Várhegyi Éva: Ekotrip

Alkalmatlan

Egotrip

Matolcsy György nem most vált alkalmatlanná felelősségteljes posztjára. De most talán azok is meggyőződhettek erről, akik eddig nem gondolkodtak el róla, miféle bölcsességet és önmérsékletet, ha tetszik, diplomáciai érzéket igényel a nemzeti valuta sorsát befolyásoló pozíció, és mekkora kockázatot jelent, ha a szakmai alkalmatlanság pökhendiséggel is párosul.

Akár megtörtént esetet rögzített Matolcsy egykori kabinetfőnöke (ma jegybanki titkárságvezetője), akár fikciót, mindenképp az érintettek tudatlanságát tükrözi, hogy az ominózus üzleti ebéd története megjelenhetett a dicsőséges szabadságharcos évek hiteles krónikájaként aposztrofált kötetben. A (vélt vagy valós) sztori közreadása azt jelzi, hogy sem a krónikás, sem a közzétételt jóváhagyó főhős nincs tudatában annak, hogy a piaci folyamatok (árak, árfolyamok) befolyásolására - és ezen keresztül nyerészkedésre - alkalmas bennfentes információkat kiadni nemcsak illetlenség, de egyenesen bűncselekmény. A felkészületlenségét régóta balga fecsegéssel (ld. piros pöttyös popók, bal agyféltekés kreativitás) leplező Matolcsyról kiderült, hogy közveszélyesebb, mint gondoltuk.

Ha annak idején kifecsegte a Goldman Sachs befektető bankárainak, hogy pár órával korábban mentőövet kért az IMF-től, akkor olyan infóhoz juttatta őket, amivel hülyére kereshették magukat, hiszen arra spekulálhattak, hogy erősödni fog az addigra már padlót fogott forint. Amíg hivatalosan nem került nyilvánosságra a hír, addig rajtuk kívül aligha tett erre bárki is egy lyukas garast, sőt a befektetők inkább a forint további gyengülésére fogadtak. Az első kézből informált "kiválasztottak" viszont Wiedermann Helga gyanúja szerint kihasználták a fecsegő miniszter nagylelkű ajándékát: titkos telefonokat folytattak a mosdóban, és az ebédről is idejekorán távoztak, hogy kényelmesen megtehessék tétjeiket. A krónikás szerint Matolcsy ezzel valóságos hőstettet hajtott végre, hiszen véget vetett a nemzetközi befektetőcsoportok Magyarország ellen indított "életveszélyes támadásának". Balga módon azon örvendezik, hogy a bizalmas információ kiszivárogtatásával a miniszter útját állta a forintot gyengítő spekulációnak.

Már az is épp elég baj, ha a történet idején, 2011. november 17-én így értelmezte meggondolatlan locsogását a pénzügyek irányításáért is felelős nemzetgazdasági miniszter (és az ügyről beszámoló közvetlen munkatársa). Még nagyobb a baj, ha a kötet mostani megjelenésekor, immár a nemzeti valutáért felelős jegybankelnökké előlépve sem látott ebben problémát.

Igaz, Matolcsyt már hivatalba lépése előtt is alkalmatlannak tartotta a szakma a bankelnöki posztra. Mi más magyarázta volna, hogy várható kinevezésének már a hírére is gyengült a nemzeti valuta? Nem volt persze meglepő, hogy a fősodor közgazdasági elméletet élből elvető, ugyanakkor a kormányfő szabadságharcos politikáját kritikátlanul szolgáló, a nemzetközi pénzügyi intézményeknek és a külföldi bankoknak sorozatosan beintő miniszter iránt eleve kevés bizalmat tápláltak a pénzvilág szereplői. A félelmeket növelte a tervezett nem konvencionális jegybanki intézkedések kiszivárogtatása, korai "tesztelése".

