A Horvát Néppárt (HNS) a horvát történelem egyik legrégebbi pártja, egykoron a magyar időkben a magyarbarát arisztokrácia szabadelvű kormánypártja volt. A horvát függetlenség 1991-es kikiáltása után a zágrábi baloldali, liberális értelmiség köreiből szerveződött aztán újjá. Franjo Tudjman autoriter kormányzása alatt egy ideig ők voltak a vezető ellenzéki párt, elsősorban a városi polgárság azon köreiből, akik bár örültek a horvát függetlenségnek, a túlcsorduló nacionalizmussal nem tudtak azonosulni. A Franjo Tudjman halálát követő „rendszerváltáskor” a párt jelöltje, Stjepan Mesić lett az ország államfője. A kétezres évek elejét a horvát baloldal határozta meg, benne választási eredményeit és népszerűségét felülmúló módon a Horvát Néppárt. A párt politikusai voltak a tudjmantalanítás élharcosai. Természetesen mindezért meg is kapták a billogot: hazafiatlanok, „jugoszlavisták”. Ha valaki a horvát Google-ban rákeres például a párt egykori legendás politikusának, a volt külügyminiszter Vesna Pušićnak a nevére, a második felajánlott találat nem más, mint hogy „Vesna Pušić četnik”. Délnyugati szomszédunknál csetnikezve szokás „zsidózni”. Míg Magyarországon mindenki „zsidó”, aki nem megfelelően nacionalista, Horvátországban a „szerbség”, azaz a „csetnikség” számít hasonló vádnak. A Horvát Néppárt a horvát konzervatív jobboldal szemében az volt, ami az SZDSZ a magyaréban. Idegen szívű, kozmopolita, urbánus. Túl megértő Horvátország „ellenségeivel” szemben.
A néppárt hatalmát a konzervatívok idegenuralomként élték meg.
Hosszabb kihagyás után, 2011-ben a néppártiak ismét kormányra kerültek a szociáldemokraták kistestvéreként. 2015-ben azonban elvesztette a választásokat a balliberális koalíció, és a néppárt is ellenzékbe szorult. A konzervatív jobboldal első nekifutásra nacionalista arcát mutatta, Tomislav Karamarkónak, a győztes jobboldali Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) akkori elnökének azonban nem sikerült egy évig sem kormányon tartania a jobboldalt. A 2016-os őszi, előre hozott választásokat viszont újra a HDZ nyerte meg, immáron egy jobbközép, szabadelvű konzervatív politikus, Andrej Plenković vezetésével. Plenković április végén kisebbségbe került, mert koalíciós partnere kihátrált mögüle. Horvátország már az újabb előre hozott választásokra készült, kevesebb mint két éven belül ez a harmadik lett volna. A HDZ azonban a májusi helyhatósági választásokon olyan jól szerepelt, hogy Plenkovićnak nem volt kedve, az ellenzéknek pedig mersze egy újabb választásba belefutni. És ekkor történt valami igencsak meglepő. A Horvát Néppárt odaállt a HDZ mellé, ezzel biztosítva Plenkovićék hatalmát. A magyar olvasónak nem lehet ezt a fordulatot másképp elmagyarázni, mint hogy képzeljék el: az SZDSZ még létezik, és hirtelen koalíciót köt a Fidesszel, hogy Orbán hatalmon maradhasson. Miután mindenki jól beleborzongott még a gondolatba is, azért kicsit árnyalnánk a képet. Igen, a HNS tényleg koalíciót fog kötni a HDZ-vel, de azért a mai HDZ, főleg Plenković vezetése alatt, nem ugyanaz, mint a mai Fidesz és Orbán Viktor. Mondjuk, a hasonlat talán jobban működik, ha idősebb olvasóink az 1998-as Fidesz és SZDSZ koalícióját képzelik el.
A rijekai Novi List baloldali napilap szerint a HDZ és a HNS koalíciója igazából jó jel, amivel mindenki nyer – kivéve persze a néppártot magát. Hogy Plenković Tudjman egykori pártját, a HDZ-t megnyitja a balliberális „ősellenség” előtt, nem jelent mást a Novi List szerint, mint Horvátország és a HDZ normalizációját. Elvileg egyetlen európai országban sem szokás leesni a székről, ha egy konzervatív és egy liberális párt koalíciót köt egymással. Magyarországon és Horvátországban azonban a jobboldalról nézve a liberálisok „hazaárulók”, a liberálisok felől nézve pedig a jobboldal „bugris” és „fasisztoid”. Az új koalíció a Novi List szerint Horvátországban éppen ezt a mély szembenállást, ellenszenvet oldhatja fel. Csak hát – mint a lap megjegyzi – éppen maga a néppárt mehet minderre rá. Miről is van szó? Megint egy magyar párhuzam. A HNS-nek ugyanúgy nem kéne a pártpolitikai logika alapján koalíciót kötnie a HDZ-vel, ahogy az SZDSZ-nek sem kellett volna 1994-ben az MSZP-vel. Az ellenérv pedig ugyanaz, mint egykoron Magyarországon volt: ahogy az SZDSZ is azért szállt be Horn Gyula mellé, hogy kordában tarthassa – ha tetszik, „össznemzeti” érdekből – a posztkommunista utódpártot (azt most hagyjuk, mennyire volt igaz ez az érv), úgy a HNS is a HDZ ellenőrzésével érvel a koalíció mellett. És ahogy sokan egyszerű opportunizmusnak látták az SZDSZ lépését, ugyanúgy vádolják árulással, pőre hataloméhséggel a néppártiakat még saját soraikból is sokan.
A párt számos aktivistáját, vezető politikusát, értelmiségijét nem győzte meg Plenković arról, hogy a HDZ túlságosan más lenne, mint ami Tudjman alatt volt: nemzeti és korrupt. A Néppárt több vezető politikusa, „nagy neve” lépett ki ezért tiltakozásként, többek között a már említett Vesna Pušić is. „A Horvát Néppárt meghalt számomra” – nyilatkozott egy aktivista, miközben „az emlékezés gyertyáit” helyezte el a pártszékház előtt. A sokk valóban óriási. Tud-e Kövér László és Pető Iván egy kormányban ülni?
A horvát közéletet is meghatározó megosztottságot persze talán valóban éppen azzal lehet meghaladni, ha a két hajdani „ősellenség”, a konzervatívok és a balliberálisok összefognak. A Horvát Néppárt a többi közt az oktatási tárcával mindenképpen kapott most egy olyan területet az új kormányban, ahol lehetősége nyílhat éppen egy konzervatív kormányfő alatt liberális oktatáspolitikai reformokat bevezetnie. Hogy azonban e sikert a horvát liberalizmus maga túléli-e, az felettébb kétséges.
