Aki azt hiszi, a fenti szóvicc olcsó, annak ajánlom figyelmébe az idén 86 éves Philip Glass amerikai minimalista zeneszerző „walkmanre való”, „kifejezetten személyes magnókazetta-lejátszóra kevert” 1982-es albumának címét: Glassworks. Üvegművek. Az életművet végigkísérik az amerikai popkultúrában gyökerező, mára már minden művészeti ágban kötelező jelleggel használt gyermeteg szójátékok, plakátszlogenízű darab- és albumcímek. How Now, Modern Love Waltz, Mad Rush, The Joyful Moment, In Again Out Again, Head On, Dancissimo. Akármelyik popegyüttes tracklistája lehetne. A 60-as évek végén, 70-es évek elején, a Glassworks előtt íródott, a kor- és iskolatárs másik nagy minimalista, repetitív (minden repetitív minimalista, de nem minden minimalista repetitív) zeneszerzővel, Steve Reichhel (szül. 1936) közös indulás emlékét őrző címektől – 600 Lines, Music in Fifths, Music in Similar Motion, Music with Changing Parts, Music in Twelve Parts – eközben egyenes vonalon jutunk el az abszolút zenei koncerttermi tradícióhoz alkalmazkodó elnevezésekig. A 11 vonósnégyes kettő kivételével, még ha néha alcímmel is, de egyszerűen String Quartet. A 14 szimfónia Symphony (itt három esetben van karakteres alcím). Ugyanezt láthatjuk a versenyműveknél is, sőt egy, a 2000-es évek elején indított nagyobb darabrendelési sorozat végeredménye, a 4 részben kiadott 8 versenymű Concerto Projectnek lett keresztelve. Amikor a szerző neve már bejáratott brand, akkor elég csak annyit írni a szakmányban gyártott kottára, hogy concerto vagy szimfónia.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
