Várhegyi Éva: Ekotrip

„Objektíve” sem versenyképes

Egotrip

Egy éve döntött a magyar kormány a Nemzeti Versenyképességi Tanács felállításáról, amely végül idén márciusban kezdte meg működését. Szürkeállományát a nemzetgazdasági miniszter és a tudományos szféra egy képviselője mellett egyes gazdasági szervezetek és érdekképviseletek delegáltjai gazdagítják. Tevékenysége meghatározásánál a tanács a Világbank Doing Business versenyképességi értékelésének azon kritériumait vette alapul, amelyekben Magyarország a legrosszabbul teljesít. A vállalkozások üzleti környezetének javítása érdekében így olyan célokat jelöltek meg, mint a cégalapítás, az építési engedélyek és a villamos hálózati kapcsolódás meggyorsítása, a kistulajdonosok védelme, az adóadminisztráció egyszerűsítése, a fizetési fegyelem erősítése vagy a készpénzforgalom csökkentése.

A tanács kezdeményezésére fogadta el a minap az Országgyűlés A nemzeti versenyképesség növeléséhez szükséges egyes törvénymódosításokról címen a közműcsatlakozások megkönnyítésére beterjesztett javaslatot. Erre azért volt szükség, mert például az árambekötés átlagosan 257 napos idejével Magyarország a legrosszabb feltételt nyújtja a vállalkozások számára Európában. Mindannyiunk érdeke, hogy cégeinket vonzó üzleti környezet vegye körül, hogy minél többen teremtsenek itt értéket, hozzanak létre munkalehetőséget. A Versenyképességi Tanács erre ösztökéli a jogalkotókat.

Az már külön pech, hogy a vezérfonalként kiválasztott Doing Business kiadvány legfrissebb jelentésében Magyarország versenyképessége a tavalyi 41. helyről a 48.-ra csúszott vissza a vizsgált 190 ország körében, jócskán lemaradva főbb régiós versenytársainktól: a 12. és 19. közötti helyeken végzett balti államoktól, Lengyelországtól (27.), Csehországtól (30.), Szlovéniától (37.) és Szlovákiától (39.). Dicséretet kaptunk azért, mert „a bírósági illetékek elektronikus fizetésének bevezetésével javult a szerződések érvényesítésének hatékonysága”. Ám a társasági adó világbajnok alacsony szintje alig javított a versenyképességünkön: a járulékokat is magába foglaló, 46 százalékos adóék és az évente adóadminisztrációra fordított 277 óra alapján az adózásban még mindig a 93. helyen állunk.

A kormány védekezhetne azzal, hogy a svájci Világgazdasági Fórum (WEF) versenyképességi rangsorában viszont a legutóbbihoz képest kilenc hellyel előrébb sorolódtunk, és immár a 60.-ak vagyunk a 137 vizsgált ország között, csupán egy hellyel lemaradva Szlovákiától (igaz, még mindig fényévnyi távolságra Észtországtól, Csehországtól és Lengyelországtól). Csakhogy korábban éppen e szervezet minősítését pöccintette le azzal, hogy az nem kellően objektív, mivel a vállalatvezetők szubjektív értékeléseit is figyelembe veszi. Pedig ha nem fetisizálná a számszerűsíthető, „objektív” mutatókat, akkor büszke lehetne rá, hogy a cégvezetők megítélése szerint Magyarországon fejlődtek a pénzügyi piacok, javult az üzleti és innovációs környezet.

Újabban a Magyar Nemzeti Bank is kitüntetett figyelmet szentel a kérdésnek. Október végén tette közzé Versenyképességi jelentés című elemzését, amelyben 106, hangsúlyozottan objektív mutató alapján értékeli a magyar gazdaságot. Magyarország azonban a számszerűsíthető mutatók többsége alapján is elmarad a másik három visegrádi országtól és az uniós átlagtól, nem akasztható ki tehát rá az „objektíve versenyképes” tábla. A nemzetközi gyakorlat felülírásával csak annyit értek el, hogy az elmaradás mértéke „számos esetben kisebb a szubjektív megítélésre is nagyban támaszkodó nemzetközi felmérések által tükrözöttől”.

