Egotrip

Vajda Mihály: A ki nem végzett Szókratész

Már megint a halálról

Egotrip

Megnyugodtam, drága Szókratész. Már azt hittem, hogy valakinek ott a messzi Amerikában valahogy sikerült kicseleznie az isteneket (a görögöket, akik rád vigyáznak), s te valahogy mégis meghaltál. E-mailed Dél-Amerikából most megnyugtatott. Reggeltől estig csak csodálkozol, s nem érsz rá emilezni. Pedig nagyon kíváncsi vagyok, mit láttál, mit tapasztaltál. Majd mesélsz, ha visszajössz.

Mostanság kénytelen vagyok mindig én mesélni. Ismét a halálról? Muszáj. Három barátom, ismerősöm távozott az elmúlt hetekben; ez az, ami, tán megérted, a leginkább foglalkoztatott. Nem maga a halál. S talán nem is halott barátaim napnapi hiánya. Kettővel közülük valaha nagyon közeli barátságban voltam ugyan, de valahogy szétsodort bennünket az élet. Az utóbbi időben ritkán láttam őket. A harmadikkal meg sohasem voltam szoros barátságban. Most mégis először róla írok, neked róla írok, mert, akárcsak téged, őt is, mint forradalmárt (ellenforradalmárt – vajon forradalmár voltál te is?) halálra ítélték, majd valószínűleg az ő déloszi hajója is (akárcsak a tiéd 2422 évvel ezelőtt, az övé pedig 2358 évvel később) hajótörést szenvedett, így megúszta a bürökpohárnál valószínűleg rosszabb akasztást. Négy évig még bent tartották a barlangban, aztán kieresztették. De ezt követően sem adta fel soha, hogy harcoljon a maga Athénja szabadságáért, mindenütt ott volt, ahol, úgy hitte, tehet valamit. De a terád vonatkozó további isteni rendelésekben ő nem részesült. Mécs Imre meghalt.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.