Decemberben felállt az új bécsi kormány Sebastian Kurz vezetésével. Tizenhét évvel ezelőtt volt már tisztán jobboldali kormánya Ausztriának, akkor Wolfgang Schüssel szerezte meg néppártiként a kancellári posztot a szabadságpárti fenegyerek, Jörg Haider segítségével. A mostani kormánynak nem csak a színei lettek azonban mások. A Néppárt már nem fekete, hanem türkizkék – de ez csak külcsín. A lényegi különbség az FPÖ jellegében rejlik. Schüssel mellett még egy alapvetően jobboldali liberális FPÖ állt. A párton belüli nemzeti radikálisok, akik nem az osztrák, hanem a német nemzet radikálisai, 2005-ben ki is vezették a szétszakadt FPÖ-t a kormányból. A mai FPÖ azon szakadárok utódja, akiknek Wolfgang Schüssel és Jörg Haider egykoron túl liberálisnak számított.
Az osztrák politikai palettát a 19. század óta három irányzat uralta: a klerikális konzervativizmus, a szociáldemokrácia és a nemzeti liberalizmus. Utóbbit a némethűség, a császárellenesség és az antiklerikalizmus jellemezte. A német nyelvű osztrákokat a német nemzet részeiként képzelték el, így támogatói voltak a Németországhoz csatlakozásnak. Az osztrák nép ugyanis nem etnikai vagy biológiai fogalom, hanem történelmi kategória. A Habsburg Birodalom szétesése után csak a klerikális konzervatívok tartottak ki e nép önállósága mellett: a németséggel szembeni különbséget éppen a Habsburg-évszázadokban és a katolikus vallásban látták meg. A nemzeti liberálisok és a szociáldemokraták viszont ellenezték az önálló Ausztriát. A harmadik tábornak is nevezett nemzeti liberálisok többsége a harmincas évektől a náci mozgalomban talált új politikai otthonra. A második világháború végén az FPÖ azon nemzeti liberális és egykori náci körökből alakult meg, amelyek szemben álltak az önálló és semleges Ausztria eszméjével. A mai FPÖ-ben már egyértelműen e
deutschnational irányzat uralkodik. Nyugati szomszédunk második legnagyobb kormánypártja tehát saját népének és országának létét vonja gyakorlatilag kétségbe. Az FPÖ-vel az osztrák politikában azon etnicista nacionalizmus jelent meg, amely mind a katolicizmustól, mind a szociáldemokráciától idegen.
A sajátos osztrák (osztrákellenes és német) etnonacionalizmus leginkább Dél-Tirol esetében aktív manapság. Az autonóm tartomány német nyelvű lakosságát az FPÖ egyfajta határon túli etnikai osztrákságnak tekinti, akiknek az olasz mellé az osztrák állampolgárságot is biztosítaná. Dél-Tirol autonómiájának és multikulturális berendezkedésének azonban éppen az az alapja, hogy Bécs lemondott a tartomány területével és német nyelvű lakosságával kapcsolatos igényeiről. Tirol a német és az olasz nacionalizmus számára mindig is fontos volt, már a Habsburg Birodalom idején is összecsaptak érte. A lakosság nagy része azonban sem a német, sem az olasz nacionalizmussal nem azonosult, elsősorban tiroliként határozta meg magát. Az olasz nyelvű lakosság nagy része még az első világháború végén is trentóiként, katolikusként, osztrákként tekintett magára. Tirol egésze kiváló példa arra, miként siklik ki a nemzet agresszív konstrukciója a történelmileg kialakult helyi identitások sokszínűségén.
Az FPÖ és dél-tiroli szövetségesei, azaz a helyi Szabadságpárt, illetve a szeparatista Dél-tiroli Szabadság nevű formáció régóta képviseli az etnonacionalizmust. Ennek értelmében követelik az osztrák állampolgárságot is. A kettős állampolgárság bevezetése azonban nemcsak a Róma és Bécs közötti alapvetően jó viszonyt terhelné meg, de a dél-tiroli nyelvi közösségek közötti kapcsolatokat is. Ausztriában ma eleve tilos a kettős állampolgárság, azaz a dél-tiroli német nyelvűeknek ma le kéne mondaniuk az olasz útlevelükről, amivel elvesztenék a dél-tiroli választójogukat is. Mint Francesco Palermo, a német nyelvűeket képviselő konzervatív Néppárt (SVP) olasz nyelvű római szenátora állítja, a kettős állampolgárság esetleges bevezetése számos gyakorlati problémába is ütközne. Ma Dél-Tirolban a három nyelvi közösség – a német, az olasz és a ladin – tagjai szabadon adhatják meg nyelvi identitásukat. Ha tehát Bécs csak a német nyelvűeknek akarna állampolgárságot juttatni, bármely olasz nyelvű könnyedén átléphetne abba a nyelvi közösségbe, mivel a többnyelvűség a tartományban eléggé elterjedt. De kérdéses lenne az is, hogyan teljesítenék a Dél-Tirolban élő új osztrák állampolgárok az Ausztriában mai napig érvényes hadkötelezettséget? Nem valószínű, hogy a római kormány örömmel fogadná, ha egyes állampolgárai egy másik országban katonáskodnának. Palermo szerint tehát felesleges a dél-tiroli autonómiát és multikulturalizmust a kettős állampolgársággal megbolygatni.
Ráadásul Ausztriától lényegileg és történelmileg idegen lenne az etnikai szempont érvényesítése e téren. Ha Ausztria állampolgárságot akar osztani, akkor azt nem etnikai, hanem történelmi alapon tehetné csak meg. A trentói olasz nyelvű autonomisták, akik a régió Habsburg-múltját ápolják, rögtön be is jelentkeztek a vitába: a kettős állampolgárságot üdvözlik, de akkor az járjon mindenkinek, aki egykori osztrák területen élt! Trentónak azonnal feleltek Goricia és Trieszt olasz nyelvű, osztrákhű monarchistái: ők is osztrák állampolgárokká szeretnének válni. A trieszti szeparatistáknak eleve az egyik álmuk, hogy a kikötővárost vegye vissza Rómától Bécs. 2012-ben a bécsi Ringstrassén tartottak felvonulást. „A mi kikötőnk a ti kikötőtök” – hirdették a bécsi járókelőknek üzenve.
Ausztria a Habsburg Birodalom végéig nemzetek feletti birodalom volt, az uralkodó család legfeljebb a katolikus vallásban látta a birodalom közös alapját, de semmiképp sem holmi nacionalizmusban. Ha a mai Ausztria egykori önmagához hűen akarja szaporítani az osztrákok számát, akkor nem teheti ezt etnikai vagy nyelvi alapon. Ausztria nemzetek feletti eszméjét, közép-európai küldetését és történelmi jelenlétét nagyon szépen kifejezné, ha prágaiak, krakkóiak, czernowitziak, pólaiak, ljubljanaiak, triesztiek, trentóiak milliói kaphatnák meg a bécsi útlevelet. Szellemes fricska lenne ez az FPÖ nagynémet nacionalizmusával szemben.
