Már csak néhány hét, és új kezek kormányozzák országunk hajóját. Itt az idő, sulykolják egy ideje e kezekhez tartozó egyszólamú szájak - és ezzel nehéz is volna vitába szállni. Nyolc év valóban soknak bizonyult egyetlen kormánykoalíció számára: nemcsak az ország sínylette meg, de a koalíciót adó pártok is belerokkantak.
Sok minden van azért, ami miatt mégsem lehetünk nyugodtak. Legfőképpen annak fenyegetése miatt, hogy az új kormány nyolcnál is több évre kíván berendezkedni. "Megvan a reális lehetősége annak, hogy a magyar politika következő tizenöt-húsz évét ne a duális erőtér határozza meg, amely állandó értékvitákkal megosztó, kicsinyes és fölösleges társadalmi következményeket generál. Ehelyett huzamosan létrejön egy nagy kormányzó párt, egy centrális politikai erőtér, amely képes lesz arra, hogy a nemzeti ügyeket megfogalmazza" - mondta tavaly őszi kötcsei beszédében Orbán Viktor, s az oda vezető út felől sem hagyott kétséget: "Egy olyan kormányzati rendszert próbálunk felépíteni, amely minimálisra csökkenti a duális erőtér visszaállásának esélyét." (Nagyítás, 2010/7.) Ez most, az első forduló előzetes eredménye tükrében, hajszálra a Fidesz-kétharmadtól, nem látszik lehetetlennek.
De hogy a kaptafánál maradjak: korántsem lehetünk biztosak abban, hogy az új kezek jól kezelik majd az új idők gazdasági kihívásait. Főleg, hogy alig tudunk valamit a Fidesz és a KDNP alkotta "centrális politikai erőtér" gazdaságpolitikájáról. A kőbe vésett program (Nemzeti ügyek politikája) Matolcsy György által jegyzett Itt az idő, hogy talpra állítsuk a magyar gazdaságot! fejezete gondosan kerüli a később számon kérhető konkrétumokat, habár sok mindenben ígér gyökeres megújulást. A fejezet összetartó szövete az egymillió új munkahely nagyszabású terve, amelyet potom tíz év alatt teremtenek majd a magyar honban működő vállalkozások - dacolva a piaci kereslettel, a világpiaci konjunktúraciklusokkal, a versenytársakkal, a hatékonysági szempontokkal. Nem derül ki, hogy a bürokrácia csökkentése és az adórendszer egyszerűsítése miként ösztökéli ekkora fordulatra cégeinket. A programból csak az világlik ki, hogy a minden tizedik lakást érintő energiahatékony felújítási program 80 ezerrel (harmadával!) növeli az építőiparban foglalkoztatottak számát, és közmunkával (gátépítés, erdőtelepítés) is lehet munkahelyeket teremteni, nem beszélve a turizmus és a mezőgazdaság összekapcsolásáról vagy a munkaigényes egészségiparról. Hogy honnan lesz a további 800-900 ezer új munkahely? Nem kell mást tenni, mint megtalálni "azokat a kitörési pontokat, azokat a jövőiparokat, amelyek képesek a gazdaság egészének dinamizálására". Ilyen egyszerű a dolog; nem is érti az ember, hogy miért kellett erre nyolc évet várni.
Azon igazán nem csodálkozhatunk, hogy a dokumentumban elvétve találtunk számokat. Hisz' hogy is lehetne konkrétumokkal előállni, amikor a kormány minden fontos adatot eltitkol az ellenzéki párt képviselői elől. Még Varga Mihály elől is - pedig ő a parlament költségvetési bizottságának elnökeként csak ahhoz nem fér hozzá, amihez nem akar. De hát miért is akarna, hiszen a tények ismeretében nem mondhatná, hogy csak az átadás-átvétel után tudják felvilágosítani a választóikat arról, miként is fognak kormányozni. A szavazók csak töltsék szépen ki a biankó csekket, aztán várjanak türelemmel, amíg minden jóra fordul. Ha meg mégsem, annak az eltitkolt tények, a szekrényekből sorra kizuhanó csontvázak lesznek az okai.
A Fidesz alelnöke, a költségvetési bizottság nyolc éve regnáló elnöke meglepő módon még a választások előtt hajlandó volt nyilatkozni kormányuk várható gazdaságpolitikájáról. ' mégiscsak hitelesebben orientálhatta a választókat, mint a gazdasági ügyekben aligha kompetens Kövér László ("a további megszorításokat kizárhatjuk") vagy Navracsics Tibor kinyilatkoztatása: "Sosem csináltunk abból titkot, hogy a mostani megszorítás-központú politika helyett növekedés-központú politikát képviselünk." Ebből tényleg nem csináltak titkot, csak éppen abból, hogy ez konkrétan miként fog megvalósulni.
Ezért volt üdítő a Népszabadságnak adott Varga-interjú, amely fontos részleteket tárt az olvasó elé. Ilyeneket: "- Lesz tízszázalékos tb-járulék-csökkentés? - Konkrét számot nem tudok mondani, de az irány a terhek csökkentése lesz." Épp így nem tudtuk meg, hogy mikor és milyen mértékben csökken majd a társasági adó, ahogy azt sem, milyen is lesz a nyugdíjrendszer. Nem tudtuk meg, milyen új szabály alakítja majd a gáz árát, csak azt, hogy a mostani rossz, mert az energiahivatal az energiacégek lobbistájaként működik. (Az újságíró sajnos nem kérdezett rá az MVM lobbistájaként feltűnő fideszes képviselő szerepére, aki emeszpés kollégájával karöltve nyomta át decemberben az energiacéget az uniós versenyszabályok alól kivonó törvényt.)
Elhamarkodott volt hát afölötti örömünk, hogy a legilletékesebb Fidesz-vezetőtől tudunk meg végre konkrétumokat a várható gazdaságpolitikáról: az interjúból sem derült ki, mikor és milyen mértékben juttatják levegőhöz az előző kormányok által megnyomorított vállalkozásokat, hogyan állítják meg az ország és állampolgárai lecsúszását. Az interjú csupán arra világított rá, hogy a párt számára a választó csak engedelmes szavazógép, aki nem számíthat valódi információra a jövőjével kapcsolatban. Illusztrációként álljon itt egyetlen példa a konkrétumokat hiányoló kérdésekre adott arrogáns válaszok sokaságából: "De nem igazán értem a türelmetlenséget. Bocsánat, még a választások eredményét sem ismerjük." Lehet persze, hogy csak áprilisi tréfának szánta ezt a válaszát Varga alelnök, minthogy az interjú április 1-jén jelent meg.
Bár az (el)hallgatási trükk láthatóan célt ért, hosszabb távon nem biztos, hogy kifizetődő volt hülyére venni a választókat. Orbán Viktor kampányzáróját azzal kezdte: a választásokkal eljön az igazság pillanata. Ebben nem tévedett. Csak azzal nem számolt, hogy a választások után is eljön majd az igazság órája. Amikor muszáj lesz előrukkolni a részletekkel, amikor már nem lehet az ismeretlen helyzetre hivatkozva elmismásolni a konkrét gazdaságpolitikai lépések ismertetését. Amikor, sajnos, könynyen kiderülhet, hogy a várva várt megváltó mégsem tud a vízen járni.
Már csak abban bízhatunk, hogy legalább úszni tud.
