Vajda Mihály: A ki nem végzett Szókratész

Már megint a halálról

Megnyugodtam, drága Szókratész. Már azt hittem, hogy valakinek ott a messzi Amerikában valahogy sikerült kicseleznie az isteneket (a görögöket, akik rád vigyáznak), s te valahogy mégis meghaltál. E-mailed Dél-Amerikából most megnyugtatott. Reggeltől estig csak csodálkozol, s nem érsz rá emilezni. Pedig nagyon kíváncsi vagyok, mit láttál, mit tapasztaltál. Majd mesélsz, ha visszajössz.

Mostanság kénytelen vagyok mindig én mesélni. Ismét a halálról? Muszáj. Három barátom, ismerősöm távozott az elmúlt hetekben; ez az, ami, tán megérted, a leginkább foglalkoztatott. Nem maga a halál. S talán nem is halott barátaim napnapi hiánya. Kettővel közülük valaha nagyon közeli barátságban voltam ugyan, de valahogy szétsodort bennünket az élet. Az utóbbi időben ritkán láttam őket. A harmadikkal meg sohasem voltam szoros barátságban. Most mégis először róla írok, neked róla írok, mert, akárcsak téged, őt is, mint forradalmárt (ellenforradalmárt – vajon forradalmár voltál te is?) halálra ítélték, majd valószínűleg az ő déloszi hajója is (akárcsak a tiéd 2422 évvel ezelőtt, az övé pedig 2358 évvel később) hajótörést szenvedett, így megúszta a bürökpohárnál valószínűleg rosszabb akasztást. Négy évig még bent tartották a barlangban, aztán kieresztették. De ezt követően sem adta fel soha, hogy harcoljon a maga Athénja szabadságáért, mindenütt ott volt, ahol, úgy hitte, tehet valamit. De a terád vonatkozó további isteni rendelésekben ő nem részesült. Mécs Imre meghalt.