITT ÉRZEM, HOGY FONTOS VAGYOK – ez lett a magyar jelmondat. Szabad, sőt laza fordítás, de legalább mond – és ígér – valamit: a vevő megtudhatja belőle, hogy itt emberhez méltóan bánnak majd vele és foglalkoznak igényeivel. (A jelmondat „lefordításával” persze nagyjából három perc munkája lehetett a magyar reklámszövegírónak – kíváncsi vagyok, mekkora összeggel honorálták fáradozását osztrák és magyar munkaadói.)

2010-ben viszont – úgy, hírlik, az osztrák anyavállalat kívánságára – újrafordíttatták a jelmondatot, s ekkor került fel a magyarországi dm-üzletek falára a ma is ott látható felirat: ITT VAGYOK ÖNMAGAM ITT VÁSÁROLOK. Ez hívebb a német eredeti jelentéséhez – „Itt vagyok ember, itt vásárolok” –, bár az „ember” helyett az „önmagam” szó áll benne.

Sok értelme ennek a változatnak sincs, még annyi sem, mint a korábbinak. Ad fontes tehát: vissza a végső forráshoz, az eredeti német szöveghez. Pontosabban az eredeti eredetijéhez – bár ehhez egy kis kitérőt kell tennem.

Ötödikes vagy hatodikos lehettem, amikor – úgy 1959–1960 táján – szüleim némettanárt fogadtak mellém: egy ide házasodott osztrák hölgyhöz jártam magánórákra. Hilda néni év végén ünnepélyes záróvizsgát rendezett a lakásán, ahol tanítványai német verseket és dalokat adtak elő a szülőkből és rokonokból álló közönségnek, természetesen németül. Nekem Goethe Faustjából kellett megtanulnom és előadnom a híres húsvétiséta-monológot („A város kapuja előtt” című jelenetben található).

Harmincöt évvel később a Károly-körúti dm-ben a HIER BIN ICH MENSCH HIER KAUF ICH EIN olvastán ennek a monológnak az utolsó két sora ugrott elő emlékeim közül: Zufrieden jauchzet Gross und Klein; / Hier bin ich Mensch, hier darf ich’s sein. Aha, mondtam magamban, a jelmondat a Goethe-sort sajátítja ki: részben megismétli, részben kiforgatja eredeti jelentéséből, miközben – a biztos azonosíthatóság érdekében – gondosan követi az eredeti szótagszámát-versmértékét, s még rímel is vele. Ügyes.

Kicsit bizarr dolog ez persze, hiszen a jelmondat elitkulturális terméket, a nemzeti és irodalmi szentség magasában lebegő költő­óriásnak, a német szellem avatárjának az ihletett szavait profanizálja, és evvel Johann Wolfgang Goethét mintegy lehúzza a piszkos anyagiak, az üzleti haszon és hasonlók otrombán materiális szintjére. Másrészt viszont a jelmondat össze is kapcsolja a német vásárlót nemzete magasztos szellemiségével. Ha másért nem, hát azért, mert az iskolázott németek legtöbbje elérti a profán reklámszlogen magaskulturális utalását. A Hier bin ich Mensch, hier darf ich’s sein náluk ugyanis közforgalomban levő idézet, szállóige – olyasmi, mint minálunk a Talpra magyar! hí a haza, a Hazádnak rendületlenül, az Édes hazám, fogadj szívedbe és a többiek. Hilda néni is azért tanultatta meg velem, mert annak idején vele is megtanultatták az internátusban.

Magyarul persze ebből semmit sem lehet reprodukálni. Hiába próbálnánk felhasználni Sárközy György fordításában a Faust-részletet – Kicsiny-nagy ujjong és nevet: / itt ember vagyok, ember lehetek! –, sületlenség lenne a dologból, olyasmi például, hogy ITT EMBER VAGYOK VEVŐ LEHETEK. Nincs olyan magyar vevő, akinek erről Goethe és a (német) nemzeti kultúra jutna eszébe. A dm viszont stabilan kiröhögtetné magát vele.

De Goethétől, Fausttól, fordítástól, miegyébtől függetlenül is baj van evvel a jelmondattal, jelesül a jelmondat tartalmával vagy üzenetével. Magyar ember ugyanis sohasem lehet „önmaga” egy német–osztrák multinacionális üzletlánc boltjában, mint ahogy „fontos” sem, „ember” pedig aztán végképp nem. Ő lenézett bennszülött itt, becsapni és kifosztani való balek, akire, amint tehetik, rávetik magukat a globalizáció extraprofitot szimatoló hiénái.

Magyar vevő önmaga csakis magyar árudában lehet. Ott ugyanis nem fosztogatnak, hanem osztogatnak: a vevő jutányos, magyarbarát áron veheti át garantáltan magyar emberek kezéből a garantáltan magyar árut, s hozzá ingyen a nemzeti önbecsülést. Ott ember és magyar lehet. Ott vásárolhat.

Egyvalamit azért lessünk el a dm-től, persze csupán analogikusan: legyen a magyar üzletláncnak magyar költőnagyságtól vett – és az adott kontextushoz: a nemzeti kereskedelem ügyéhez tapintatosan hozzáigazított – jelmondata. Nem kell attól félnünk, hogy evvel sárba rántjuk magasztos nemzeti örökségünket. A CBA (a Reál vagy a Coop) vásárlói nem fognak megütközni, hanem éppen ellenkezőleg, az egyetértés fejbólintásával szívlelik majd meg az üzlet falán olvasható jelmondat üzenetét:

ÁLDJON VAGY VERJEN SORS KEZE ITT VEN­NED VENNED KELL

Kivéve, persze, vasárnap.

Figyelmébe ajánljuk

Mit jelent számunkra az új uniós médiatörvény?

  • Polyák Gábor
Március 13-án az Európai Parlament is rábólintott, és így uniós jogszabállyá lett az európai mé­dia­szabadságról szóló törvény. A rendelet végleges szövegét hamarosan ki is hirdetik az európai közlönyben. Mit jelent ez az új szabályozás a magyarországi sajtóviszonyokra, és mit az európaiakra nézve?