De az is gyengítette az iránta táplált bizalmat, hogy még nemzetgazdasági miniszterként úgy módosította az MNB alapszabályát, hogy kinevezése után egy személyben ő legyen a jegybank összes dolgozójának a munkáltatója. Beiktatása után így Matolcsy szabadon küldhette el a neki nem tetsző munkatársakat. A stáb krémjének (a vezető közgazdásznak, a kutatások és a pénzügyi elemzések irányítóinak, valamint számos jó nevű szakembernek) a gyors lecserélésén túl az új alelnökök kiválasztása is visszatetszést keltett. Amint az MNB honlapjára föltett életrajzukból is kiviláglik, a háromból kettő korábban legfeljebb az adóügyek révén kötődött a pénzügyi szférához, így csak nagy jóindulattal felel meg a törvényi előírásnak, mely szerint alelnökké olyan személy nevezhető ki, aki "monetáris, pénzügyi vagy a hitelintézeti tevékenységgel kapcsolatos kérdésekben kiemelkedő elméleti és gyakorlati szakmai ismeretekkel rendelkezik". De még a Monetáris Tanács külső tagjai közé is alig került olyan személy, akit szakmai előélete a monetáris politika alakítására predesztinálna.

Zavaró ismeretek hiányában bizonyára egyszerűbb az életük (emlékezzünk a "simplicity" vezérelvre). A jegybanki döntéseket kétségkívül megnehezítené, ha a felvetődő kérdéseket a maguk komplexitásában vizsgálnák, ha több, egymásnak ellentmondó tényezőt is figyelembe vennének. Könnyebb hónapról hónapra egyetlen szempontra ügyelni: arra, hogy a történelmi szintre süllyedt (süllyesztett) infláció teret enged a kamatcsökkentő politika folytatásának. Így nem kell azzal foglalkozni, hogy a hosszabb távú piaci hozamok emelkedése egy ideje már nem igazolja vissza az optimista kamatdöntéseket, vagy hogy a 310 forint fölött beragadt euróárfolyam már nemcsak a devizaadósokat és a pénzügyi stabilitást, de magát az inflációs célt is veszélyezteti. Közben meg lehet örvendezni azon, hogy micsoda lendületet ad a gazdaságnak az alacsony kamat, jóllehet a tények eleddig ezt nem igazolták; hitelképes beruházási projektek hiányában még a választási kampánytémává emelt támogatott kamatú növekedési hitelprogram is befuccsolni látszik.

Pedig a miniszter Matolcsy hőstörténete után feltehetően már a jegybankelnök Matolcsy krónikája is íródik. Ne áltassuk magunkat: a kormányfőt és programját feltétel nélkül támogató MNB-elnök lemondatása nem várható. Arra meg végképp nem számíthatunk, hogy beismerje egykori súlyos botlását, avagy cáfolatként maga kezdeményezze az ügy kivizsgálását az általa irányított pénz- és tőkepiaci felügyeleti hatóságnál. Holott a forintárfolyam 2011. november 17-i mozgása alátámasztani látszik a kiszivárogtatást: ebédidő alatt kissé erősödött a forint, amit a délután négyórás hivatalos bejelentés után újabb, markánsabb izmosodás követett. Az árfolyamváltozások mögötti piaci eseményeknek utána lehetne nézni, csupán akarat kérdése. Ám a politikai akarat nyilván az, hogy a szakértelem helyett továbbra is a vazallusi hűség irányítsa a jegybankot.

A lényeg szempontjából szinte mindegy is, hogy igaz-e a sztori, vagy sem. Matolcsy alkalmatlanságát már az bizonyítja, hogy hozzájárult az esetet hősi eposzként megéneklő kötet kiadásához. Hogyan lehet rábízni komoly ügyeket egy olyan emberre, aki képtelen megítélni, mit tehet meg, és mit nem? Ki fogja őt ezután hiteles személynek tekinteni? Már ha eddig akadt is ilyen.

Azt meg végképp ne adja az ég, hogy neki kelljen valaha egy nemzetközi hitelmegállapodást tető alá hoznia!

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.