Sándor Judit: Testbeszéd

Bőrből leszünk?

  • Sándor Judit
  • 2018. december 15.

Egotrip

Az őssejtek olyan sejtek, amelyek korlátlan osztódóképességgel rendelkeznek, és ezáltal képesek más sejtek létrehozására: azaz ön­meg­újulásra, sejtpótlásra vagy regenerációra is. A bennük rejlő fejlődési potenciál, vagyis differenciálódási képességük alapján különböztetjük meg őket, és beszélünk toti-, pluri-, multi- és unipotens őssejtekről.

Az őssejtek olyan sejtek, amelyek korlátlan osztódóképességgel rendelkeznek, és ezáltal képesek más sejtek létrehozására: azaz ön­meg­újulásra, sejtpótlásra vagy regenerációra is. A bennük rejlő fejlődési potenciál, vagyis differenciálódási képességük alapján különböztetjük meg őket, és beszélünk toti-, pluri-, multi- és unipotens őssejtekről. A totipotens őssejt képes bármilyen sejtté átalakulni, a multipotens csak jóval szűkebb átváltozásra képes. Míg a sok lehetőséget hordozó toti- és pluripotens őssejtek csak embriókban találhatók, addig a multipotens őssejtek a felnőtt szervezet számos szövetében előfordulnak.

Bár a kutatók sokáig úgy hitték, hogy a sejtek programozása csak egy irányban lehetséges (azaz a már differenciálódott sejteket nem lehet korábbi, differenciálatlan állapotukba visszatéríteni), ma a legizgalmasabb kutatások épp e folyamat megfordítására irányulnak. Ahogy a tudomány lassan megértette az őssejtek működését, a sejtek visszaprogramozása is lehetségessé vált: azaz ma már differenciálódott őssejtekből is lehetséges pluripotens őssejtek létrehozása. Jamanaka Sinja és Takahasi Kazutosi 2006-ban, a Cell című tudományos folyóiratban jelentették be, hogy fibroblasztból (azaz a kötőszövetet alkotó, jellegzetesen szétterülő, nagy alapsejtből) pluripotens őssejtet tudtak létrehozni. A két japán kutató 2007-ben egy újabb kísérletben bizonyította, hogy testi sejtekből őssejteket lehet származtatni – azaz olyan fajta sejteket, amelyek a magzatban vannak. Ezeket a testi sejtből képzett embrionális őssejteket indukált pluripotens őssejteknek (iPS) nevezik, s kiváló forrásnak ígérkeznek számos szövet pótlására, így például a vese, a hasnyálmirigy vagy más szervek mesterséges létrehozására.

Az átprogramozás számos eredményt hozott – ám az ivarsejtek létrehozása csak most vált lehetségessé. Ivarsejteket eleddig azért nem sikerült őssejtekből létrehozni, mert ezek több okból is sajátosak, például – szemben a többi sejttel – nem tartalmazzák valamennyi génünket. Szaporodási formájuk – a meiózis – sokkal bonyolultabb, mint a szomatikus sejtek osztódása. És az iPS-módszer alkalmazása emberi ivarsejtek nyerésére eddig azért is lehetetlennek tűnt, mert a szomatikus sejtek epigenetikus memóriát őriznek, amelyek megnehezítik az átalakítást. (Az epigenetikai szabályozás olyan környezeti hatások – anyai jelenlét, táplálék, mozgás, gyógyszerek, mérgek, lelki tényezők, fény stb. – összessége, amelyek a DNS nukleotidsorrendjét nem változtatják meg, ám előidéznek egyéb, a génműködésre ható változásokat. Az ezek hatására bekövetkező módosulások egy részét a sejt utódsejtjeinek is átadja.)

