A nagy buli
Végre megérkezett Lisa levele Chicagóból. Editke izgatottan tépte fel, abban a reményben, hogy megjött a meghívó. A borítóban csakugyan meghívó és szerződés lapult. Editke felsikoltott a boldogságtól. Aztán kiverte a hideg veríték, mert a szerződés nem az ő nevére, hanem az Elnök úréra szólt. Az egyik chicagói tévéstúdió próbafelvételre invitálja 10 000 dolláros tiszteletdíjért. 400 000 dolláros gázsi üti a markát, ha rábízzák a készülő tévésorozat epizódszerepét, amelyben egy bolgár maffiózót alakít. Editkét tolmácsként alkalmaznák, firkantotta Lisa a levél aljára.
Editkét a rosszullét környékezte. Pedig hogy reménykedett, egy életen át arról álmodozott, hogy majd egyszer ápolónőként Amerikába kerül. A világhálónak hála ugyanis megismerkedett Lisával, aki éppen befejezte a chicagói marketingfőiskolát, s a tévészakmában kereste a helyét. Lisa azonnal elfogadta Editke meghívását. Éppen jókor, mert próbaidőre egy chicagói tévéstúdióban alkalmazták. Viszi a kameráját, kihasználja az alkalmat, jellegzetes balkáni figurákat kell felhajtania. A stúdió ugyanis a balkáni maffiáról készül forgatni egy tízrészes sorozatot. Ha sikeres lesz, akkor folytatni is lehet, mert divatba jöttek a balkáni maffiasztorik. Ráuntak az olasz maffiózófilmekre, a piac egzotikusabb fickókat keres.
Editke családjával a surcini repülőtéren várta a frankfurti gépet. Hát ilyen ez a Szerbia, húzta el a száját, New Yorkból nincs direkt gép. Amikor bejelentették a landolást, az apa magasba emelte a táblát, amelyre azt írta, hogy EDITKE. Már elzsibbadt a karja, amikor vagy egy óra múlva előkerült a vendég.
Mozgalmas élet kezdődött a vidéki otthonban. Mindenfelé vendégségbe, vacsorára, ebédre hívták a messzi földről érkezőt. A polgármesterné férje sofőrjét küldte el az üzenettel, hogy egy családi vacsorán szívesen elbeszélgetne az amerikai hölggyel. Editke hálásan fogadta a meghívást. Lisának útközben elmagyarázta, hogy a polgármester úr okos ember, és biztos fontos dolgokat közöl majd. Nagy tisztelője volt a polgármesternek, de fordítás közben néhányszor kénytelen volt az ajkába harapni. Az egy szót sem ejtett a magyarság szenvedéséről, csak afelől érdeklődött, hogy lányának, aki most fejezi be Pesten a mikrobiológiai szakot, milyen kilátásai lennének valami amerikai doktori ösztöndíjra.
Editke rossz néven vette, hogy a polgármester ezzel traktálja a vendéget. ` több mint egy hete töpreng, hogy a témát hogyan hozza szóba, a polgármester meg mindjárt a velejébe vág. Lisa még azt fogja gondolni, hogy menekülnek, mint a patkányok.
Ezért elhatározta, hogy ő csak diszkréten puhatolódzik. A legalkalmasabb lesz a vasárnap esti buli után, amelyre pesti pop-rock vendégművészek jönnek. Hadd lássa a barátnője, hogy lépést tartanak a világgal.
Elérkezett a nagy nap. Lisa a vállára akasztotta digitális kameráját. Editke lelkesen kalauzolta, Lisa azonban érdektelenül nézelődött, közömbösen szemlélte a zenekart. Editke magában háborgott. Ha tudná, hogy mennyit kellett küzdeni a zenészekért. Sok pénzbe kerülnek, pénz pedig itt nincs. A zenészek viszont nem muzsikálnak ingyen, még a nyomorgó bácskai kisebbségnek sem. Szerencsére az anyaországi alapítványok állták a költségeket. Ez az amerikai lány meg lenézi a pesti előadóművészeket, biztosan irigykedik, mert jobbak, mint az amerikaiak. Pár percre magára hagyta Lisát, és közelebb férkőzött az emelvényhez, hogy lássa az arcokat, amelyeket rendszeresen megcsodált a pesti tévécsatornákon.
