Így született meg a bírósági eljárásban csak M. kezdőbetűvel jelölt csecsemő. Ezt azonban többéves jogi küzdelem követte a béranyaságot fizető genetikai apa és felesége, valamint a béranya között a szülői felügyeleti jogokért és a láthatásért. Az eset olyan mélyen beleivódott a köztudatba, hogy azóta a magzat más személy általi kihordása vitatott és rettegett eljárássá vált világszerte.
A béranyasággal szemben morális értelemben elsősorban az az érv fogalmazható meg, hogy üzleti vállalkozássá süllyeszti az anyaságot; ez pedig, ha kiszolgáltatottsággal párosul, a szülőanya jogfosztottságát eredményezheti. Az eljárás maga is drága, és ehhez adódnak még hozzá a jogi, utazási, egyéb adminisztrációs költségek. A béranyának is díjat fizetnek, alkalmanként a petesejtdonornak is - mégis, a szervezettség és a jogi környezet miatt máig sokan választják az Egyesült Államokat a béranyaság helyszínéül. Indiában, ahol több magánklinika is alakult béranyák toborzására, olcsóbb az eljárás, ám itt a béranyák kiszolgáltatottabbak. Ennek akkor lehet jelentősége, ha eredménytelen a terhesség, vagy egészségi komplikáció lép fel. Mivel nem beszél közös nyelvet a megrendelőkkel, a béranyát könnyen be is csaphatják. Egy olyan patriarchális társadalomban, mint India, az is előfordul, hogy a nő nem saját elhatározásából lesz béranya, hanem családi kényszer hatására, s így környezete pénzforrásává válik. Indiában az első lejegyzett béranyaság 1994-ben történt, a béranya 50 ezer rúpiát kapott, ebből az összegből gyógyíttatta bénult férjét.
A szülői szerepre vágyóknak ma már több a lehetőségük, várja őket Thaiföld, Mexikó vagy épp Ukrajna. Az alacsonyabb ár csupán az egyik szempont, a jogi környezet talán még ennél is fontosabb a megrendelő szülők számára, hiszen legtöbben azért utaznak, mert Európa nagy részén tiltott vagy nehezen érvényesíthető a béranyasági megállapodás. A nemzetközi béranyasági szerződések sokasodása viszont újabb jogi problémát vet fel. Ha külföldön már létrejött a béranyasági megállapodás, vajon a gyermek családi jogi státusza elismerhető-e azon ország joga szerint, amely nem fogadja el vagy egyenesen tiltja a béranyasági megállapodást?
A válasz nem olyan egyszerű, mint más, az adott állam joga szerint jogellenes cselekmények esetén - hiszen a gyermek számára súlyos jogkövetkezményekkel járna, ha felnevelő szülei hazájában nem kaphatna állampolgárságot, esetleg begyógyszerezve, rejtegetve kellene őt a felnevelő szülők hazájába csempészni. Ha a heteroszexuális vagy homoszexuális szülők gazdagabb országból érkeznek (mint az Indiában vagy Ukrajnában kötött béranyasági megállapodások esetében), a béranya még kiszolgáltatottabb, mintha egyazon országban történne a beavatkozás és a gyermek felnevelése. Ha a béranya utóbb egészségügyi ellátásra szorul, félő, hogy nem kap olyan szintű ellátást, mint amilyet a megrendelő szülőpár hazájában kapna. Azokban az államokban is csorbulhatnak a béranyák jogai, ahol a tájékoztatás és a betegek jogai nem kaptak még kellő elismerést (vagy csak aláírási követelményként ismerik).
Bár az előkészületek sem egyszerűek, az igazi jogi nehézségek a születés után kezdődnek. Az apa teljes hatályú apai elismerő nyilatkozatot tesz, míg a párja (felesége) örökbe fogadja a megszületett gyermeket. Ha rendelkeznek is megfelelő születési anyakönyvi kivonattal, a hazautazáskor többnyire saját államuk jogrendszere szerint is el kell fogadtatniuk a gyermek származását. Az is fontos szempont lehet, hogy azonos nemű párok az örökbefogadás révén is nehezebben juthatnak gyermekhez - tehát épp egy jogi csapda miatt vállalnak ilyen bonyolult módon gyermeket.