A legújabb tudományos eredmények azt sejtetik, hogy mégis lehetséges a testi sejtből ivarsejteket létrehozni, jóllehet ez a fal sokáig áthatolhatatlannak tűnt. A japán Szajtu Mitinori 2018 szeptemberében azzal állt elő, hogy sikerült ún. oogónium sejteket létrehoznia; az oogóniumok azok az elősejtek a petefészekben, amelyekből a petesejt keletkezik. A petesejt mesterséges létrehozását tehát már ígéretes állatkísérletek hozzák látóhatáron belülre – míg korábban, 2011-ben ugyanez a japán kutatócsoport jelentette be azt is, hogy ugyancsak mesterséges úton bőrsejtből egérspermiumot állított elő. S bár egyelőre még csak állatkísérletekben sikerült ezt a fontos áttörést megtenni, jogászok, bioetikusok, filozófusok máris annak az óriási változásnak a lehetőségén és következményein töprengenek, amelyet a szexua­litástól független, a testi sejtekből létrehozott ivarsejtek általi reprodukció hozhat.

Ha bőrsejtekből sikerül ivarsejteket keletkeztetni, megváltozik minden, a meddőségről és a gyermektelenségről alkotott eddigi képzetünk; de maga a reprodukció fogalma is átalakul. Ez az eljárás a gyermektelenség szinte minden formájára megoldást jelenthet. Az orvostudomány fejlődésével szinte évtizedenként születtek nagy jelentőségű felismerések, melyek tágították a reprodukció körét, és meddőségi gonddal küszködő (leendő) szülők újabb és újabb csoportjainak tették lehetővé a gyermekvállalást. A művi inszeminációt követte a testen kívüli megtermékenyítés, majd az akár egyetlen spermiummal rendelkező apa ivarsejtjének mesterséges bejuttatása az anyai petesejtbe. Lehetővé vált az embriók előzetes vizsgálata a beültetés előtt; bővültek az ivarsejtek és az embriók tárolási és fagyasztási lehetőségei. Kivitelezhetővé vált a petesejt fagyasztása és mélyhűtése, azaz a megfelelő tárolása, s ezzel beültetésének az elhalasztása is – ami ismét számos nő és férfi számára nyitotta meg a lehetőséget a gyermekhez.

De milyen következményeket hozhat az, ha pótolhatók lesznek az ivarsejtek – ha sokkal több embrió jöhet létre sokkal könnyebben, mint eddig? A leendő szülők talán válogatósabbak lesznek, és nem pusztán a saját gyermek lehetősége csábítja majd őket, hanem a gyermek milyenségéről is dönteni akarnak. Ha ivarsejtjeinek kevéssége vagy alkalmatlansága immár nem szab a határt az egyén genetikai reprodukciójának, akkor idősek, meddők, azonos nemű párok vagy akár egyedülálló emberek is képesek lesznek a reprodukcióra.

Thomas Greely, a Stanford Egyetemen tanító bioetikus- és jogászprofesszor azt jósolja, hogy negyven-ötven év múlva éppenséggel ez lesz a reprodukció útja: azaz a szexualitás és reprodukció nagymértékben eltávolodik majd egymástól. Bárki, akinek bármilyen okból nincs gyermeke, szinte minden biológiai akadályt legyőzve juthat ily módon utódhoz. Mivel a szexuális aktusnak és az ivarsejteknek a reprodukcióban betöltött jelentősége csökkenni fog, a bőrsejtek, mint etikai szempontból jóval semlegesebb sejtek megnyitják az utat a reprodukció programozása felé is. Az érzelmi szál és a szexuális aktus etikai, kulturális, morális üzenete elvész, és átveszi a helyét valami teljesen más, inkább a tudományos tervezésre emlékeztető, mérnöki gyermek-előállítás. (Talán csak ekkor lesz igazán értelme annak a kifejezésnek, hogy egy pár „gyermeket tervez.”) És ha a biológiai kötöttségek csökkenése tulajdonképpen örvendetes is lehet, a kételyektől mégis nehéz megszabadulni. Ha ekkora mennyiségben áll rendelkezésre a reprodukcióhoz szükséges anyag, vajon nem értékelődik-e le az ivarsejtes reprodukció? S az érzelmek miképp jelenhetnek meg a reprodukció e fajtájánál? Mi lesz a szerepük, s lesz-e helyük egyáltalán az efféle kapcsolatban? Vagy unokáink unokái úgy gondolkodnak majd, hogy a tökéletesítés utáni vágyban is a szeretet munkál – s legyen is elég ennyi?

Neked ajánljuk

A világképlet nyomában

  • Kovács Róbert

Az Ásatás legújabb részében megnézzük, hogy vélekedtünk 2000-ben A tér és az idő természetéről