Blandin Lenoir Ötven tavasz (Aurore) c. filmje felvonultatja a változó korban lévő nőkről szóló sztereotípiákat, a hőhullámoktól kezdve a mással megmagyarázhatatlan hangulatingadozásokig bezárólag; a film az elején úgy láttatja ezeket a nőket, mint akiknek az élete csak ventilátor közelében kibírható valahogy. E nagy leizzadásokon, csapzott hajakon persze jót lehet mulatni – de a valóságban az érintetteknek inkább komoly rosszullétek, az értéktelenség érzése, a hízás, és az ezek miatti élcelődés jut osztályrészül. Furcsa, hogy míg a kamaszok problémái komolyan veendő, fontos testi-lelki átalakulásnak minősülnek, az ellentétes irányú hormonális változás – legalábbis a nők esetében – inkább agresszív vagy lesajnáló reakciókat vált ki. A nők ezen életkorban elszenvedett diszkriminációinak egyik fő forrása az a talán nem is mindig tudatos vélekedés – korábbi korok ránk hagyományozódott gondolkodási zárványa –, hogy a reprodukció a nők egyetlen értelmezhető életcélja, s ennek megvalósulása vagy ellehetetlenülése után egyszerűen le lehet őket írni. Való igaz, száz évvel ezelőtt jóval kevesebben élték túl a reprodukciós korukat, mint ma – a szemlélet mégis valahogy itt ragadt.
Ezt az elfogultságot a 44 éves rendezőnő az Ötven tavaszban végül a helyére teszi, és megmutatja, hogy a félretaszigált, munkahelyi megaláztatásokat elszenvedő, nagymamakorú nő is élhet boldog szexuális és szerelmi életet. Hovatovább az ötvenen túli nők ugyanolyan temperamentumosak lehetnek, mint a fiatalabbak. De tévednek azok, akik azt hiszik, hogy az a felfogás, amely a reprodukciós kor után a nőket alacsonyabb rendűnek tekinti, ma már semmiféle hivatalos vagy jogi elfogadtatásra nem számíthat. Épp egy ilyen, az előítéletes gondolkodást jogi köntösbe bújtató, diszkriminatív érvelést ismert fel és vetett el nemrég a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB); mégpedig a Carvalho Pinto de Sousa Morais vs. Portugália perben 2017 júliusában hozott, s pár hete írásba foglalt ítéletében.
A Morais-eset lényege röviden a következő. Az 1945-ben született kérelmező egy orvosi műhiba következtében súlyos egészségügyi és lelki sérüléseket szenvedett. A nőnek 1995-ben egy lisszaboni nőgyógyászati klinikán mindkét oldali Bartholin-mirigyét eltávolították – ám az orvosilag egyébként indokolt operáció során a bal oldali szeméremtesti ideg lebénult, így a páciensnek vizelet-visszatartási problémái keletkeztek, és nemi élete ellehetetlenült. A szerencsétlenül járt asszony 2000-ben beperelte a klinikát. Egy lisszaboni bíróság 2013-ban részben el is fogadta a kártérítési igényét, ám a kórház fellebbezése nyomán egy évre rá az ország legfelsőbb közigazgatási bírósága – bár fenntartotta az elsőfokú bíróság döntését – a megítélt összeget majdnem a felére mérsékelte. A vagyoni károkat 16 ezer helyett 6000 euróban, a nem vagyoni károk mértékét 80 ezer helyett csupán 50 ezer euróban állapította meg. E jelentős csökkentést a bírói érvelés a nő korának, nemének és szexuális életének értékelésére alapozta. E szerint a műtét idején a felperesnek már két gyermeke volt, és betöltötte az ötvenedik életévét; s a bíróság ezzel összefüggésben megállapította, hogy a felperes korában a szexuális élet már nem is olyan fontos.
Való igaz: az emberi élet, az egészség nem árazható be, és a kártérítés mértéke függ a biztosítási rendszertől, a műhibaperek országonként eltérő elbírálásától is. De a kártérítések egymáshoz viszonyított aránya s a kiszabásuk szempontjai igenis kirajzolhatnak olyan előítéleteket, amelyek megütik a diszkrimináció mértékét. Itt is ez történt. Carvalho Pinto de Sousa Morais azonban nem hagyta annyiban. Strasbourghoz fordult: kérelme szerint a portugál másodfokú ítélet kiszabásakor mind a kora, mind a neme negatív hatással volt a kártérítés összegére.
Az EJEB az eset mérlegelésekor két korábbi portugál kártérítési ítéletet is figyelembe vett. A legfelsőbb bíróság 2008-ban nem vagyoni kárként 224 459 eurót ítélt meg annak az 59 éves férfinak, aki félresikerült prosztataműtétje után impotenssé vált és vizelet-visszatartási problémái alakultak ki. Ugyancsak egy portugál bíróság kötelezte 2014-ben jogerősen 100 ezer euró kártérítésre azt a kórházat, amely téves diagnózis alapján távolította el egy férfi prosztatáját, s okozott ezzel súlyos zavarokat a páciens szexuális életében.
Az EJEB ugyan elfogadta, hogy a nem vagyoni kárra vonatkozó szempontok elbírálásakor a nemzeti bíróságok bizonyos esetekben tekintettel lehetnek a károsult korára – csakhogy az ítélet szerint a Morais-esetben a bíróság diszkriminatív módon vette figyelembe a nemet és az életkort, amikor úgy érvelt, hogy a szexualitás nem olyan fontos egy 50 éves, kétgyermekes anyának, mint egy fiatalabb nő számára. Ez a feltevés a női szexualitásról alkotott előítéletes gondolkodást tükrözi, amely szerint az csak oly módon és addig létezik, ahogyan és ameddig a várandósság és a gyermekek világrahozatala megkívánja. Ez a felfogás figyelmen kívül hagyja, hogy a nők, mint önálló autonóm lények mind fizikai, mind pszichológiai értelemben önmegvalósítási igénnyel rendelkeznek, s ennek az önmegvalósításnak része a szexualitás is.
A portugál bíróság a konkrét ügyben nem vett tudomást a női szexualitás reprodukción kívüli dimenzióiról – azaz az ötvenes éveiben járó nő vágyait és nemi életét csekély értékűnek bélyegezte.
Mindezek után a strasbourgi bíróság úgy találta, hogy Portugália megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének a megkülönböztetés tilalmáról szóló, valamint a magánélet tiszteletét előíró cikkeit. Az ítélet a nőkkel szembeni megkülönböztetés minden formájának felszámolásáról szóló, 1979-ben elfogadott ENSZ-egyezményre is hivatkozott, Ganna Judkivszka ukrán bírónő pedig még irodalmi példákkal is alátámasztotta a nemi előítéletes gondolkodást, amikor a Tolsztoj Kreutzer szonáta c. kisregényében kiütköző gender-elfogultságból merített ihletet.
A filozófus Cornelia Klinger szerint a nemek közötti egyenlőség még ma sem kivívott, csupán elérendő cél. Ehhez az egyenlőtlenség mélyről, a sztereotípiákból eredő forrásait is azonosítani kell – és ha ezek hivatalos eljárásban bukkannak fel, akkor jogorvoslatot kell ellenük biztosítani. A nőket érő diszkrimináció momentumai a női életút minden szakaszában, egyenként feltárásra és orvoslásra szorulnak, s a bíróságok e területen felgyorsíthatják a változást – hiszen az előítéletek hangoztatóit sokszor csak komoly összegű kártérítés józaníthatja ki.