Pedig a versenyképesség megítélésekor nehéz eltekinteni a vállalatvezetők értékelésétől, hiszen a befektetők jórészt az ő szemüvegükön keresztül tekintenek az adott országra. Hiá­ba elfogadhatóak a kiszámolt mutatók, ha a menedzserek olyan, nem számszerűsíthető magatartási problémákkal találkoznak (például korrupcióval vagy részrehajló kormánydöntésekkel), amelyek akadályozzák őket az „objektíve” adott lehetőségek kiaknázásában. Még az objektív adatok forrásául szolgáló statisztikai hivatalok is végeznek a vállalatvezetők kikérdezésén alapuló felméréseket. (Az Eurostat kérdőíves vizsgálatából tudható például, hogy Magyarországon ma már a feldolgozóipari cégek 36 százaléka a munkaerőhiányt, 44 százaléka pedig a megfelelően képzett munkaerő elégtelenségét tartja a növekedés legfőbb akadályának.)

Egyébként az MNB elemzői is sok tekintetben hasonló következtetésekre jutnak, mint a szubjektív értékítéletekkel „terhelt” nemzetközi vizsgálatok. Az egyik legnagyobb problémának ők is a megfelelő mennyiségű és minőségű humán tőke biztosítását látják, amelynek leküzdéséhez a változó piaci igényekhez való alkalmazkodásra felkészítő, versenyképes tudást adó oktatási rendszerre volna szükség. Azt is megfogalmazzák, hogy az államnak támogató üzleti és szabályozói környezet kialakításával, a vállalkozásokra és a munkára rakódó terhek mérséklésével, valamint a bürokrácia csökkentésével kellene hozzájárulnia a termelékenység növeléséhez, a bérfelzárkóztatáshoz és a munkaerő-tartalékok felszabadításához.

A nemzetközi elemzésekhez képest megfigyelhető eltérések leginkább abból adódnak, amit az MNB, az objektivitásra hivatkozva, figyelmen kívül hagy. Következtetéseik azért szűkebb körűek, mert éppen azokat a – csak szubjektíve érzékelhető – problémákat hagyják figyelmen kívül, amelyek miatt a vállalatvezetők leginkább elmarasztalják Magyarországot: a korrupciót, a kivételezéseket, a tulajdonbiztonság hiányát, a kormánydöntések átláthatatlanságát, a szabályok betartatásának gyengeségét, a cégek etikátlan magatartását.

Hiába fordít nagy energiát a jegybank a versenyképesség vizsgálatára, végül nem jut tovább, mint a kormány, amely az üzleti környezet néhány elemének javításával felszámolhatónak véli az elmaradást, miközben más fontos területeken bebetonozza az ország rossz pozícióit. Pedig nem számíthatunk az ország versenyképességének tartós javulására, amíg éppen a lemaradásunkat okozó fő tényezők maradnak érintetlenek, pusztán azért, mert azok a fennálló politikai-gazdasági rendszer alapjait képezik. Ilyen a korrupció, amely, mint Lánczi András főideológustól tudjuk, „gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája”, és amelyet – a megfelelően képzett munkaerő mellett – ma is az üzleti tevékenységüket akadályozó legfontosabb tényezőnek ítélnek a vállalatvezetők. De ilyen a tulajdon biztonsága is (evvel a WEF rangsorában a 125. helyen állunk a 137 ország között), ami nem növelhető addig, amíg a magyar kormány „zsákmányszerző” politikát folytat, és klientúrája versenytársait is minden lehetséges módon igyekszik kiiktatni. A részrehajló kormányzati döntések (amivel a 131. helyre sorolódtunk) és az állami források eltérítése (ezzel a 105. helyen állunk) is a rendszer alapját jelentik.

Nem elég szépnek lenni, vonzóvá is kell válni. Hiába fazonírozzuk magunkat mind pofásabbá a tükör előtt, kevés hódítóra számíthatunk, ha nem hagyunk fel taszító, arrogáns viselkedésünkkel.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.

„A kínai tudás”

Az európai autóipart most épp Trump vámjai fenyegetik, de a romlása nem ma kezdődött. Hanem mikor? A kínaiak miatt kong a lélekharang? Vagy az Európai Unió zöld szemüveges bürokratái a tettesek? Netán a vásárlók a hibásak, különösen az európaiak, akik nem akarnak drága pénzért benzingőzt szívni az ablakuk alatt? A globális autópiac gyakorlati szakemberét kérdeztük.