Néhány, közelmúltban meghozott bírói döntés komoly változásokat vetít előre. Az Emberi Jogok Európai Bírósága 2014 júniusában két ügyben is (a Labassee c. France és a Mennesson c. France esetben) a külföldön kötött béranyasági megállapodásból született gyermek családjogi státuszának elismeréséről döntött. Az első ügyben a Toulouse-ban élő francia házaspár az amerikai Minnesotában kötött béranyasági megállapodást, és itt született meg 2001-ben Juliette nevű kislányuk úgy, hogy anonim petesejtdonortól vett petesejtet termékenyítettek meg a férj spermájával, az embriót pedig egy béranya méhébe ültették. Hasonló módon járt el a Maisons-Alfort-ból származó másik francia pár is, akik Kaliforniában találtak béranyát, és az eljárásból ikreik születtek.
Ám a házaspárok Franciaországban a születési anyakönyvi kivonat és az állampolgárság intézésénél akadályokba ütköztek. Mind a helyi gyámhatóság, mind a Lille-ben működő másodfokú hatóság, majd a fellebbviteli bíróság semmisnek nyilvánította a béranyasági megállapodást, mondván, hogy az ellentétes a francia joggal. A francia törvények ilyen esetekben ugyanis a kihordó béranyát tekintik a gyermek anyjának. A kérelmezők viszont azzal érveltek a strasbourgi bíróság előtt, hogy a gyermek státuszának el nem ismerése sérti a gyermekek jogairól szóló New York-i egyezményt, valamint az Emberi jogok európai egyezményének 8. cikkét. Az állampolgárság - amint az már a Genovese c. Malta ügyben is felmerült - az identitás fontos része. A bíróság mindkét esetben megállapította a 8. cikk sérelmét a tekintetben, hogy a gyermek származása fontos eleme a magánéleti jogoknak, és ezek sérültek azáltal, hogy a szülőkkel való kapcsolatot nem ismerték el a francia hatóságok a béranyától született gyermekek esetében.
A magyar törvényalkotás e kérdésben jót, ha nem is maradandót alkotott 1997-ben. Annyiban könnyű helyzetben voltunk, hogy a magyar nyelvben jól érzékelhető a különbség a pénzért vállalt "béranyaság" és a családon belüli, megosztott szülői szerepvállalás, a "dajkaterhesség" között. A béranyaságban a kizsákmányolás, az egészségkárosodás lehetősége, a távolból megrendelt, esetleg visszamondott gyermek vitás státusza a fő morális probléma. De ha elfogadjuk a testen kívül történő megtermékenyítés lehetőségét, beleértve a petesejt-adományozást is, akkor ebből logikusan következik, hogy a dajkaterhesség bizonyos formáit is engedni kell. Hiszen az adományozott petesejt révén a nő tulajdonképpen (genetikai értelemben) idegen terhességet visel, annak minden egészségi és lelki következményével. És ha már elfogadottak ezek az eljárások, vajon miért ne lehetne anya, aki a méhét veszti el, míg az, aki a petesejtjét, tehát tulajdonképpen a genetikai anyaság lehetőségét, igen? A külföldi esetek beszüremkedésével várható, hogy enyhülni fog a jogi szabályozás a béranyaság felé - elvégre a béranyaság néhány európai országban már most is megengedett. Ha pedig ez így lesz, akkor jöjjenek inkább a dajkaanyák - és ne kelljen távoli, szomorú szolgálólányok meséivel a lelkiismeretünket borzolni, akik egészségét, testi épségét még a jól fizető szülőpárok sem tudják szavatolni.