"Ide visszatérünk", jelentette ki Editke. "Hajnalig muzsikálnak. Három pesti zenekar koronázza meg az estet. Nemcsak a szerbek tudnak bulizni, hanem mi is. Hála az anyaországnak, nálunk belépti díjat sem kell fizetni" - magyarázta. Lisát ez sem érdekelte, közömbösen bámulta a sörösüvegekkel szédelgő fiatalokat meg az egymás mellett felsorakozó csevapcsicsaárusokat. Editkének megfordult a fejében, hogy megkínálja egy adag csevapcsicsával, de aztán meggondolta magát. Nem mondhatja, hogy a csevapcsicsa eredeti magyar étel. "Fű kapható-e", kérdezte Lisa ártatlanul. Editke első pillanatban nem értette, mit kérdez, s kérdően nézett vissza. "Hát marihuána vagy valami komolyabb drog." "Ah, nem, mi magyarok nem élünk ezzel", vágta ki diadalmasan, némi habozás után.
De akkor már Lisa nem figyelt rá, hanem szapora léptekkel megindult egy sátor felé. A sátor egyik sarkában éppen az Elnök úr szónokolt, néhány tucat fiatal a padokon ülve, sört szopogatva békésen hallgatta. Az Elnök úr hevesen gesztikulált. "Mit mond?", kérdezte Lisa izgatottan. "Azt, hogy magyarok vagyunk, s magyarok akarunk maradni." Lisa filmezni kezdte a szónoklót, mire az még tüzesebben kezdett alakítani. Lisa különböző szögből rögzítette a jelenetet, közel merészkedett az emelvényhez, mintegy fél méterről rögzítette, ami az Elnököt annyira tűzbe hozta, hogy teli torokból üvöltötte: "Itt maradunk, megmaradunk és őrizzük a szülőföldünket." "Mit mond?", kérdezte izgatottan Lisa. Editkének is megcsillant a szeme. "Azt, hogy itt maradunk, és őrizzük a szülőföldünket", vágta ki büszkén. "Fantasztikus", mondta Lisa, "ilyen jellegzetes arcú színész nincs Amerikában. Igazi balkáni figura. Áruld el, kérlek, improvizál, vagy a nemzeti klasszikusokból állítja össze a repertoárját?" Editke ereiben meghűlt a vér. Hogy magyarázza meg, hogy nem erről van szó? "Klasszikusokból", nyögte ki. "Remek", ujjongott Lisa, "nemzeti klasszikusok a vásári happeningen. Helyi vagy pesti?" "Helyi", nyelt egyet Editke. "Igazi, tősgyökeres tehetség", lelkesedett Lisa.
Miközben Lisa felvételezett, az egyik szervező Editkéhez lépett. "Ki ez?", kérdezte. "Amerikai", válaszolta Editke. "Nagyon jó", mondta a szervező, "hadd lássa az egész világ, hogy mennyit szenvedünk, de nem hagyjuk magunkat." Pár nap múlva Lisa elutazott, búcsúzásul közölte, hogy ha jól eladja a színészt, akkor Editkére is rámosolyog a szerencse.
Sohasem jutok ki Amerikába, gondolta magában, és a táska aljába süllyesztette a levelet. Számba vette a teendőit. Először meg kell látogatnia Nyergeséket, mert Manci néninek meg kell mérni a vércukorszintjét. A szomszéd utcában át kell kötni Imre bácsi vádliját. Lezuhant a kombájnról, szegény. Simicéknél a gyereknek kell injekciót adni. Kezében forgatta a listát. Szaporán kell szedni a lábát, hogy egykor az egészségházban kiossza a kartonokat. Lisa leveléről pedig még a szüleinek sem szabad tudni. Hogy ő járuljon az Elnök úr színe elé, s beszélje rá, hogy egy bolgár maffiózó epizódszerepét vállalja! Azt mondják majd, hogy meghibbant. Még az egészségházból is kirúgják.
A polgármester autója állt meg a járda szélén. "Remek lány vagy, Editke. A vezetőségben büszkék vagyunk rád. Az Elnök úr üdvözletét küldi, azt üzeni, hogy ügyesen mozgósítottad az amerikai sajtót. S van-e már valami visszhang?", kérdezte az autó ablakából a polgármester. "Hatalmas", hebegte Editke. "Éppen most kaptam levelet. Már kétszer sugározta a tévé a beszédet. A nézők teljesen oda- vannak. Amerika velünk van", mondta Editke, és elcsuklott a hangja.
